2009. március 29., vasárnap

Fondant pillecukorból (Marshmallow - fondant)


Fotó

Hozzávalók:

30 dkg fehér pillecukor (Marshmallow) kis darabokra vagdalva
30-35 dkg gyári, finom porcukor kb. 3 dkg étkezési kukoricakeményítővel átszitálva
2 evőkanál víz
sütőmargarin az olvasztáshoz, az edény vastagon való kikenéséhez, és a gyúráshoz, és nyújtáshoz a kézre
étkezési kukoricakeményítő a gyúráshoz, és nyújtáshoz a munkalap felületére

Elkészítési idő: 8-10 perc

Elkészítés:

A pillecukrot egy alaposan kikent, mikrózható edénybe tesszük, hozzáadunk 2 evőkanál vizet, és felolvasztjuk a mikróban .
Kb. 20-30 mp-ig melegítsük, keverjük át fakanállal, amit előzőleg margarinnal bekentünk, hogy ne ragadjon rá az anyag.
Ismételjük 2-3 alkalommal, míg teljesen lágyra, folyósra felolvad (kb. 2.5 perc általában).


Fotó

A porcukor ¾-ed részét először lassan, adagolva adjuk hozzá, és amikor már nem annyira meleg, kézzel gyúrjuk össze, a maradék cukorral állítva be az állagát.
Ragadni fog, ezért, hogy könnyebb legyen vele dolgozni, a tetejére is szórjunk bőven porcukrot.
A felületet, amelyen gyúrjuk, szintén kenjük át alaposan, és szórjuk meg keményítővel, majd lassacskán a széléről befelé forgatva a masszát, gyúrjuk össze. Kezünket többször jól kenegessük meg margarinnal.
(Első alkalommal könyékig ragadtam tőle, és azt is megbántam, hogy hozzáfogtam, aztán módosítottam a módszeren. Abban a tálban szórtam rá a porcukrot, amelyikben megmelegítettem, és a robotgép dagasztó spiráljával kevertem el először a nagyját, végül kézzel gyorsan átgyúrtam munkalapon. A spirált vajjal kentem be a munka előtt.Pillanatok alatt kész lett.)

Mire a porcukrot felveszi, szépen összeáll, és puha, rugalmas, könnyen kezelhető, formálható massza lesz belőle, gyurma állagú, amelyet jó vékonyra ki tudunk nyújtani.


Fotó

Nyújtáskor a sodrófát is érdemes bekenni margarinnal.
Amennyiben a massza nem akarna összeállni, vagy túl sok cukor került volna bele, amitől szakadozik, akkor érdemes egy pici vizet adni hozzá, visszatenni pár másodpercre a mikróba, és újra átgyúrni.
A massza állagát még meleg állapotában tudjuk megfelelően beállítani.
60-65 dkg buborékos, szivacsos szerkezetű, sima felületű fondant masszát kapunk, amely bőven elegendő egy 26-28 cm átmérőjű torta bevonására, 2.5 mm vastagságban.


Fotó

A legvégén margarinos kézzel gyúrjuk át a masszát, csomagoljuk be légmentesen folpackba, és tároljuk jól záródó dobozban.
Másnapra a puha massza kellőképpen megkeményedik.
Ha nagyon keménnyé válna, pár másodpercre tegyük ismét mikróba langyosodni, és ismét gyúrható lesz (a kezünkre vigyázzunk, nehogy túlzottan felmelegítsük!)

Ízesíthető is aromával, pl. mandula aromával, ekkor olyan lesz, mint a marcipán, ételszínező festékkel színezhetjük.
Folyékony adalékokkal óvatosan bánjunk, hogy ne hígítsuk fel vele az anyagot.
Olvasztott csokit is adhatunk hozzá 1-2 evőkanállal, vagy kakaóport (ebben az esetben a porcukorral szűkösebben bánjuk).
Amennyiben színes pillecukorral dolgozunk, a színektől függően kapjuk a fondant alapszínét.





A valóságban nincsen ilyen erős színe, a fénykép nem úgy adja vissza, de viszonylag erősebb pasztell, barackos-narancsos színű lett.

Gyárthatunk belőle díszítő elemeket, virágokat, figurákat. Videón itt nézhető meg.
A kész figurákat levegőn hagyjunk megszáradni.


Fotó

A kidolgozott masszát légmentesen, folpackba alaposan csomagolva sokáig eltarthatjuk hűvös helyen, tulajdonképpen addig, amíg a cukor szavatossági ideje a csomagoláson fel van tüntetve.
Bármikor újra elővehetjük, és ismételt használatkor a mikrós lágyítást alkalmazzuk.

A torta bevonása előtt kenjük át a torta felületét vajas kémmel, hagyjuk kissé megszikkadni, majd kissé nedvesítsük meg, és úgy tegyük rá a bevonatot, könnyebben igazíthatjuk el rajta.

Vajas krém:

15 dkg vaj/margarin 25 dkg porcukorral jó alaposan kikeverve a legmagasabb fordulatszámon mixerrel, hogy kristálymentes legyen, közben kis tejszínt/tejet adhatunk hozzá lágyítani (kb. 1 evőkanálnyi).

A tortát megtölteni is ajánlatos vajas krémmel, mert ha vizes alapú a krém, és nincs elég jól szigetelve a bevonat alatt, a nedvességtől meg fog ereszkedni a külső bevonat.
A bevonat felhasználását tekintve minden érvényes, ami a marcipános bevonat készítésére és felhasználására szól.

Folyékony tortabevonó is készülhet belőle, kevesebb porcukorral, és kicsivel több vízzel, ebben az esetben gyorsan kell vele dolgozni, mert még melegen kenhető az állaga, és hamar megdermed. Ilyenkor közvetlenül a tésztára kerüljön, nem krémes felületre, mert azt megolvasztja.

Az itt található videókon pedig meg is nézhetjük, hogy valóban gyerekjáték a fondant elkészítése.

A recepthez a saját tapasztalataim mellé a hasznos tudnivalókat, ötleteket erről a fórumról gyűjtöttem össze egy csokorba.

86 megjegyzés:

Ági írta...

Szia Marica!

Hol tudnék vásárolni fehér Pillecukrot venni?
Köszi:Ági

mariam írta...

Szia Ági!
elsősorban multiknál érdemes körülnézni. Én a Lidl-ben vettem egy alkalommal többet, azt a fajtát, amit grillezéshez ajánlanak. Szokott lenni a Tescó-ban is, és az Aldiban is.(nálunk ezek vannak a városban.)
Üdv: Marica

Névtelen írta...

Szia Marica!
Elkészítettem a recept szerint a fondant-ot pillecukorból. Nagyon jól sikerült, már két tortán túl vagyok. Viszont az lenne a gondom hogy a tortára fondantból elkészített figurák, rózsák egyáltalán nem keményedtek meg. Az állaga ugyanolyan nyújtható volt, és a felhelyezés után elborultak vagy le estek. Ráadásul amikor a kész tortát betettük a hűtőbe akkor elkezdett kicsapódni rajta a víz, csúszós tapintású lett az egész, viszont normál szobahőmérsékleten nem volt ilyen gond. Mit kellene máshogy csinálnom hogy ne így legyen? Üdv, Tünde

mariam írta...

Szia Tünde!
A cukorbevonatos tortát jobb, ha nem teszed be a hűtőbe, mert ha nagyon párás, kicsapódhat rajta.(Ugyanez vonatkozik a marcipán bevontra is.)
Száraz, hűvös helyen elég, ha tárolod felhasználásig, a burkolat légmentesen zárja, így nem lehet baja.
Én is betettem egyébként a hűtőbe, nekem nem lett párás.
A figurákat érdemes jóval korábban elkészíteni (több nappal), és hagyni, hogy kiszáradjanak, megszilárduljanak. Függ attól is, mennyire lett a fondant szilárdabb, vagy esetleg lágyabb állagú. De mindenképpen érdemes időt hagyni a szikkadásra.
Üdv: Marica

Névtelen írta...

Sziasztok! Tudnátok segíteni? Valamiért nem áll össze a fondant. :( Teljesen folyik, és akármeddig gyúrom,kavarom, nem áll ösze:s Mit rontottam el?

mariam írta...

Szia!
Amikor kikeverés alatt áll a massza, ragad is és nyúlik is. Írtam, hogy robotgéppel állítottam össze, kézzel szinte alig nyúltam hozzá, és amikor pihent a massza, utána kezelhető lett.

Névtelen írta...

Szia
Lehet buta a kérdés, de nekem csak sima étkezési keményitőm van.
Van külön kukorica keményitő és azt használjam vagy ez is jó, esetleg ugyan az a kettő.
Köszi
Kata

mariam írta...

Mindegy melyiket használod!

Névtelen írta...

Találtam pont 30dkg-s kiszerelést marshmallowból,méghozzá FEHÉRET!
Köszönöm a receptet,remélem beválik,majd ha lesz időm megcsinálom,és majd nyilatkozok:)

mariam írta...

Már az is sikerélmény, ha fehérben találunk. :-)
Bízom benne, sikerülni fog! :-)

Névtelen írta...

SIKERÜÜÜLT,nagyon örülök,köszönöm a receptet,15 éves fiú vagyok,és sikerült:D
Linkelek pár képet h milyen lett,bár a folpack nem adja vissza annyira:D

http://kepfeltoltes.hu/100614/DSC05834_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/100614/DSC05835_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/100614/DSC05836_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

mariam írta...

Szia!Örülök neki,hogy ilyen ügyes vagy!További sok sikert!

Névtelen írta...

a fondant figurák meddig használhatóak fel? van olyan hogy túlságosan kiszárad?

mariam írta...

A fondant hideg helyen addig áll el, mint a pillecukor szavatossága.Ha a kész figurákat hosszú távra nem csomagolod be fóliába, előfordulhat, hogy kiszárad.

Névtelen írta...

Sziaszok!
Én is most próbálkozom, már három tortán túl vagyok. Sikerült! Nekem keményítőm sem volt, anélkül csináltam meg, kevesebb vízzel és margarinos kézzel dolgoztam össze. Utána picit pihentettem a hűtőben és szépen lehet vele dolgozni. A nyújtásnál porcukrot szórtam alá, igaz egy ősrégi márványlapon dolgozom és az csodákra képes.
Én legutóbb a Penny-ben szereztem be eredeti Masmalow cukrot ennek fele rózsaszín, a fele pedig fehér.

Névtelen írta...

Sziasztok,
Sikerült megcsinálnom a masszát, elkerültem, hogy minden ragadjon.
Amikor összeállt, tökéletes volt az állaga. nagyon örültem,hogy sikerült, nem vagyok nagy cukrász.
Viszont mikor hozzáláttam, hgoy ráteszem a tortára, illetve rózsákat készítek, teljesen ellágyult, szinte elolvadt.
Miért van ez?
Ha betettem a hűtőbe, megkeményedett, de utána ismét ellágyult, ahogy dolgoztam vele.
Segítsen nekem valaki! :) köszi

mariam írta...

Szia!
Annyira nem szabad ellágyulni a masszának, hogy olvadjon.
Talán az a baj, hogy valószínű több porcukor kellene hozzá.

Angie írta...

Szia!
Már mindent sikerült beszereznem kivéve az ételfestéket... Lényeges lenne, mert sok diszitést kitaláltam a tortára. A gond csak az, hogy kis városba lakom és nem tudom hol lehetne kapni ételfestéket. CBA-ba nem tartanak. Szomszéd városba van Penny meg Lidl... Valaki segítsen rajtam, hogy hol vegyek?
Köszönöm!

mariam írta...

Szia Angie!
A google-val egészen biztosan találsz utánvételi lehetőséget.
Ilyen pl. a Sőregi cukrászat is.
Tescóban is van, de elég gyenge, erősebb szín eléréséhez jobb minőségűvel többre mész.

Angie írta...

Köszönöm a választ! Még azt megkérdezhetném, hogy ha mondjuk van sárga meg kék masszám és azt összekeverem itt is érvényesül az, hogy zöld színt kapok? :)
Jó lenne ha így lenne, mert akkor csak az alapszínekre lenne szükségem.

mariam írta...

Igen

Névtelen írta...

Segítség!
Megcsináltam, tegnap, mikor eltettem hűtőbe, úgy nézett ki tökéletes.
Ma viszont egy nagy rakás...
Kezelhetetlen, nem lehet nyújtani, tökre ragad.
Ennyire nem lehetek béna :(

mariam írta...

Szia!
A munkafelületet étkezési keményítővel kell vékonyan megszórni, és azon kinyújtani, olajjal vagy margarinnal bekent kézzel és sodrófával ajánlatos dolgozni vele.
remélem sikerülni fog! :-)

Névtelen írta...

SZia,
én kerestelek meg e-mailben pár napja, ma készült el a fondant, bent figyel a hűtőben. Ez tökéletes, tisztára jó kedvem lett tőle. :) A gyúródeszkán fakanállal egyengettem a közepe felé, amíg ragadt, aztán kézzel gyúrtam, nem lettem majszos egyáltalán. Tettem bele kicsi mandulaaromát, meg pár csepp kávét és kakaót, ahogy javasoltad, holnap sütöm a tortát (természetesen azt is innen), karamellkrémes diótorta leszen a meglepi. Hogy aztán lesz-e belőle szekrényajtó forma, az már a jövő zenéje, de alig várom a holnapot. Még kacérkodom a csokigyurmával is, hátha sikerül egy rózsainda... Olyan jó ezt az oldalt olvasgatni. :)
Timi

mariam írta...

Szia Timi!
Örülök, hogy jól sikerült a bevonód! :-)
Szerintem a formát is biztosan ügyesen meg fogod oldani!!!
Ha lesz képed, küldhetsz róla...
Üdv: Marica

Névtelen írta...

Szia, ez az adag mekkora tortára elég?

mariam írta...

Benne van a leírásban is, 26-28 cm átmérőjű tortára elég.

Névtelen írta...

Jaj, tényleg, nem figyeltem, mert csak gyorsan átfutottam. :)
Közben megcsináltam, de nem tudom... Én 2 órán át gyúrtam, és legalább 70 deka cukor kellett bele, mire normálisnak mondható állaga lett. Ez nem gond? Nem akartam színezni, de végül csak Hariboban kaptam pillecukrot, az meg jó kis rózsaszín lett, de apukámnak lesz a torta, neki meg mégsem vonhatom be rózsaszínnel. :D
Vasárnap lesz bevonva a torta, remélem nem fog sem ragadni, sem repedni. Majd megírom, hogy hogy sikerült, bár nekem gyanús ez a 2 óra...de remélem, hogy csak extrán béna vagyok. :D

mariam írta...

A két óra valóban egy kicsit hosszúnak tűnik... :-)
Ettől eltekintve még lehet jó állaga, majd kiderül.
A rózsaszínű nem kimondottan férfias szín, belátom.Így utólag nem is tudom, hogyan lehetne ezen javítani.
Talán a keverésnél adhattál volna egy kis kakaót hozzá, bár a rózsaszín és a barna nem tudom, mit ad ki keverve.
Hát sok sikert kívánok! :-)

Névtelen írta...

Á, sikerült! :D
Teljesen jó volt az állaga, szóval nem gond, ha 2x annyi cukor kell hozzá, biztos függ a pillecukortól is, vagy nem tudom. Még aznap kevertem hozzá ételfestéket, így a színével sincs gond. :)
A 2 óra biztos csak ilyen családi-genetikai valami, mert a tortát meg majdnem 10 órába tellett elkészítenie tesómnak. :D
Hát, cukrászok nem leszünk, az már biztos. :D
Az oldala két helyen picit kiszakadt, de tettünk oda méhsejtet. :D
Itt kép, bár a minősége nem a legjobb:
http://kepfeltoltes.hu/101107/Fot_327_m_solata_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A "lyukba" jön majd még a gyertya.
Köszi a receptet, kár volt félni tőle. További jó sütögetést neked! :)

mariam írta...

Szia!
Nagyon szép lett a tortád, ügyesen megcsináltátok! :-)
Megérte a ráfordított időt!!!
További sikeres tortakészítést kívánok! :-)

Névtelen írta...

Szia,

ha nincs mikrom, szerinted hogy tudnam elkesziteni ezt a bevonatot? A kisfiamnak szeretnek a hetvegen katicas tortat kesziteni a szulinapjara.

mariam írta...

Szia!
Nem tudom, hogy pl. tűzhelyen milyen eredménnyel lehetne felolvasztani, eddig csak mikróban készítettem el.
Megpróbálhatod ezt a másik bevonatot is (az első verziót pl.), ehhez nem kell mikró:
http://www.tortaimado.hu/2009/02/nyujthato-fondant-bevonat-keszitese.html

Névtelen írta...

Szia,


koszonom a gyors valaszt! ha nem kapok glicerint, azt mivel helyettesitsem, ill. potoljam a mennyisegi kiesest?
bocsi a sok kerdesert, de meg kezdonek szamitok tortak teren :-)

mariam írta...

Szia!
Patikában árulják, de ha nem teszel hozzá, anélkül is meg lehet csinálni.

Névtelen írta...

Szia!

Épp most csináltam meg a fondantot és nagyon jól sikerült! Elég hamar meg voltam vele és robotgéppel csináltam és így nagyon hamar kész lettem vele. köszönöm szépen a tippet szombatra csinálom majd a tortát! Remélem sikerülni fog!

mariam írta...

Szia!
örülök, hogy sikerült, sok sikert a tortádhoz! :-)

Szederliget írta...

Szia mariam!

Azt szeretném kérdezni, hogy fele fehér, fele piros fondantot szeretnék csinálni. Mikor válasszam szét a masszát, és mikor tegyem bele a felébe a piros ételfestéket?
Túrótortát szeretnék lefedni és díszíteni vele, vagy ez hülye ötlet? :)

Köszi szépen a segítséget!

mariam írta...

Szia Szeder!
A legjobb az lenne, ha a bevonó összeállítsa kezdetén, de ez így nem kivitelezhető a felezgetés szempontjából.
Vagy külön készítsd el két adagban, vagy a frissen elkészített bevonót felezd el, és úgy add hozzá a színezőt. Élénk pirosat nem lehet kihozni, ha csak nem jó minőségűt használsz, az enyém nem az (tescós), és nehezen boldogultam vele.
A túrótortánal a töltelék nedves, ha érintkezik a bevonóval, azt fel fogja lazítani, ezért olyan megoldást kell választanod, hogy a tölteléket ne érje közvetlenül.
Sok sikert!

monalizu77 írta...

Szia
Megcsináltam a fondamott jól sikerült,csak amikor nyujtottam akkor az egész olyan száraznak tünt.Mikor a tortára tettem akkor szétesett az egész.Mi volt vele a baj?
Kérlek segits nekem.
Móni

mariam írta...

Szia Móni!
valószínűleg túl sok cukrot vett fel a massza.Ha túl száraz és szakadozik, akkor egy kis vizet kell hozzáadni, betenni kicsit a mikróba, és újra átgyúrni margarinos kézzel.

Névtelen írta...

szia
tegnap csináltam életem 2. pillecukor fondantját
az első tök jó volt.
ez.. hát amikor kivettem a hütőből hajtogatni akartam, hát mint a gumi úgy rugott vissza.. tehát mintha túl zselés lett volna
de mitől lehet túl zselés ha egyszer ugyanabból a lidl pilléből csináltam mint előtte..
mindent ugyanúgy csináltam
a szerkezete is más lett, olyan nem egyenletes, majdnemhogy lyukacsos...
gondolom a cuko rmennyiségével lehet gond.. mert mivel mással.. elvégre csak cukor meg pillecukor van benne (meg viz persze)
hátha lett vmikor neked is más mint máskor szokott.. hátha má rtalálkoztál ilyen hibával..
köszi
ildi

mariam írta...

Szia Ildi!
Nekem sem sikerül mindig egyformán, minden bizonnyal a cukor miatt, szerintem az sem mindig egyforma a finomsága miatt. Van, amikor azonnal jól sikerül, és van, amikor több bajlódás van vele.
Volt nálam is ilyen, hogy szinte gumiszerű lett, aztán kicsit vizeztem, picit rámelegített és még margarinoztam, átgyúrtam, aztán valahogy beállt az állaga.
Remélem Te is boldogulsz vele. :-)

Unknown írta...

Szia! Én most próbálok elöször fondant csinálni. Működik saját készítésü pillecukorral is az állaga oylan mint az eredeti csak kicsit ragadósabb.
köszi Kriszta

Névtelen írta...

Szia!Nekem az lenne a gondom mindent megcsináltam amit irtál!1kanál vizzel h ne h sok legyen és már sztem vagy 1kg cukor is benne van és eltelt másfél nap de az se h sem lehet hajtogatni rózsává kinyujtani ki lehet de aztán széjjel megy!Már egy csomo keményitö cukor benne van de egy nagy....!Mit csináljak vele? :'( Segitsetek! Szombatra kell :(

mariam írta...

Szia!
Szerintem melegíts kicsit rá mikróval, adjál hozzá kis vizet, és jól bemargarinozott kézzel gyúrd át. Sok lehet benne a cukor.
A leírásban is benne van, hogy ez egy hibalehetőség, és ha össze van már állítva, akkor is lágy és ragadósabb, de ekkor már nem szabad tovább cukrozni.
Érdemes a kommenteket is elolvasni, kinek milyen tapasztalat van.
Sok sikert!

Névtelen írta...

Szia!

Cukrászdában vásároltam egy kis fehér táblát és rá van irva, hogy boldog szülinapot.Mikor értem haza és véletlenül eltörtem kis táblát.Van valami megoldás?Valamivel lehet vissza ragasztani?
Kérem segitsen

mariam írta...

Szia!
Ha van kész fondantod, akkor egy keveset hígíts fel annyira, hogy kissé hígabb,kenhető legyen. Vagy tiszta vízzel átkenni, ahol összeilleszted, vagy tojásfehérjével is megpróbálhatod, de óvatosan, hogy az elejére ezekből ne kerüljön, mert meg fog látszani.Ez az utóbbi talán jobb lenne, a tojásfehérje nagyon jól ragaszt.Más ötletem nincs pillanatnyilag.

Unknown írta...

Szia!
Én a hétvégén csináltam a kislányomnak tortát, amit fondanttal vontam be. Nagyon szép és finom lett, főleg ahhoz képest, hogy először csináltam ilyet. A bajom csak az, hogy iszonyú édes a fondant. Érdeklődnék, ha pillecukorból csinálom akkor is ilyen édes lesz? A marcipán jóval drágább. Mennyi cukorból kellene csinálnom egy kb.. 26 cm-es tortához és kevés díszítéshez. Köszi

mariam írta...

Szia Szeréna!
A pillecukorból is édes lesz, hiszen tiszta cukor az egész.
30 dkg kell hozzá.

Unknown írta...

Szia!
Köszönöm a gyors válaszodat! Az a bajom csak, hogy eddig a 90 dkg-os cukorból készült fondantot csináltam, úgyhogy nem igazán tudom hogy kell a 30 dkg-ost. Megkérdezném még, hogy ha egy 24 cm-es tortaformában sütnék tortát, te hány piskótából ajánlanád, hogy szép magas legyen. Anyukámnak lesz hétvégén a születésnapja és láttam nálad egy jó túrókrém receptet, azzal szeretném tölteni és bevonni fondanttal.
Köszi előre is: Szeréna

mariam írta...

Szia Szeréna!
Úgy értettem, hogy 30 dkg pillecukorból kell készíteni a bevonót ahhoz, hogy kb. 26 cm-es tortát kényelmesen be tudjál vonni megfelelő vastagságban.
Amikor 3 rétegű tortát készítek, ahhoz 8 tojásból sütök piskótát (26 cm), ez már viszonylag magasabb lesz a töltelékkel.
Ezt a mennyiséget elkészítheted a te formádban is, vagy akár 10 tojásból is. Ha a massza előre láthatóan a mennyiséghez viszonyítva jobban kitölti a formát, akkor a tészta felemelkedése miatt sütőpapírral kibélelheted a formát úgy, hogy megmagasítod vele a forma oldalát.
A túrókrém nedves, jó alaposan be kell vonnod a bevonat alatt a tortádat vajas krémmel, hogy szigeteljed.
Kiegészítettem a leírást a vajkrémre vonatkozólag, azt még megnézheted.
Sok sikert, és boldog szülinapot édesanyádnak!:-)

Unknown írta...

Szia Mariann! Köszi a válaszokat még egy kérdésem lenne. Remélem nem gond. Én nem pillecukorból, hanem porcukorból csinálom a masszát ezt is nálad láttam és nekem jó lett, igaz ehhez kb. 90 dkg porcukor kell. Ha a túrókrém nagyon vizes, akkor szerinted milyen krémmel lehetne megtölteni. A túrót mindenki szereti nálunk azért gondoltam erre és finom is. Köszi és bocs, hogy ennyiszer írok. Szeréna

mariam írta...

Szia Szeréna!
Készítheted túrókrémmel is ha azt szeretitek.A lényeg, hogy a bevonat alatt át kell kenni alaposan úgy a tortát vajkrémmel, hogy véletlenül se érintkezzen a bevonattal.Én is csináltam ilyen tölteléket bevonat alá.

Névtelen írta...

Kedves Mariann!
Holnap készítek egy tejszínes(felvert növényi tejszínből)-málnás-csokidarabos krémet. Ma megcsináltam a fondantot, és eddig rendben van, kíváncsian várom, hogy holnap tartogat-e számomra meglepetést. Az ilyen jellegű krémre rátehetem a fondantot, vagy inkább vajas krémmel vonjam be a tortát?

Köszönöm választ előre is!

Melinda

mariam írta...

Szia Melinda!
Ott, ahol a tejszínes krémmel érintkezni fog a bevonat, meg fog ereszkedni, ezért jól át kell vonni vajas krémmel, hogy szigetelve legyen teljesen.

Névtelen írta...

Kedves Mariann!

Életem első fondantját készítem de nem igazán akar sikerülni.Állagra egész jó de akárhányszor ki akarom nyújtani nem megy mert hozzáragad a deszkához.Pedig vastagon van rajta porcukor és keményítő.Mit csináljak?
Mára kellene a torta..

Üdv:Eni

mariam írta...

Szia Eni!
margarinnal kend át a nyújtófát, a felületet és a kezedet is, így nem fog annyira ragadni.

Névtelen írta...

Szia!
Én jövőhéten szeretném ezt a fondantot csinálni, és az úgy jó, ha szombaton megcsinálom hagyom állni vasárnapig és utána vasárnap teszem fel a tortára, de azt csak hétfőn esszük meg? És ha iggen akkor elég, ha a tortát a spejzba viszem, vagy hűtőbe kell rakni?
Előre is köszönöm: Mano

mariam írta...

Szia Mano!
Jó lesz, ha így csinálod, nem lesz semmi baja. Ha hűvös a speiz, elég, ha ott tárolod.
Üdv!

Névtelen írta...

Szia!
Azt szeretném tudni, hogy mielőtt felhelyezem a tortára a fondantot be kell e kennem a tortát valamivel, vagy egyszerűen közvetlenül a piskótára helyezem?
Előre is köszönöm válaszodat!
Petra

mariam írta...

Szia Petra!
Idézem:
"A torta bevonása előtt kenjük át a torta felületét vajas kémmel, hagyjuk kissé megszikkadni, majd kissé nedvesítsük meg, és úgy tegyük rá a bevonatot, könnyebben igazíthatjuk el rajta....stb..."
Megtalálható a leírás végén.:-)
Üdv!

Névtelen írta...

Nagyon szépen köszönöm! Elkészítettem, szuperül sikerült! :)
Petra

mariam írta...

Örülök neki, hogy sikerült! :-)
További sok sikert!:-)

Névtelen írta...

Én azt szeretném kérdezni hogy csak vajas krémmel lehet bevonni a tortát a fondant alatt, vagy esetleg lehet rá ganaché-t is tenni? gondolom ha a vajas krémbe teszek kakaót az sem gond? Előre is köszönöm

mariam írta...

Vizes alapú krém nem jó alatta.
A vajas krémbe mehet a kakaó.

Névtelen írta...

Nagyon szépen köszönöm!! Azt szeretném még kérdezni hogy vajon a sárga fondant nem lehet valahogy kifehéríteni? mert csak vegyes szinű pillecukrot lehet nállunk kapni, és sárga lett az egész fondant,de viszont ételfestékben is csak piros kék és zöld választék van nállunk :S

mariam írta...

Szia!
Kifehéríteni nem tudod sajnos semmivel.

Névtelen írta...

Szia! Az lenne a kérdésem, hogy az ételfestéket mikor kell beletenni? vagy az lényegtelen? :) Amúgy szuper a leírás, nagyon sokat segített! Köszi!! Üdv, Adrienn

mariam írta...

Szia Adrienn!
Rögtön az elején a legjobb, amikor össze akarod állítani a masszát.
Üdv!

Névtelen írta...

Kedves Marica!
Az lenne a kérdésem, hogy a fondant bevonatot milyen tortákhoz ajánlod? Mihez illik a legjobban? Már készítettem ilyen bevonattal csoki tortát, de túl töménynek, édesnek találtam. (bár lehet véknyabbra kellett volna nyújtani a fondantot).
A segítséget előre is köszönöm!
Fruzsina

mariam írta...

Szia Fruzsina!
Az a helyzet, hogy ezek a bevonatok töményen cukrosak, így tanácsot adni nemigen lehet.Szerintem csak a legelszántabbak eszik meg,a többiek diszkréten otthagyják. :-)
üdv!

Névtelen írta...

Szia!
Érdeklődnék ha citromkrémet kenek a tortalapok közé,akkor is kell a vajas krém a fondant alá? Köszönöm

Névtelen írta...

Hello!Tudom hogy nme ide kapcsolódik de még kezdő vagyok:PSok műsort néztem de nem derült ki belőle h mielőtt ráteszik a marcipánt vagy a fondant a tortára milyen krémmel kenik meg!Ebben segítene valaki?Vajkrémre tippelek de nemhiszem h igazam van !

mariam írta...

Szia!
Érdemes végigolvasni a leírást, mert benne van a válasz a kérdésre, sőt, külön fejezet van szentelve a vajkrémnek. :-)

Eszter írta...

Szia! Csináltam már fondant bevonót a recepted alapján pillecukorból. Nagyon jó lett, köszönöm az ötletet! Most is készítenék egy tortát, amit ezzel vonnék be. Vajkrémmel (vaj+cukor) kentem ugye a tortát körbe, mielőtt ráborítottam volna a fondant-ot. Írtad, hogy lehet egy kis tejjel/tejszínnel lágyítani. Én nem mertem. Nem fogja ez a kis nedvességtartalom "feloldani", tönkretenni a fondant bevonást? Köszönöm a válaszodat előre is! Üdv: Eszter

mariam írta...

Szia Eszter!
Az 1 evőkanálnyi tej annyira minimális, hogy nem fogja feloldani.
További sikeres sütögetést kívánok!:-)

Névtelen írta...

Sziasztok!
Én a képen látható - LIDL-ben vásárolt - pillecukorból készítettem, de mivel enyhe olyan "semmilyen" színe volt, csempésztem bele egy kis ételfestéket. Csodás rózsaszínű fondant-ot kaptam :)
Köszönöm a receptet!!!

Névtelen írta...

ide kapcsolódik a kérdésem, én pasztell-narancssárgát szeretnék...talán olyasmi a megoldás, ami a képen van? akkor lidl-öst vegyek? nem akarnám színezgetni nagyon :)

mariam írta...

Szia!
Nekem kicsit élénkebb narancsos lett a színe, ha esetleg egészen pasztellt szeretnél, lehet, hogy egy kis fehérrel kell javítanod rajta.
üdv!

Unknown írta...

Szia! Most csinálok először ilyen tortát! Gesztenyekrémeset szeretnék,amit ugye úgy készítenék hogy vaníliás puding+margarinos porcukor+gesztenyemassza rummal! Az érdekelne hogy ugye ha ezt tenném a tortába és kívül is ezzel vonnám be a tortám,mehet e erre a fondant? Vagy mással kellene kívülről bevonni a tortát!?

mariam írta...

Legjobb, ha egyszerű vajas krémmel van befedve, akkor biztosan nem áztatja meg a bevonatot.Üdv!

Kriszti65 írta...

Szia!
Én azt szeretném kérdezni hogy mit csináljak a piskótával hogy ne púposodjon föl sütés közben. Eddig bármilyen recept alapján készítettem el, mindig púpos lett. Sima tortánál még csak elmegy de a fondant alatt simának kell lennie.
Válaszodat előre is köszönöm!

mariam írta...

Szia!
Mindenki másképpen esküszik a saját piskótájára. :-)
Sokan úgy trükköznek, hogy a masszát egy hablapáttal középről kihúzva, felhúzzák a forma oldalára, így teszik sütőbe.
Én ki szoktam a sütő ajtaját résnyire támasztani pl. hurkapálcikával vagy egy villával, így a gőz el tud menni, és egyenletesen sül. Ha kisült, kicsit állni hagyom a formában, majd egy lisztezett deszkára borítom, úgy hűtöm ki. Az alja mindig sima, így az kerül a tetejére. Néha kicsit meg kell óvatosan mozgatni, hogy a gőztől ne ragadjon le.
Az "Alaptészták" között megtalálod a piskóta készítését, ha gondolod, azt is átolvasgathatod, hátha segíteni fog.
Sok sikert!

Névtelen írta...

Szia!
Niki vagyok, elég sokat sütök-főzök, többnyire saját, kitalált ötletek alapján, de a fondanttal még csak most "ismerkedem". A hétvégén viszek krémes sütit a páromékhoz (a krém keményre főzött puddingból és tejszínhabból van, gondolom ismered), és arra gondoltam, hogy a sütit felszeletelve, a szeleteket egyesével vonnám be ezzel a fondanttal. Így is meg fog ereszkedni a bevonat (pontosan milyen az ha megereszkedik? nagyon csúnya?) Mit kéne tennem? Akkor egyesével a süti szeleteket is bekenni vajas krémmel?
Köszönöm a segítséged, és gratulálok minden eddigi munkádhoz, gyönyörűek!!!
Legyen szép napod: Niki

mariam írta...

Szia Niki!
Először is, köszönöm a dicséretet!:-)
Ahol nedvességet kap a bevonat, ott elválik a süteménytől, és egyenetlen lesz. Vajkrémmel lehet kivédeni, ami lezárja a nedvességet.
Sok sikert a sütésedhez!:-)
Üdv!