2011. március 6., vasárnap

Csokoládékrémes piskótatorta



Hozzávalók:

1 db 3 tojásos sárga piskóta tortalap (26 cm)
1 db 3 tojásos kakaós piskóta tortalap

Krém:

4 tojás sárgája
10 dkg cukor
1 kiskanál liszt
5 dkg reszelt csokoládé
2 dl forró tej
20 dkg vaj
1 púpozott kávéskanál kakaópor

Elkészítés:

A krémhez a tojások sárgáit habosra keverjük a cukorral, elkeverjük benne a lisztet, a csokoládét, felöntjük óvatosan a forró tejjel, és gőz fölött folyamatos keveréssel besűrítjük.

(Ez eltart egy kis ideig, a végén eluntam és kis lángra tettem, ekkor megemberelte magát végre a krém, és szépen besűrűsödött.
Igazából nem a végén untam el, jóval hamarább, de igyekeztem nagyobb fokú türelmet tanúsítani, csupán a vége felé jutott oda a dolog, hogy a gőzről levettem.)

Hagyjuk a krémet teljesen kihűlni.
A vajat egy csipetnyi sóval alaposan kihabosítjuk, a kihűlt krémet kanalanként hozzáadjuk a kakaóval együtt, és egynemű krémet kavarunk belőle.

A tortalapokat megtöltjük a töltelék krém 2/3-ad részével, a maradékkal bevonjuk kívülről, és tetszés szerint díszíthetjük.



Ez a torta egy gyors vasárnapi süteménynek készült, bár nem ezt akartam, de ez lett belőle...

Terveimben „Dobos torta” szerepelt, és másként alakult, nem volt hozzá elég időm.
Ezt a krémet fel tudtam volna még dúsítani elképzelésem szerint kb. 3 dl tejszín felvert habjával, akkor még lazább lett volna a töltelék.
Mivel azonban már eredetileg is abból készült, ami éppen volt itthon tartalékban, tejszín nem volt, így nem is került bele.




2 megjegyzés:

Orsi írta...

Szia,

szeretnék valami könnyen elkészíthető tortát sütni kisfiam szülinapjára és ezt néztem ki. Szerinted ezt bevonhatom marcipánnal?

Üdv,
Orsi

mariam írta...

Szia Orsi!
bevonhatod, de mindenképpen át kell kenni vajas krémmel (vaj+porcukor habosra keverve) az egész tortát a bevonat alá.
Üdv: Marica