2009. április 18., szombat

Rózsás torta



Hozzávalók:

Fehér piskóta:

6 tojásfehérje
18 dkg liszt (finom és kétszer fogós keveréke)
12 dkg cukor
12 dkg vaj olvasztva, de nem melegen

Diós piskóta:

4 tojás fehérje
6 dkg liszt (finom ás kétszer fogós keveréke)
6 dkg darált dió
8 dkg porcukor
8 dkg olvasztott, de nem meleg vaj

Karamell:

15 dkg porcukor

Csokoládékrém:

1 csomag vaníliás pudingpor
4-5 evőkanál (ízlés szerint) cukor
3 dl tej
20 dkg tortabevonó étcsokoládé
25-30 dkg vaj

Díszítéshez:

Csokoládé gyurma fehér, és barna csokiból( vagy készen vett díszek):

50 dkg csokoládét 15 dkg mézzel nagyon vigyázva összeolvasztunk, hogy ne hevítsük túl. Zsírpapírral bélelt tepsibe simítjuk kb. 1.5 cm vastagon, papírral letakarjuk, majd legalább pár órán át hagyjuk szikkadni. Szikkadás után formázhatóvá válik.
(Ha erre nincs időnk, fóliába csomagolva tegyük hűtőbe egy időre.)

Elkészítés:

Kerek tortaformában megsütjük a fehér piskótát, a diós piskóta adalékaiból pedig 2 kerek lapot sütünk, és hagyjuk kihűlni.

A csokikrémhez a pudingport a cukorral elkeverjük, simára keverjük 3 dl tejjel, kis lángon besűrítjük, hozzáadjuk a csokit, és addig kavargatjuk, míg teljesen elolvad a csokoládé.
Levesszük a tűzről, időnként megkevergetjük, és amikor kihűlt, elektromos habverővel a szobahőmérsékletű vajjal habosra keverjük, majd hűtőbe tesszük.

Előkészítjük a csokigyurmát, formázzuk a virágot, a leveleket.(Ehhez jó, ha orvosi gumikesztyűt használunk, vagy pedig két réteg fólia között nyújtjuk ki a masszát.)

A diós piskóta egyik lapját rácsra helyezzük, a rács alá papírt teszünk, hogy majd felfogjuk az esetleg lecsöppenő karamellt.
A karamellhez kis lángon, folytonos keveréssel megolvasztjuk a cukrot, gyorsan elkenjük a piskótán, majd ráhelyezzük a másik lapot.

Kettévágjuk a fehér piskótát, melyet meglocsolhatunk egy kis rummal.
Rákenjük a csokikrém egy részét, erre a karamelles diós lapok jönnek, majd megint csokikrém következik, és a fehér piskóta másik fele.
Betesszük a hűtőbe fél órára.

Szükség esetén kiigazítjuk éles késsel egyenletesre a torta oldalát.
Vékonyan megkenjük csokikrémmel, a maradékot nem túl vastagon a torta tetején osztjuk el, amelyet előtte egy picit átkenhetünk rummal.
Ha esetleg marad a krémből, lehet mélyhűteni.

Kenés után betesszük a hűtőbe egy órára.
Amikor kivesszük, vizes kézzel átsimítjuk a torta felületét. A gyurmát kinyújtjuk, bevonjuk vele a tortát, a díszeket elrendezzük rajta, és hogy szép fényes legyen, élelmiszerlakkal átfújjuk.

A receptet és a fotót Vikitől kaptam, a Falatozzunk blog gazdájától.

4 megjegyzés:

Kata írta...

A torta gyönyörű!
A csokigyurma az valami új találmány? Még nem is hallottam ilyet...

mariam írta...

Szia Kata!
Ez nem új találmány, a cukrászok használják, és Viki barátnőm kísérletezett vele.A gyurma-recept Sőregi pécsi cukrásztól származik.
Én még nem használtam eddig.Nem tudom, hogy a torta bevonása mennyire volt egyszerű, valószínű, hogy mázzal könnyebb lenne, és csak a díszeket a gyurmából gyártani. Gondolom, azokkal is van mit bíbelődni... :-)
Vikinek van türelme!
Üdv: Marica

Orsi írta...

Nagyon szép torta!
Én is pont a múlt héten gyártottam csokigyurmát,nagyon egyszerű használni!Itt leírtam az észrevételeimet is:
http://horsi-orsi.blogspot.com/2009/04/rigo-jancsi-torta-es-csoki-gyurma.html

mariam írta...

Szia Orsi!
Viki nevében:köszönet!
Megnéztem a tortádat, nagyon jól mutat, egyszerű,és elegáns!:-)
majd rögtön be is írok Nálad is!
Üdv: Marica