2010. április 11., vasárnap

Rizslisztes piskóta tortalap (gluténmentes)



Hozzávalók:

5 tojás
10 dkg rizsliszt
5 dkg étkezési keményítő
15 dkg cukor
1 késhegynyi szódabikarbóna
1 evőkanál olvasztott vaj / vagy étolaj
½ citrom reszelt héja

Elkészítés:

A tojások fehérjéből habot verünk, kanalanként hozzáadva a cukrot, kemény habot készítünk.
Egyenként belekeverjük a sárgákat, belereszeljük a citromhéjat, és hozzáadjuk az olvasztott zsiradékot.
Végül lazán belekeverjük a szódabikarbónával, és az étkezési keményítővel elkevert lisztet.

A tortaforma alját jól kikenjük, liszttel megszórjuk (vagy sütőpapírral béleljük), és belesimítjuk a masszát úgy, hogy a közepéről a széle felé húzzuk kissé kenőlapáttal.

Jó meleg, kb. 200 °C-ra előmelegített sütőbe tesszük, és rögtön levesszük a hőt 190 °C-ra.
A sütőt érdemes már akkor bekapcsolni, amikor elkezdjük kimérni a hozzávalókat, mire végzünk a tészta összeállításával, addigra kellőképpen bemelegszik.

Kb. 30-35 perc alatt sül ki a sütőtől és a forma nagyságától függően.
Ez a tortalap 26 cm-es formában készült (4 cm magas lett kisütve), és 35 perc kellett hozzá.

A tortalapot a formában hagyjuk rácsra téve kihűlni, majd meglazítjuk a szélén, tálcára borítjuk, és lehúzzuk róla a papírt.

Tetszés szerint tölthetjük ugyanúgy, mint a búzalisztből készült piskótát, ízre sincs szinte semmi különbség.
Mivel nem tartalmaz kalászos gabonát, lisztérzékenyek is fogyaszthatják.



Most csupán lekvár került bele, mivel gyors sütinek készült, és porcukorral lett megszórva.

15 megjegyzés:

Stefifáni írta...

Jól néz ki!

Stefifáni írta...

nagyon jól néz ki, ezt is ki kéne próbálni!

Ragini írta...

Nekem nagyon bevált ez a recept, köszönöm szépen!

mariam írta...

Használd egészséggel! :-)

Unknown írta...

Nem tudod, le tudnám készen fagyasztani?

mariam írta...

Igen, fagyaszthatod nyugodtan. Üdv!

Unknown írta...

Finci vót. A keményítőt kihagytuk belőle, helyette kicsit több lisztet raktunk bele. Próbáljátok ki, finom úgy is!

Mamorica írta...

Isteni finom lett.keményítő híján én is több lisztet tettem bele 13 dkg-t.Söt most szórtam bele egy kis vaníliás cukrot,remélem nem rontja el.Hálás vagyok ezért a receptért.

evipocak írta...

Szia! Kakaós tortalapot szeretnék készíteni. Működhet ez a recept kakaóval is? Köszönöm

mariam írta...

Elnézést, kicsit elkéstem a válasszal, igen, lehet kakaósan is elkészíteni! Üdv!

Unknown írta...

Nagyon köszi a receptet, mióta megtaláltam csak ezt készítem.!!!

mariam írta...

Örülök, hogy tetszett, és segíthettem! :-)

Unknown írta...

Szia. Ha egy tortába ezt a simát és egy kakaóst is sütök akkor a kakaósnál, hogy változik a recept? Hogy egyforma lapok legyenek.
Köszi.

mariam írta...

Szia! Úgy gondolom, az lesz a legcélszerűbb, ha pl. két evőkanál liszt helyett kakaót teszel bele. Őszintén szólva azt nem tudom, sikerül-e pont ugyanolyan vastagságot elérni a két lapnál.

Unknown írta...

Köszönöm, kipróbálom.