2013. május 9., csütörtök

Eperhabos torta





Hozzávalók 26-28 cm-es tortaformához:

Piskóta:

8 tojás
16 dkg liszt
24 dkg cukor
1 evőkanálnyi citromlé

Krém:

5 dl habtejszín
10-15 dkg porcukor
4-5 dl epres joghurt
25 dkg natúr krémtúró (vagy krémsajt)
30 dkg eper
1.5 evőkanálnyi zselatinpor

Díszítés:

20 dkg friss eper
Mandula forgács

Elkészítés:

A tojások fehérjét felverjük a citromlével, a cukrot kisebb adagokban hozzáadva, kemény habot készítünk. A sárgákat egyenként adjuk hozzá, végül a szitált lisztet kavarjuk el a masszában.
Sütőpapírral bélelt formába simítjuk, előmelegített 200 °C-os sütőbe tesszük, és levesszük a hőt 180 °C-ra. Kb. 35-40 perc alatt kisütjük, tűpróbával ellenőrizhetjük.
A formában hagyjuk kicsit hűlni, majd lisztezett felületre borítjuk.
Kihűlés után 3 egyforma lapra vágjuk.

A krémhez a zselatint kb. 1 dl vízbe áztatjuk, majd kis lángon folytonos keveréssel áttetszőre feloldjuk (nem forraljuk fel!).

A joghurtot jól elkeverjük a krémtúróval.
A masszából 2-3 evőkanálnyit elkeverünk a langyos zselatinnal, és így adjuk a nagyobb mennyiséghez.
A habtejszínt kemény habbá verjük a cukorral, és a joghurtos krémet óvatosan beleforgatjuk.
A cukor mennyisége ízlés szerint adagolható, ha valaki növényi habot használ, az édesített, az állati eredetűt kell ízesíteni.

Az alsó tortalapot tálcára helyezzük.
Egy tortakarikát illesztünk köré, hogy maradjon egy kis hézag a forma és a lap között, így a krém a torta oldalára is kerül.
A krémet egyenlő arányban elosztva töltjük meg a tortát úgy, hogy a tetejére is jusson.
A krém alá a lapokra szórjuk a kis darabokra vagdalt epret.


Ez is egy születésnapra készült torta, mint az előző Epres ünnepi torta, csak annak egy kicsit módosított változata.

Szintén jó kiadós, kb. 10 cm magas lett.

8 megjegyzés:

tejszínhab írta...

Ó, micsoda szépség! :)

mariam írta...

Köszönöm szépen!:-)

Gerdi írta...

Jaj, de szép! S mennyi töltelék! Nagyon tudnám szeretni:-)

mariam írta...

Mindenkinek ízlett!:-)

Tamara írta...

Hétvégén ezt a tortát készítettem a kislányom 3 szülinapjára! Szép lett és mesésen finom! A recept tökéletes! :)

mariam írta...

Örülök, hogy ízlett!:-)
Isten éltesse a kislányodat nagyon sokáig!:-)

timcsa írta...

Ma készítettem el ezt a tortát, a recept szerint csak konzerv őszibarack volt a gyümölcs. Nagyon finom lett, mindenkinek nagyon ízlett.Tényleg szuper a recept!

mariam írta...

Köszönöm a visszajelzést, örülök, hogy ízlett!:-)