
1./ Hozzávalók:
30 dkg porcukor
10 dkg tejpor
2 evőkanál olaj
1 evőkanál méz
3-4 evőkanál víz (szükség szerint)
Elkészítés:
Az adalékokat gyúrjuk össze, ha színezni szeretnénk, ételfestékkel színezhető is.
Használat előtti napon készítsük el, tartsuk hűtőben, hogy könnyebb legyen vele dolgozni.
Gyors mozdulatokkal dolgozzunk, mert a kéz melegétől hamar megpuhulhat!
A massza nyújtható, formálható.
Személyes tapasztalat:
másnapra megkötött a massza, mint a beton (az enyém legalábbis igen, a kezem melegétől esze ágában sem volt megpuhulni...). Ehhez mikróban egy kicsit rá kellett melegíteni, de csak éppen egy kicsit, mert ha nagyon felmelegítjük, megolvad, a cukorszemcsék karamellizálódnak foltokban.
Ezt sajnos már nem tudjuk eltüntetni, és trükközhetünk a díszítéssel, hogy eltüntessük a barnás kis foltokat.
Nyújtani úgy a legjobb, ha deszkánkat vékonyan beolajozzuk, meghintjük egyenletesen porcukorral.
Mérjük le a torta átmérőjét, adjuk hozzá a magasságának a dupláját, és kb. 6-7 cm-rel nagyobb kerek lapot nyújtsunk ki.
Nyújtófára hajtva helyezzük a torta fölé, és az előzőleg vajkrémmel megkent tortára illesszük rá, majd simítsuk el a tetején, oldalán egyaránt.
A felesleget vágjuk le alul körben éles késsel.
Ha ragadna a massza munka közben, olajozzuk be kissé a kezünket, és a sodrófát is.
Ez a mennyiség 50 dkg masszát ad ki, és egy 26-28 cm-es torta bevonására elegendő.
2./ Hozzávalók:
18 dkg tejpor
7 dkg cukor
6 cl víz
pici olaj
Elkészítés:
A cukrot a vízzel sziruposra főzzük, hozzáadjuk a tejport, majd az olajat, és jól összegyúrjuk.
Ugyanúgy lehet vele dolgozni, mint az előző recept szerinti bevonóval.
3./ Hozzávalók:
2 pohár porcukor
2 pohár tejpor
1 pohár cukrozott sűrített tej
¼ csomag vaníliás cukor
Elkészítés:
A hozzávalókat alaposan összekeverjük, ha szükséges, színezzük, majd vizes kézzel formázzuk.
50 dkg lesz belőle.
Tortadíszítési ötleteket, fortélyokat ezeken a videókon leshetünk el, több változat is található, ki-ki kedvére keresgélhet.
16 megjegyzés:
Sziasztok!
Nekem tökéletesen működött a máz másnap is, kézmelegre gyönyörűen puhult, kevesebb vizet tettem bele és alufóliába csomagolva tettem a hűtőbe...
Nekem sajnos nem akar sikerülni,pedig mindent bele tettem amit ír a recept!Betettem egy napra a hűtőbe de másnap is ugyan olyan híg volt!Segítsetek!Mit tegyek bele,hogy jobb legyen?!Holnapra akarom a tortát meg csinálni!Marcsi
Marcsi nem tudom, mitől lett híg. Nekem másnapra még meg is keményedett, még írtam is, hogy olyan lett, mint a beton...
Sajnos el nem tudom képzelni,mi történhetett vele. :-(
Színezni is lehet ezt a bevonót? Formázni is lehet vele? Mennyivel egyszerűbb vele dolgozni, mint a fondanttal, vagy a marcipánnal?
Fontos lenne, hiszen akkor egy jó cukorbevonóval könnyebben tudnék dolgozni, és maximum festőanyagra és tejporra lesz szükségem, amit bármelyik üzletben meg tudok szerezni... Üdv Fekete Hajni
Hajni, nem tudom, melyikkel könnyebb dolgozni, hogy őszinte legyek, én nem ugrok annyira egyik után sem, mert hol így sikerülnek, hol úgy...:-)...hát próbálkozni kell.
Színezni lehet ezt is.
Majd kísérletezek maradék tápszerrel, amit a kislányom már nem fogad el, le fogom írni, hogy sikerült. Egyik éjjel álmodtam meg...
Reméljük a legjobbakat, kíváncsi vagyok! :-)
Sziasztok!
Úgy is tudok cukorbevonót tenni a tortámra ha forró barack lekvárral kenem be?Vagy az csak a fondantra jó?
Szia!
Úgy gondolom, ha a lekvárodból sikerült a nedvességet teljesen kiforralnod, akkor igen.
Sziasztok!
Vajon ez a tortabevonó jó tejszínes tortához is? Mert ugye a fondant-t nem lehet csak vajkrémesre tenni, én meg tejszíneshez keresek valami megoldást (tejszínen kívül). Van-e már erről tapasztalat?
Üdv:
Zsuzsa
Szia Zsuzsa!
A cukor bevonatok nedves felületen megpuhulnak, meglágyulnak, elválnak a felülettől, ahol a krémmel találkoznak.
Szia!
Akkor ez alá nem kell vajkrém és lekvár sem mehet a piskotára?
Köszi
De igen, kell!
Köszönöm ma fogom bevonni a puncstortát amit a recepted alapján csináltam remélem minden összejön :)
Klaudia
Sok sikert, Klaudia!:-)
Megjegyzés küldése