Hozzávalók:
50 dkg csokoládé (vagy tortabevonó)
18 dkg glukóz szörp (vagy 15 dkg méz)
Elkészítés:
Gőz fölött olvasszuk fel a csokoládét, majd adjuk hozzá a kb. 38 °C – ra felmelegített glukóz szörpöt (vagy mézet). Vigyázzunk, hogy ne hevítsük túl!
Addig keverjük, míg összeáll a massza.
Ezután vegyük a kezünkbe egy edény fölött, és mint a karamellt, húzzuk kb. 5-8 percen keresztül, hogy a felesleges zsiradék eltávozzon belőle.
Műanyag zacskóban tegyük pihenni legalább 1 órára hűtőbe, de akár 1-2 napig is állhat így.
Amikor formázni szeretnénk, ismét gyúrjuk át, hogy kezünk melegétől megpuhuljon, és formálható legyen.
Képlékeny, könnyen gyúrható, alakítható masszát kapunk, amelyet úgy tudunk használni, mint a marcipánt, bevonatok, figurák, stb. készítéséhez.
Legjobb, ha orvosi gumikesztyűvel dolgozunk vele, és két réteg fólia között nyújtjuk ki.
Légmentesen csomagolva tároljuk!
Készíthetjük fehér, tej-, és étcsokoládéból egyaránt.
13 megjegyzés:
Képzeld, pár éve egy cukrászbemutatón láttam ilyet, nagyon tetszett, ahogy dolgoznak vele, meg is kérdeztem, hogyan, miből készül, de végül nem jegyeztem meg pontosan. Tetszik, hogy mézzel is meg lehet csinálni. Azt hiszem, elsőnek keserűcsokival próbálkozom majd. A bemutatón a megformázott műveket azonnal lefújták (azt hiszem, szárazjéggel), hogy gyorsan lehűljön, így rögzítették.
Köszönöm a receptet!
Nekem is nagyon tetszik, mint kiderült, Orsi is éppen ezt próbálta ki mostanában, még mielőtt én ezt feltettem volna!
Itt meg lehet nézni, milyen ügyesen lehet vele dolgozni:
http://horsi-orsi.blogspot.com/2009/04/rigo-jancsi-torta-es-csoki-gyurma.html
Üdvözlettel: Marica
Sziasztok! Én az iránt érdeklődnék, hogy színezni lehet e a fehér csokit? ha igen, akkor inkább por alapú, vagy folyékony ételfestéket használjak?
Szia!
nem tudok hozzászólni, sosem próbáltam.
Sziasztok!
Ën cukrász vagyok,igen lehet a fehér csokit de csak zsirban olodó festékkel.Viz bázisúval ne próbálkozz öszze kapja a csokit,és egy nagy galacsin lesz.
Remélem segithettem
Siasztok Brigi
Köszi Brigi! :-)
Szia!
Az lenne a kérdésem, ha tortát vonok be plasztik csokival, akkor nem keményedik-e meg majd rajta ez a bevonó? A másik kérdésem, hogy mit javasolsz, mit tegyek a bevonó alá a tortára?
A válaszokat előre is köszönöm!
Üdv,
Andi
Nem készítettem még belőle bevonót, így nem tudok hozzászólni sajnos. :-(
Szia! Én most csináltam meg, 100 g étcsokihoz 50 g mézet kevertem és betettem a hűtőbe, ma kivettem és tökéletesen szép rózsákat lehet belőle csinálni. :) Ebből a mennyiségből elég nagy adag lett, én most ott tartok, hogy van 2 db nagyobb méretű rózsám és 4 kisebb (ami nem is olyan kicsi) és még a fele megvan a gyurmának. Egyébként tényleg eléggé olvad a kezünktől, de pár pillanat alatt visszadermed a hűtőben.
Még annyit, hogy én először két szilikonos sütőpapír közt nyújtottam, de ráragadt, úgyhogy inkább alufólia között a legjobb, esetleg frissentartó fólia. Gondolom jó bevonónak is, mert nem lesz beton, inkább olyan állaga van, mint a marcipánnak.
Sphinx
Szia Sphinx!
Köszönjük, hogy megosztottad velünk tapasztalataidat!
További minden jót kívánok!:-)
Sziasztok!
Kipóbáltam és elég zsíros... pedig nemtudom mennyi kicsöpögött belőle, és nem tudom jobban már csinálni:D Ennyire nedvesnek kell lennie?
Szia!
Régebben próbálkoztam vele, már nem emlékszem, hogy hogyan viselkedett.
Én ma próbáltam ki , nagyon jó használni, minimálisan marad zsíros csak tehát addig kell gyúrni csöpögtetni míg a végére már nem csöpög ki a zsiradék. 100g étcsokit használtam ahhoz 36g mézet.
Megjegyzés küldése