2009. december 26., szombat

Almahabos torta



Hozzávalók:

1 db 8 tojásos piskóta tortalap (26 cm)

Krém:

40 dkg tisztított, reszelt alma
1/2 citrom leve
8 dkg cukor
½ mokkáskanál fahéj
1 teáskanál vaj
½ csomag vanília ízű pudingpor
1.5 dl víz
2.5 dl habtejszín

Lapok kenéséhez: pikáns lekvár

Tetejére:

1.5 dl habtejszín

Elkészítés:

A reszelt almát citromlével meglocsoljuk, vajon megpároljuk fél dl vízzel, hozzáadjuk a fahéjat, a cukrot, és amikor már az alma teljesen megpuhult, belekeverjük a maradék vízben csomómentesre kevert pudingot is.
A keveréket összefőzzük, majd időnként megkevergetve teljesen kihűtjük.
A hideg almás masszába forgatjuk a tejszín keményre vert habját is.

A piskótakorongot 3 lapra vágjuk, először megkenjük lekvárral, majd az almás habos krémmel.
Tetejére lekvár kerül, és habosra vert tejszín.



A tortát az ünnepek előtt két nappal készítettem el, így mire fogyasztásra került, nagyon szépen összeértek az ízek, és nagyon finom, könnyű tortánk lett.

2009. december 3., csütörtök

Habos torta




Hozzávalók:

Tészta:

5 tojás
15 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
1 kávéskanál neszkávé
1 citrom reszelt héja
3 szelet reszelt csokoládé
10 dkg darált mogyoró
5 dkg darált dió

Töltelék:

6 dl habtejszín
10 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
2 evőkanál kakaópor
1 kávéskanál neszkávé
2 csomag habfixáló

Elkészítés:

A tojások sárgáit alaposan kikeverjük a porcukorral, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a kevéske forró vízzel pépesre feloldott neszkávét, és a citromhéjat.

A darált diót, a mogyorót és a reszelt csokoládét összekeverjük, és kis adagokban az előző masszához keverjük. Végül a tojások fehérjének keményre vert habját forgatjuk bele könnyedén a tésztába.

Egy kb. 26 cm-es tortaformát sütőpapírral bélelünk ki, belesimítjuk a tésztát, és előmelegített, közepes hőfokú kb. 180 °C-os sütőben kisütjük. A sütés vége felé tűpróbával ellenőrizhetjük.

A kihűlt tortalapot két lapra vágjuk.

A hideg tejszínt felverjük, lassacskán hozzáadva a cukrokat kemény habot készítünk belőle. Elfelezzük, egyik felébe a kakaóport és a szintén feloldott kávét keverjük.
A tortalapot megtöltjük a barna krémmel, tetejére a fehér hab kerül.

Díszíthetjük tetszés szerint.

Nagyon finom, könnyen elkészíthető sütemény, vendégvárásra kiváló. A lányom készítette ünnepi alkalomra.

2009. november 24., kedd

Kávékrémes csokitorta



Hozzávalók:

1 db 8 tojásos barna piskóta tortalap (24-26 cm)

Krém:

5 dl habtejszín
1 púpozott evőkanál zselatinpor
3 púpozott mokkáskanál neszkávé
1 evőkanál kakaópor
10 dkg porcukor

Kenéshez: sárgabaracklekvár

Bevonáshoz: csokimáz /vagy 20 dkg tortabevonó csokoládé + 3 evőkanál olaj

Elkészítés:

A neszkávét kevés forró vízben feloldjuk, éppen csak annyival, hogy krémes masszát kapjunk, majd hagyjuk kihűlni.
A zselatint kb. fél dl vízbe áztatjuk, és lassú tűzön, állandó keveréssel áttetszőre feloldjuk.

A habbá vert tejszínből 2-3 kanállal elveszünk, a zselatinnal elkeverjük, majd a nagyobb mennyiségű habhoz adjuk.
A porcukorral elkevert kakaóport és a neszkávét szintén hozzáadjuk lassan a tejszínhez, és jó kemény habot verünk belőle.

A három lapra vágott torta lapjait lekvárral megkenjük, megtöltjük arányosan elosztva a tejszínes krémmel (legjobb a kapcsos formába visszatenni, és úgy megtölteni).
Miután megdermedt a krém, tetejét olvasztott csokoládéval vagy csokimázzal vonjuk be.

Tejszínrózsákkal is díszíthetjük, ebben az esetben 1 dl habtejszínt verünk fel 1/2 csomag habfixálóval, vagy megszórhatjuk pirított szeletelt mandulával, kinek tetszése szerint.

2009. október 31., szombat

Sütőtökös torta



Hozzávalók:

Tészta:

3 tojás
20 dkg porcukor
1.75 dl olaj
5 evőkanál narancslé
20 dkg reszelt sütőtök (almareszelővel)
25 dkg liszt
1 csipetnyi só
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál fahéj
2 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék
10 dkg mazsola
5 dkg kókuszreszelék
10 dkg durvára darált dió

Krém:

2 tojás
15 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
2 evőkanál liszt
5 dl tej
1 csomag vanília ízű pudingpor (vagy tejszín ízű)
1 citrom leve és reszelt héja
25 dkg krémsajt (vagy krémtúró)
10 dkg vaj

Elkészítés:

A tojásokat a cukorral és a sóval habosra keverjük, belecsorgatjuk az olajat, hozzáadjuk a narancslével elkevert reszelt tököt, és a többi, egymással elkevert száraz adalékot.

Sütőpapírral bélelt (vagy kikent, lisztezett) kerek kb. 26 cm-es tortaformába simítjuk a masszát. A massza közepét húzgáljuk ki a forma széle felé, mert a tészta fel fog púposodni.
Előmelegített, 180 °C-os sütőben kb. 45 perc alatt kisütjük. Tűpróbával ellenőrizzük!
A tortát hagyjuk a formában 10 percig, majd rácsra téve hűljön ki teljesen.

A krémhez a tojásokat csomómentesre kikeverjük a cukrokkal, a liszttel, a pudingporral, a tejjel, és kis lángon, folytonos keveréssel sűrűre főzzük, majd időnként megkavargatva kihűtjük.

A vajat kihabosítjuk, fokozatosan hozzáadjuk a krémsajtot, a citrom levét és héját, a tojásos masszát, és egyneműre keverjük.

A tortalapot kétfelé vágjuk, megkenjük a krém felével, másik felét a tetején osztjuk el.

2009. október 16., péntek

Kalaptorta



Most ünnepeltük a lányom születésnapját, neki készítettem ezt a tortát.

Hozzávalók:

1 db 2 tojásos piskóta tortalap gáztepsi méretű
1 db 4 tojásos kerek piskóta tortalap, kb. 26 cm átmérőjű

Töltelék:

Túrós:

25 dkg áttört túró
1 dl tej
25 dkg Mascarpone krémsajt (itt: házi készítés)
20 dkg porcukor
2 csomag vaníliás cukor
1 citrom leve és reszelt héja
1 csomag (25 gr) zselatin por
1 dl víz
5 dl habtejszín

Málnás:

25 dkg málna (fagyasztott)
3 evőkanál cukor
1 csomag pudingpor (vanília ízű)
1 csomag piros tortazselé (12 gr)
Piskóta öntözéséhez: bármilyen likőrféleség, vagy rum

Bevonat: marshmallow-fondant (kb. 60 dkg)
A bevonat alá vajkrém:
5 dkg vaj 10 dkg porcukorral, kevéske tejjel kihabosítva

Elkészítés:

A túrós krémhez a túrót a tejjel finomra turmixoljuk.
A mascarponét habosra keverjük a cukorral, a vaníliás cukorral, apránként beledolgozzuk a túrókrémet, a citrom levét, és reszelt héját.
A hideg vízbe áztatott zselatint lassú tűzön áttetszőre feloldjuk állandó keverés mellett, simára dolgozzuk először 3-4 evőkanál túrókrémmel, majd a teljes mennyiséghez adjuk.
Ezután óvatosan beleforgatjuk a tejszín keményre vert habját.

A málnás krémhez a málnát a cukorral felfőzzük, szitán átpasszírozzuk, hogy megszabaduljunk a magoktól. Kiegészítjük annyi vízzel, hogy fél liter legyen.
A pudingport elkeverjük a zseléporral, hozzáadjuk a málnához, és folytonos keveréssel, kis lángon besűrítjük. Hideg vízbe tesszük az edényt, és időnként megkavarva kihűtjük.

A tortaformával megegyező átmérőjű kerek aljú tálat kibélelünk folpackkal, és a nagy vékony piskótalappal kibéleljük. Míg meleg a tészta, jól lehet formálni, igazítani. Egy vastag réteg krémet töltünk egyenletesen az aljába, és elsimítjuk.

A kerek lapot félbevágjuk, a mindkét lap egyik oldalát megkenjük málnakrémmel.
Az egyiket a málnás felével rátesszük a túrókrémes rétegre, erre a lapra ismét túrókrém kerül, majd a másik piskótalap, a megkent felével lefelé.

Hűtőbe tesszük dermedni, majd tálcára borítjuk, a fóliát lehúzzuk, a tortát vékonyan bekenjük vajkrémmel. Ismét hűtőbe tesszük, majd vizes kézzel átsimítjuk, a fondantos bevonatot ráigazítjuk, és díszítjük saját elképzelésünk szerint.

2009. október 13., kedd

Répatorta 5.


Fotó: innen

Hozzávalók:

Tortalap:

20 dkg liszt
15 dkg porcukor
1 teáskanál őrölt fahéj
15 dkg vaj

Krém:

30 dkg porcukor
2 teáskanál citromlé
1 dl narancslé
50 dkg reszelt sárgarépa
1 teáskanál őrölt fahéj
1/2 teáskanál őrölt szegfűszeg
½ teáskanál reszelt gyömbér
4 tojás
1.25 dl fehér bor
1 csomag (10 gr) zselatin
4 dl habtejszín

Tetejére:

1 dl habtejszín, darabolt dió, vagy mogyoró, pisztácia

Elkészítés:

A tortalaphoz az olvasztott, de már nem meleg vajat a cukros, fahéjas liszttel villával elkevergetjük, és ezt a morzsalékot egy 28 cm átmérőjű kapcsos tortaformába nyomkodjuk. Előmelegített, közepes hőfokú sütőben kb. 15 percig sütjük, majd hagyjuk kihűlni.

A krémhez a cukrot elkeverjük a citromlével, kis lángon addig melegítjük lassan, míg a cukor karamellizálódni kezd. Rögtön hozzáadjuk a narancslevet, és a fűszerekkel ízesített reszelt répát.
A keveréket visszatesszük a tűzre, felforrósítjuk, és még további 5-8 percet főzzük.
Ekkor tojások sárgáját és a bort adjuk hozzá, és lassú tűzön forrpontig krémesre főzzük (felforrnia nem szabad!), miközben robotgéppel folyamatosan keverjük.
A tálat hideg vízbe állítva, még pár percet keverjük a krémet.

A zselatint kevés vízben, kis lángon állandó keveréssel feloldjuk, és amikor már áttetsző, a krémhez keverjük. Hagyjuk kihűlni.
Amikor már kezd dermedni, beleforgatjuk a tejszín keményre vert habját is.

A krémet a formában hagyott tortalapra simítjuk, és másnapig (de legalább 6-8 órára) hidegre tesszük.
A forma oldalát lekapcsoljuk, tejszínnel bevonjuk a tortát, és tetszés szerint díszítjük.

2009. október 7., szerda

Mascarpone tortakrém változatok

Fotó

A Mascarpone a tehén tejszínből préselés nélkül készült, túró állagú, sótlan, nyers olasz lágysajt. Fehér színű, krémes, héjatlan. Általában nem önmagában, saját ízéért fogyasztják, hanem más, édes vagy sós, átütő ízű adalékokat hozzákeverve: desszertek alapanyaga - világszerte ismertté a tiramisu tette -, vagy kék nemespenészes lágysajttal szendvicseken feltét. Zsírtartalma a szárazanyag 50-55 %-a. Puha halmazállapota miatt csak olyan műanyag pohárban hozható kereskedelmi forgalomba , mint a tejfel vagy a vajkrémek. Lombardiából származik, házilag télen fejt tejből készítették.(Forrás: Wikipédia)

Kereskedelmi forgalomban többféle létezik.
A Mascarpone krémsajt egyre népszerűbbé válik, ára miatt azonban nem mindenki engedheti meg magának a vásárlását. Számukra jelent megoldást a házilag készíthető krémsajt: szűrőbe gézt helyezünk, ebbe keverés nélkül beleöntünk egy doboz 20 %-os tejfölt, és hagyjuk lecsorogni a savót 36-48-60 órán keresztül. A 375 gr-os mennyiségből 20-25 dkg házi krémsajtot nyerünk.



1./ Krém

Hozzávalók:

25 dkg áttört túró
1 dl tej
25 dkg Mascarpone krémsajt
20 dkg porcukor
2 csomag vaníliás cukor
1 citrom
2 csomag zselatin
1 dl víz
5 dl habtejszín

Elkészítés:

A túrót a tejjel finomra turmixoljuk.
A Mascarponét habosra keverjük a cukorral, a vaníliás cukorral, apránként beledolgozzuk a túrókrémet, a citrom levét, és reszelt héját.
A hideg vízbe áztatott zselatint lassú tűzön áttetszőre feloldjuk, simára dolgozzuk először 3-4 evőkanál túrókrémmel, majd a teljes mennyiséghez adjuk, és jól lehűtjük.
Amikor sűrűsödni, dermedni kezd, óvatosan beleforgatjuk a tejszín keményre vert habját.

2./ Krém

Hozzávalók:

25 dkg Mascarpone krémsajt
25 dkg tejföl
10 dkg natúr joghurt
20 dkg porcukor
1 citrom leve és héja
4 dl habtejszín
25 gr zselatin

Elkészítés:

A tejszínből kemény habot készítünk. A többi adalékot a zselatin kivételével jól kikeverjük, majd beleforgatjuk a tejszínhabot. A zselatint vízbe áztatjuk, lassú tűzön felolvasztjuk, simára dolgozzuk először 3-4 evőkanál mascarponés krémmel, majd a teljes mennyiséghez adjuk, és jól lehűtjük.

3./ Krém

Hozzávalók:

25 dkg Mascarpone krémsajt
7 dl joghurt
20 dkg porcukor
1 citrom leve és reszelt héja
25 gr zselatin
3 dl habtejszín
– elkészítés az előző leírás szerint.

4./ Krém

Hozzávalók:

40 dkg túró
20 dkg Mascarpone krémsajt
20 dkg porcukor
1 citrom leve és reszelt héja
1 csomag vaníliás cukor
– az alapanyagokat alaposan kikeverjük.

5./ Krém

Hozzávalók:

10 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
25 dkg Mascarpone krémsajt
2 dl habtejszín
1 csomag habfixáló

Elkészítés:

A vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd beledolgozzuk a Mascarponét, és a végén a habfixálóval jó keményre vert tejszínt adjuk hozzá.

6./ Krém

Hozzávalók:

75 dkg áttört túró
25 dkg Mascarpone krémsajt
2 pohár joghurt
5-6 kanál porcukor
2 csomag vaníliás cukor
6 dl habtejszín
3 csomag zseléfix
- elkészítése az előzőek szerint.

7./ Krém

Hozzávalók:

45 dkg áttört málna (eper)
10 dkg porcukor
25 dkg Mascarpone krémsajt
1 citrom leve és reszelt héja
3 dl habtejszín
1 csomag habfixáló
- elkészítése az előzőek szerint.

8./ Krém

Hozzávalók:

25 dkg áttört eper
40 dkg Mascarpone krémsajt
10 dkg porcukor
1 púpozott evőkanál zselatin
1 dl narancslé
2 dl habtejszín

- ugyanúgy készül, mint az előzőek, itt a zselatint a narancslében kell feloldani. (Víz is jó helyette.)

9./ Krém

Hozzávalók:

50 dkg Mascarpone krémsajt
25 dkg Philadelphia krémsajt
2 db narancs leve és reszelt héja
10 dkg porcukor
- a hozzávalókat alaposan kikeverjük.

10./ Krém

Hozzávalók:

25 dkg Mascarpone krémsajt + 3-4 evőkanálnyi cukor
0.5 dl erős, lehűtött kávé
1 teáskanál kakaópor
2 dl habtejszín
1 csomag habfixáló
- a tejszínt kemény habbá verjük a habfixálóval, és beleforgatjuk az ízesítőkkel elkevert krémsajtba.

11./ Krém

Hozzávalók:

25 dkg Mascarpone krémsajt
10 dkg natúr krémtúró
2 dl habtejszín
1 csomag vaníliás cukor
3 evőkanál porcukor (ízlés szerint)
- a hozzávalókat alaposan kikeverjük.

12./ Krém


Hozzávalók:

25 dkg Mascarpone krémsajt
40 dkg fehér csokoládé
4 dl habtejszín
1 vaníliarúd / vagy 1 csomag vaníliás cukor
12 dkg porcukor

Elkészítés:

Vízgőz fölött felolvasztjuk a csokoládét, hozzáadjuk a vaníliarúd kikapart belsejét, majd a gőzről levéve, folyamatos keveréssel lassan, óvatosan hozzáadjuk a krémsajtot és a cukor felét.
A maradék cukorral a tejszínt kemény habbá verjük, és beleforgatjuk a krémsajtos masszába.

13./ Krém

Hozzávalók:

25 dkg Mascarpone krémsajt
2 evőkanál porcukor
15 dkg fehér csokoládé

Elkészítés:
Vízgőz fölött felolvasztjuk a csokoládét, majd elkeverjük a cukorral jól kikevert krémsajtot.
Keverhető hozzá 50 dkg darabokra vagdalt, vagy áttört eper vagy málna is.

14./ Krém

Hozzávalók:

1 liter tej
3 csomag pudingpor (tetszőleges ízű, főzős)
10 dkg cukor
25 dkg Mascarpone krémsajt
20 dkg vaj
5 dkg likőrben/rumban megáztatott mazsola

Elkészítés:

A pudingot megfőzzük, kavargatva lehűtjük, elegyítjük a habosra kikevert vajjal és a krémsajttal, végül belekeverjük a mazsolát.

15./ Krém

Hozzávalók:

25 dkg Mascarpone krémsajt
10 dkg cukor
4 tojás
1 evőkanál zselatin
0.5 dl víz
1 teáskanál mandula aroma

Elkészítés:

A tojások sárgáját kikeverjük a cukor felével, és gőz fölött folyamatos keveréssel besűrítjük (legfeljebb forrpontig főzzük, mert összeugrik a tojás sárgája).
Miután lehűtöttük, belekeverjük a habosra kevert, aromával ízesített krémsajtot, és a cukorral kemény habbá vert tojásfehérjét.

A hideg vízbe áztatott zselatint lassú tűzön áttetszőre feloldjuk, simára dolgozzuk először 3-4 evőkanál túrókrémmel, majd a teljes mennyiséghez adjuk.

16./ Krém


Hozzávalók:

10 dkg porcukor
10 dkg puha vaj
1 csomag vaníliás cukor
2 evőkanál kakaópor
25 dkg Mascarpone krémsajt
2 dl habtejszín

Elkészítés:

A vajat habosra keverjük a cukrokkal, hozzáadjuk a kakaóport, az előzőleg szintén habosra kavart krémsajtot, végül beleforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt is.

2009. október 3., szombat

Tejszínkrémes citromtorta


Hozzávalók:

Tészta:

1 db 6 tojásos piskóta tortalap (26 cm)

Krém:

5 dl tejföl
1 db citrom reszelt héja és leve
15 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
5 dl habtejszín
1 evőkanál zselatin

Elkészítés:

A krémhez a tejfölt kikeverjük a cukrokkal, hozzáadjuk a citrom leszűrt levét és reszelt héját.
A zselatint kb. fél dl vízben kis lángon, állandó keveréssel áttetszőre feloldjuk, levesszük a tűzről, belekeverünk 2-3 evőkanálnyit a tejfölös krémből, majd ezután a többi nagyobb mennyiségű krémmel elvegyítjük.
Végül beleforgatjuk a tejszín keményre vert habját.
Jó sok krém lesz belőle.
A piskótát elfelezzük, visszatesszük az alsó lapot a formába, a krém 2/3-ad részét rásimítjuk, befedjük a másik lappal, majd a maradék krémmel bevonjuk.
Másnapig hűtőbe tesszük, tetszés szerint díszítjük.

Én a piskóta tésztájába is kevertem 1 citrom levét és reszelt héját.



A recepthez az ötletet innen merítettem.

2009. szeptember 20., vasárnap

Szilvás pitetorta 2.



Hozzávalók:

Tészta:

30 dkg liszt
20 dkg vaj/ margarin
5 dkg porcukor
½ dl tejföl
2 db tojás sárgája
1 késhegynyi só
1 kávéskanál ecet

Gyümölcsös rátét:

60 dkg szilva (kb.)
5 dkg darált dió
5 dkg cukor

Tetejére:

1.5 dl tejföl
2 tojás
1 késhegynyi fahéj
5 dkg cukor
1 evőkanál liszt

Elkészítés:

A tészta alapanyagait robotgéppel elkeverjük, majd hideg kézzel, gyors mozdulatokkal nyújtható, sima tésztává gyúrjuk, és fóliába csomagolva 30 percre hűtőbe tesszük.

A tésztát liszttel meghintett munkalapon kerek lapra nyújtjuk, és egy kapcsos tortaformát (itt 28 cm átmérőjű) úgy bélelünk ki vele, hogy legalább. 2-3 cm magas pereme legyen.

A tészta alját megszórjuk a cukrozott darált dió felével, erre elterítjük a darabolt szilvát, amelyre a maradék cukros dió kerül.

A tejfölös rátétet kikeverjük, és a masszával bevonjuk a szilvás réteget.

Előmelegített, kb. 190 °C- os sütőben kisütjük a süteményt. (Nekem egy kicsit megpirult, mert nem sikerült beállítanom rendesen a matuzsálem hőfokát, és hirtelen sült meg, de ettől eltekintve nagyon finom lett.)

2009. augusztus 27., csütörtök

Morzsókás gyümölcstorta



Hozzávalók:

Tészta:

12 dkg vaj
12 dkg porcukor
1 csomag vaníliacukor
2 tojás
1 púpozott kávéskanál sütőpor
25 dkg liszt
2-3 evőkanál tej

Töltelék:

1 csomag vanília ízű pudingpor
3.5 dl tej
8 dkg cukor
1 tojás sárgája
1 üveg meggybefőtt (itt nyers, érett őszibarack)

Morzsóka:

8 dkg olvasztott vaj
8 dkg cukor
1 csipetnyi só
1 csipetnyi fahéj
15 dkg liszt

Tetejére:

1-2 evőkanál vaníliás, vagy fahéjas porcukor

Elkészítés:

A töltelékhez elkészítjük a szokásos módon a pudingot, belekeverjük a tojássárgáját, és kavargatva kihűtjük.

A morzsókához az anyagokat kézzel összegyúrjuk, inkább elnagyoltan, mint jobban kidolgozva, majd két tenyér között kisebb-nagyobb darabokra morzsoljuk.
Hűtőbe tesszük fél órára.

A tésztához a vajat habosra keverjük, hozzáadva a cukrokat tovább habosítjuk. Egyenként keverjük hozzá a tojásokat, végül a sütőporos, szitált liszt kerül bele egy kevéske tejjel. Egyenletes masszát keverünk.

Egy kb. 26 cm-es tortaforma alját kikenjük, lisztezzük, oldalát sütőpapírral béleljük, majd a tészta masszáját belesimítjuk, rákenjük a pudingot, kirakjuk gyümölccsel, és megszórjuk a morzsalékkal.

Előmelegített, 200 °C-os sütőben kb. 1 óra alatt sütjük ki, míg pirosodni kezd a teteje.
A formában hagyjuk langyosra hűlni, majd rácsra téve hűtjük ki teljesen.
Tetejét ízesített porcukorral szórjuk meg.

2009. augusztus 16., vasárnap

Pándi meggytorta, az Ország Tortája 2009



A következő levelet kaptam Ágitól:

„A továbbiakban az 2009. évi Ország Tortájának receptjét olvashatod. Az akció célja, hogy közösen készüljünk tortával Magyarország Születésnapjára. Ez alkalomból a Miniszterelnöki Hivatal felkérésére a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete pályázat alapján kiválasztotta azt a receptet, amely alapul szolgál a tortához, amellyel az országot hivatalosan is felköszöntjük születésnapján. A receptet azért juttatjuk el Hozzád, mert szeretnénk, ha Te is velünk ünnepelnél, kipróbálnád a receptet és megsütnéd a Pándi meggytortát.
Mivel a receptet mestercukrászok cukrászipari sütödei környezetben alkották meg, nem egy kockás abroszos kis konyhában, ezért szeretnénk, ha a háziasszonyokat minden szempontból tökéletes és kipróbált recepttel örvendeztethetnénk meg.
Számítunk gasztronómiai tapasztalatodra és nagyon kíváncsiak vagyunk a torta elkészítése közben felmerült észrevételeidre, tapasztalataidra.
Köszönjük, hogy Te is részese leszel Magyarország idei születésnapjának és várjuk véleményed a tortáról!”

Eddig a levél, és következik a recept:

Pándi meggytorta


Hozzávalók:

A piskótához:
23 cm átmérőjű formához

3 egész tojás
17.5 dkg kristálycukor
14 dkg friss meggy
3 cl tej (2,8 %)
1 dl olívaolaj
7 dkg vaj (olvasztott)
19 dkg liszt
0.5 dkg sütőpor (1 csomag)
½ citrom reszelt héja és leve
2 csipetnyi fahéj

Az alapkrémhez:

2 dl tej
8 dkg kristálycukor
10 dkg tojássárga (5 db)
7 dkg fehér csokoládé (valódi)
15 dkg mascarpone krémsajt

A meggytöltelékhez:

36 dkg fagyasztott meggy
1.8 dl meggylé
3,5 dkg pudingpor (vanília ízű)
7 dkg kristálycukor
½ citrom reszelt héja
¼ citrom leve
2 csipetnyi fahéj
6 ml Cherry brandy

A betöltéshez tejszínes krém:

40 dkg alapkrém
20 dkg tejszínhab
4 dkg főzött zselatin (1 rész zselatinpor 6 rész vízzel felfőzve, és ebből mérve 4 dkg)

Elkészítés:

Az egész tojást a cukorral felmelegítjük, majd kemény habot készítünk belőle. Egy edénybe belemérjük a meggyet, enyhén darabos péppé törjük, majd hozzátesszük az olajat, a vajat, a tejet, a citromot, és jól elkeverjük. Ezután a felvert tojáshabot is hozzáadjuk, és lazán elkeverjük. Kimérjük a szárazanyagokat, és folyamatos keverés közben óvatosan hozzáadjuk a tojásos alaphoz. A bekevert massza enyhén folyós állagú lesz.

A bekevert piskótát három tortaformába töltjük, és 210 C°- on 10-12 percig sütjük. A piskóta nagyon puha, laza szerkezetű, ezért sütésnél vigyázzunk, nehogy kiszáradjon. Sütés után a felületét meghintjük cukorral, majd rárakunk egy sütőpapírt és azonnal megfordítjuk.

A tejet a cukorral és a mascarponéval felforraljuk, hozzáadjuk a fehér csokoládét, majd folyamatos keverés közben újraforraljuk. Ekkor hozzácsurgatjuk a tojássárgáját, amivel besűrítjük (kb.20 perc). Végül, még forrón összeturmixoljuk.

A meggyet ledaráljuk, majd a citromhéjjal és citromlével elkeverjük. A pudingport feloldjuk a meggylé egy részével, a többit pedig felforraljuk a cukorral, majd a pudinggal besűrítjük. Ekkor hozzáadjuk a meggyet, és tovább kevergetjük, míg egyet rottyan.

A tortát tortaformában töltjük meg.
A piskótákat megkenjük meggykrémmel.
A zselatint kis lángon folyamatos keveréssel áttetszőre feloldjuk a vízben. A kimért 4 dkg-nyi mennyiséghez pár kanálnyit keverünk az alapkrémből, majd így adjuk hozzá a nagyobb mennyiséghez, ezután lazán beleforgatjuk a tejszín keményre vert habját is.
A tejszínes krémet három részre osztjuk, majd a piskótával megegyező vastagságban betöltjük a tortát. Végül a tetejét simára kenjük.
A tortát finomra darált pörkölt dióval vonjuk be, minden szeletre tejszínrózsát nyomunk, majd csokoládé-pasztillával, meggyel és zöld marcipánlevelekkel díszítjük.



A tortát el is készítettem, mivel családon belül ma ünnepeltük meg unokám születését, és adott volt az alkalom.
Tudom ajánlani, finom és mutatós ünnepi sütemény, a vendégek nagyon meg voltak elégedve, különösen a pikáns meggyes töltelék tetszett mindenkinek, a krémsajtos fehércsokis krém ízével jól harmonizált!

Tapasztalataim:

Készítése során nekem a sajtos krémmel volt gondom, meglehetősen híg lett, valószínű, hogy tovább kellett volna sűrítenem a tojások sárgáival.
Hiába, több türelmet igényel a kavarás!
A recept leírása során számomra nem egyértelmű a 4 dkg főzött zselatin. Az egyik kedvenc joghurtos töltelékem eléggé folyós, hasonló mennyiséghez szoktam egyetlen evőkanálnyi zselatint feloldani kb. fél deci vízben, és nem szokott semmilyen gondot okozni.
Most sajnos nehezen boldogultam, kénytelen voltam ettől többet beletenni, (a 4 dkg port feloldva, amit írt a recept - így értelmeztem), aminek meg az lett a következménye, hogy a krém nem lett laza, miután megdermedt, inkább tömörebb. Ez persze várható is volt ennyi zselatin után.
Lehet, hogy valamit valahol én csináltam rosszul, vagy elértettem a leírást, mindenesetre a vendégeket ez nem sokat zavarta, csupán engem, hogy nem az elképzelésemnek megfelelően sikerült a krém állaga, ettől függetlenül az íze finom lett.
(Időközben erre a zselatin-kérdésre megkaptam a választ Farkas Vilmostól, azon cukrászok egyikétől, akik a Pándi meggy tortát kikísérletezték, és aki összeállította a szétküldött receptet és technológiát. A receptnél javítottam ennek megfelelően a leírást.)
A Cherry brandy mennyisége minimális, 6 ml egy evőkanálnyi sincs, ennyi szinte teljesen mindegy, van - e benne, ezért beleöntöttem fél decit, hátha egy téves átváltásról van csak szó.
A piskótából lehet, hogy kihagynám legközelebb a meggyet, mert szerintem a meggyes töltelék így is rendkívül domináns. Persze ez tette a tésztát különlegessé, így valószínű jobb, ha van benne!
A lapokat 26 cm-es formában sütöttem ki (mivel az enyém ekkora).
A meggy fagyasztott, csupán a díszítésre használtam befőttet.
A dió kb. 5 dkg volt, amit akkor pirítottam meg, amikor a tésztát kisütöttem,és a már elzárt sütőbe tettem pirulni. Utána a héját szépen ledörzsöltem róla.
A levélkék pillecukros fondantból készültek, mert az volt itthon.
A csokipasztillákat gyártottam, kb. 10 dkg tortabevonó étcsokoládét gőz fölött felolvasztottam, zsírpapíron egyenletesen elkentem, majd kis pogácsaszaggatóval kivágtam őket.
A tejszínből kb. 1-1.5 dl habtejszínt használtam a külső dekoráláshoz, tejszínnel kentem át a torta oldalát is, amikor már megdermedt benne a töltelék, és erre tapasztottam fel a darált diót.

Hát ennyit a tapasztalatokról, remélem segítettem azoknak, akik még ezután szeretnék elkészíteni. Sok sikert kívánok!

Köszönöm a receptet!

2009. augusztus 12., szerda

Virág születésére




Virág születésére készítettem, aki ma hajnalban jött a világra.
Az első unokám, a lányom kicsi lánykája.
Mindkettőjüknek jó egészséget kívánok, a pici babának hosszú, boldog életet!
Én meg persze amúgy nagyon-nagyon boldog nagymama vagyok!

A torta leegyszerűsített leírása:

1 db 3 tojásos piskótalap (15 cm átmérőjű, előre lesütött, majd mélyhűtött)

Töltelék:lekvár (nem volt értelme mással tölteni, 3 órát utazott jó nagy melegben..)

Bevonat, díszítés: fondant pillecukorból (előre elkészített)
Baba: marcipánmassza (már jó egy héttel korábban elkészítve, minden eshetőségre felkészülve)

2009. augusztus 4., kedd

Őszibarackos pitetorta



Hozzávalók:

Omlós tészta:

25 dkg liszt
16 dkg fagyos vaj
8 dkg porcukor
2 csomag vaníliás cukor
1 csipetnyi só
1 teáskanál tejföl (kb.)
1 tojás sárgája

Krém:

3.5 dl édes fehér bor
1 citrom leve
2-3 hámozott csík a citrom héjából
½ rúd fahéj
5 db szegfűszeg
4 tojás sárgája
10 dkg porcukor
1 csomag vanília ízű pudingpor
1 evőkanál zselatin
2 dl tejszín kemény habja

Rátét:

1 kg őszibarack / vagy nektarin
½ citrom leve
1 csomag tortazselé por
2.5 dl szűrt almalé
2 csomag vaníliás cukor

Elkészítés:

A tésztához a lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a cukrokat, a sót, tejfölt, és a tojás sárgáját, gyorsan összegyúrjuk, cipóra formáljuk, és 30 percre a hűtőbe tesszük fóliába csomagolva.

Lisztezett felületen akkora korongra nyújtjuk, hogy egy kb. 26 cm-es, kikent pitetorta formát kibélelhessünk vele (vagy egy hagyományos kerek formát használjunk, és készítsünk a tésztából kb. 2-3 cm magas peremet).
A tésztát villával megszurkáljuk, és 200 °C –ra előmelegített sütőben világosra sütjük.
A formában kihűtjük, majd kiborítjuk.

A krémhez felforraljuk a bort a citromlével, a citrom héjával, fahéjjal, és szegfűszeggel ízesítve, és 1-2 percig forraljuk.
A tojások sárgáit kikeverjük a cukorral és a pudingporral, majd a hozzáadott fűszeres borral vízfürdőben forrpontig hevítve, folyamatos keveréssel besűrítjük.

Az előzőleg 3-4 evőkanál hideg vízbe áztatott zselatint elkeverjük pár kanál forró krémmel, és így keverjük hozzá a többi krémhez.
Ha a krémet kihűtöttük, óvatosan beleforgatjuk a tejszínhabot, és a tésztára simítjuk.

A barackokat gerezdekre vágjuk, citromlével meglocsoljuk őket, hogy ne barnuljanak meg. A felesleget kb. 5 perc múlva leitatjuk róluk, majd a krém tetejét körkörösen kirakjuk sűrűn egymásra csúsztatva a gerezdeket.

Az almalével az előírásnak megfelelően elkészítjük a tortazselét, bevonjuk a tortát, és hűtőbe tesszük dermedni.

A recept egy régi Nők Lapjában jelent meg.

2009. július 17., péntek

Barackos torta 3.


Hozzávalók:

1 db 6 tojásos piskóta tortalap (26 cm átmérőjű, kb.)

30 db babapiskóta (kb.)

Barackos krém:

40 dkg tisztított őszibarack
10 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
1 evőkanál étkezési keményítő
1 dl víz

Krémsajtos krém:

25 dkg krémsajt
15 dkg porcukor
2.5 dl habtejszín
1 csomag habfixáló

Piskóta mártogatásához:

1.5 dl befőttlé, gyümölcslé, vagy likőrféleség

Tetejére:

2.5 dl habtejszín
1 csomag habfixáló
1 db őszibarack

Díszítésre:

5 dkg darabosra vagdosott, pirított dió

Elkészítés:

A barackos krémhez a tisztított gyümölcsöt apró darabkákra vagdossuk, a cukorral megpároljuk, hozzáadjuk a hideg vízzel elkevert étkezési keményítőt, és egyet-kettőt még forralunk rajta. Hagyjuk teljesen kihűlni.

A piskótát két lapra szeljük, belső oldalukat kissé meglocsolgatjuk gyümölcslével, az alsó lapra rákenjük a hideg barackos massza felét, amelynek tetejét kirakjuk a gyümölcslében egy pillanatra megmártott babapiskótákkal.

A krémsajtot kikeverjük a cukorral, beleforgatjuk a habfixálóval keményre vert tejszínhabot, és rásimítjuk a babapiskóta rétegre.

Erre ismét babapiskóta-sor kerül, majd a barackos krém másik fele, és piskótalap.

Tetejét, oldalát tejszínhabbal vonjuk be, és tetszés szerint díszítjük.



Ebből az adagból egy jó kiadós, nagy torta lesz!
Másfajta, pl. piros gyümölcsös töltelékkel még mutatósabb is lenne.

2009. július 13., hétfő

Szülinapra



....sebességkorlátozás.....lassíts!!!!!!!!!!

Hozzávalók:

1 db 8 tojásos piskóta tortalap (kb. 26 cm átmérőjű)

Krém:

30 dkg málna
50 dkg Mascarpone krémsajt
20 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
1 evőkanál zselatin
0.5 dl víz (kb.)
3 dl habtejszín

1.5 dl bármilyen likőr, vagy befőttlé
málnalekvár

Díszítés:

20 dkg málna
2 dl habtejszín
1 csomag habfixáló
csokoládés bonbonok (drazsék)

Elkészítés:

A krémhez kevés vízben lassú lángon langyosra feloldjuk a zselatint, és amikor már áttetsző, elkeverjük az átpasszírozott málnával, amelyet összedolgozunk a cukrokkal kikevert krémsajttal. Végül óvatosan beleforgatjuk a tejszín keményre vert habját.

A piskótát 3 lapra szeljük, a lapokat meglocsolgatjuk tetszés szerint likőrrel vagy gyümölcslével.
Úgy töltjük meg, hogy az alsó és a középső lapot megkenjük lekvárral, a lapok közé krém kerül, tetejét is bevonjuk.
Hűtőbe tesszük, és amikor teljesen megdermed, külsejét bevonjuk tejszínhabbal, és díszítjük a tortát.

2009. július 7., kedd

Meggyes habos torta


Fotó

Hozzávalók:

1 db 6 tojásos kakaós piskóta tortalap (26-28 cm átmérőjű, kb.)

Krém:

40 dkg kimagozott meggy
8 dkg cukor
2 dl meggylé / befőttlé
1 evőkanál zselatin
3 evőkanál meggylikőr
4 dl habtejszín
1 csomag vaníliás cukor

Elkészítés:

A meggyet a cukorral felforraljuk, majd leszűrjük.
A zselatint néhány evőkanálnyi hideg meggylével simára keverjük, majd a maradék meggylevet felmelegítjük, elkeverjük a zselatinos keverékkel, és hozzáadjuk a meggylikőrt. Félretesszük hűlni.

A tejszín keményre vert habjának kétharmad részét beleforgatjuk a meggyzselébe.
(A tejszínhez adtuk a vaníliás cukrot.)

A tortalapot két egyforma vastag lapra szeljük, megszórjuk a meggy kétharmadával, rásimítjuk a zselés habot.
Rátesszük a másik lapot, a maradék tejszínnel bevonjuk a tetejét, és meggyel megszórjuk.
Legjobb kapcsos tortaformában megtölteni.

2009. június 26., péntek

Epres charlotte 2.




Ennek a tortának története van.
Egy budapesti fiatalembertől kaptam egy kedves levelet, amelyben megkért, hogy felhívhasson telefonon, mert tortát szeretne készíteni meglepetésként a barátnője születésnapjára, de még életében egyszer sem készített, konkrét tanácsokra lenne szüksége. Mert hogy nem akar boltban tortát venni, mert az nem lesz ilyen ....
Szűkös az idő, telefonon egyszerűbb, gyorsabb, és egy nap van még hátra az elkészítéshez, sürgős, de nagyon,…plííííííííííz…

Postafordultával visszajeleztem még aznap este, hisz súlya van az ilyen elhatározásoknak, cselekedni kell, - és ment az egyeztetés.
Határozott elképzelése volt, egyik helyen kinézte a formát, másutt a krémet, és a kivitelezéshez kért tanácsokat.
Megbeszéltük a részleteket, ez a babapiskótás változat volt a legcélszerűbb, sütést nem igényelt, egyszerű, és mutatós is.

Természetesen nagyon drukkoltam az eredményhez, torta elkészültével (fél éjszaka csinálta) azonnal jött is a fotó, és nagyon - nagyon örültem, hogy ilyen gyönyörűséget produkált újdonsült ismerősöm!!!:-)

Későbbi beszámolójából kiderült, hogy az ünnepeltet sikerült meglepnie, nagy sikert aratott, mert rendkívül finom lett az alkotása.
Engedelmével most közzéteszem ezt a szépséges művet, és nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen ügyesen megoldotta, le a kalappal!

Sütőmester barátnőimnek azonnal továbbküldtem a fotót, akik visszajeleztek, hogy amennyiben lehetséges lenne, ők is ilyen lelkes férfiúra tartanának igényt!:-)

A torta hozzávalói:

30 dkg eper
40 dkg Mascarpone sajt
15 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
1 púpozott evőkanál zselatin
0.5 dl víz (kb.)
2.5 dl habtejszín
30 dkg babapiskóta (kb.)
2 dl narancslé / vagy bármilyen likőr, befőttlé

Díszítés:

1 csomag tortazselé por
5-10 dkg eper

Elkészítés:

A babapiskóták belső felét egy pillanatra megmártjuk a narancslében (vagy valamilyen likőrben, likőrrel elkevert narancslében).
Egy kapcsos tortaforma (kb. 26 cm) alját szorosan egymás mellé fektetve kibéleljük babapiskótával. Amennyiben szükséges, törjük félbe a szeleteket.
Az oldalát körberakosgatjuk álló piskótákkal.

Az eper felét átpasszírozzuk, és elkeverjük a cukorral kikevert krémsajttal.
Kevés vízben lassú lángon langyosra feloldjuk a zselatint, és amikor már áttetsző, elkeverjük 1 dl narancslével, és beledolgozzuk a krémsajtos masszába.

A tejszín keményre vert habját óvatosan beleforgatjuk krémbe, végül a maradék, kis darabokra vagdalt epret adjuk hozzá.
A krémmel megtöltjük a tortát, és amikor már megdermedt, (inkább másnap), szépen leválasztjuk róla a karikát.

Tetejét kirakjuk szép, felezett eperszemekkel, és tortazselével bevonjuk.

2009. június 25., csütörtök

Nyereményem az Indesit Extragaranciától



Az Indesit Company Magyarország Kft. Extragarancia húsvéti receptversenyt hirdetett, amelyre elküldtem az ünnepi tortáim receptjeit fotókkal együtt.
A tét nem volt kicsi, ugyanis értékes díjat sorsoltak ki, méghozzá egy szuper - vagány tűzhelyet.

Legnagyobb sajnálatomra hiába ábrándoztam arról, hogy végre lecserélődik önként és lelkesen az immár 30 éves, matuzsálemi kort megért retro gáztűzhelyem.
Fortuna istenasszony biztos másfelé bámészkodhatott, ugyanis reméltem, hogy felfigyel arra, hogy kezdettől fogva nincsenek párhuzamban a készülékben a sínek, és a hőfokszabályozó csak legfeljebb valamikor szabályozgatott, de lehet, hogy ez is csak csalóka emlék, és előfordulhat, hogy sosem végezte el ezt a műveletet.
Ezenkívül képes olyan galádságokra is, hogy úgy tesz, mintha gondtalanul begyulladt volna, és vígan égne, majd amikor legkevésbé számítok rá, észreveszem, hogy réges rég kialudt a drága.
Szóval a reményre minden okom megvolt, de másnak kedvezett a szerencse, és én bízom benne, jó helyre került a csodatűzhely!

A meglepetés akkor ért, amikor e-mailben megköszönték a receptjeimet és a játékban való részvételemet, és tájékoztattak arról, hogy ajándékcsomaggal enyhítik bánatomat, hogy más vitte el a főnyereményt.
Így tegnap hozta el egy barátságos fiatalember a tisztítószer csomagot, - a mellékelt képen látható -, ezen kívül kétszemélyes belépőre vagyok jogosult az általam (3 előadásból) kiválasztott Experidance táncegyüttes előadására 2009. augusztus 16. - án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Most már csak annyi van hátra, hogy egy új tűzhely mellé jó lenne egy mosogatógép is, hogy a tisztítószereket fel tudjam hozzá használni. :-)
Míg élek, remélek, ezért nyitva tartom a szememet a továbbiakban, és lesni fogom az Extragarancia további nyereményjátékait, elvégre, aki mer, az nyer!

Addig is hálásan köszönöm az Indesit Company Magyarország Kft. Extragarancia ajándékát, biztos, hogy hasznát fogom venni!

2009. június 21., vasárnap

Meggyes charlotte



Ez a torta úgy született, hogy már régóta szeretném kipróbálni Wise Lady által kikísérletezett házi mascarpone készítését.
Nagyon ízlik a mascarpone krémsajttal készült süteménykrém, de nem az én pénztárcámhoz szabják az árát. Mivel úgyis meggyszezon van, a pitéken túl vagyunk, hát gondoltam összehozok találomra valami mást, és nagy megelégedésünkre ez lett belőle.

Hozzávalók:

20 - 25 dkg babapiskóta
1 db 5 tojásos piskóta tortalap (26 cm átmérőjű)

Meggyes krém:

30 dkg kimagozott meggy
10 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
½ mokkáskanál fahéj
1 evőkanál étkezési keményítő
1 dl víz

Mascarponés krém:

25 dkg Mascarpone krémsajt
3 evőkanál porcukor
1 csomag vanília ízű pudingpor
5 dl tej
5 evőkanál cukor
1 evőkanál zselatin
0.5 dl víz

2.5 dl habtejszín
3 evőkanál porcukor
1 csomag habfixáló

A babapiskóta mártogatásához:
1. 5 dl narancslé / vagy befőttlé, vagy tetszés szerint likőr



Elkészítés:

A meggyes krémhez a meggyet a cukrokkal és a fahéjjal megpároljuk, a végén hozzáadjuk a hideg vízben simára kevert keményítőt, és további egy-két perc alatt besűrítjük.
Időnként megkeverve kihűtjük.

Elkészítjük a pudingot a tejjel és cukorral a szokásos módon, szintén hagyjuk teljesen kihűlni.

A mascarponét kikeverjük a porcukorral, hozzáadjuk a hideg pudingot, és jól elkeverjük.
A zselatint a vízben kis lángon feloldjuk langyosra, és amikor már áttetsző, akkor egy kis krémmel elkeverjük, és a nagyobb mennyiséghez adjuk.

A tortalapot két lapra szeljük, kapcsos tortaformába illesztjük az egyik lapot.
A tortalap széléből előzőleg levágunk egy kicsit körben, hogy a babapiskótákat mellé lehessen állítani a forma széle mentén. Mielőtt a babapiskótákat beillesztjük, belső oldalukat egy pillanatra megmártjuk narancslében, vigyázva, hogy nehogy eláztassuk.

A piskótalapot is meglocsolgatjuk egy kis narancslével (likőrrel), erre kerül a meggyes krém fele, amelyre a mascarponés krém felét simítjuk. Rátesszük a másik lapot, és ugyanígy járunk el.

Tetejét tejszínhabbal vonjuk be, másnapig hagyjuk hűtőben dermedni, és tálalás előtt óvatosan lehúzzuk róla a tortakarikát.



Készíthetjük úgy is, hogy a piskótalap helyett babapiskótát használunk.
Utólag nézve a mascarpone mennyisége 40-50 dkg is lehetett volna ehhez a mérethez, és a tejszínhabot el lehetett volna keverni ezzel a krémmel, de nem tudtam előre, hogy miként fogja kiadni magát a mennyiség.

Nálam 450 gr tejfölből lett 25 dkg „mascarpone”.
Részletes leírása itt megtekinthető.

2009. június 17., szerda

Túrós egrestorta

Hozzávalók:

Tészta:

25 dkg liszt
15 dkg Ráma margarin
15 dkg cukor

Töltelék:

25 dkg túró
10 dkg porcukor
1 db tojás
1 citrom héja és leve
1 dl tejszín
½ csomag vanília ízű pudingpor
30-40 dkg egres

Elkészítés:

A tésztához a lisztet a margarinnal és a cukorral összegyúrjuk, ha netán szükséges, egy kis tejjel javíthatunk az állagán.
Fél órára hűtőbe tesszük pihentetni a tésztát, majd 2/3 – ad részét lisztezett felületen kerek lapra nyújtjuk, és egy kikent, liszttel meghintett tortaformát kibélelünk vele.

A töltelékhez a túrót a tojással, a cukorral elkevert pudingporral, a tejszínnel, a citromlével és reszelt héjával összedolgozzuk.
A masszát a tésztára simítjuk, tetejét kirakjuk egressel, és rámorzsoljuk a tészta megmaradt részét.
Előmelegített sütőben, kb. 180 °C – on 30-40 percig sütjük.

2009. június 15., hétfő

Fagyasztott csokoládétorta

Fotó

Hozzávalók:

12 dkg darált mandula
50 dkg darabokra vagdalt, jó minőségű csokoládé
15 dkg vaj
1 evőkanál neszkávé granulátum
1 csomag vaníliás cukor
2 evőkanál barna cukor
4 tojás
3 dkg rétesliszt

Máz:

20 dkg darabokra tördelt tejcsokoládé
1 dl tejföl

Elkészítés:

A csokoládét a vajjal, a neszkávéval, a vaníliás cukorral gőz fölött felolvasztjuk, jól összekeverjük, és kavargatva langyosra hűtjük.
A tojásokat a cukorral fehéredésig keverjük, a csokis masszával elegyítjük, majd a mandulás lisztet is hozzáadjuk.

Egy kb. 22 cm átmérőjű, kikent, sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk a kikevert tésztát.
Előmelegített, 180 °C – os sütőben kb. 30 percig sütjük, és amikor a teteje már megszilárdult, kivesszük, és hagyjuk kihűlni.
A tortát folpackkal letakarjuk, és egy éjszakára mélyhűtőbe tesszük, majd másnap bevonjuk.

A mázhoz a csokoládét a tejföllel tűzre tesszük, és kis lángon habverővel addig verjük, míg a csokoládé teljesen felolvad, és sima, egynemű krémet kapunk.
Időnként megkevergetve kihűtjük, és a tortát bevonjuk.

2009. június 11., csütörtök

Cseresznyetorta

Fotó

Hozzávalók:

10 dkg vaj
5 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
3 db tojás sárgája
15 dkg liszt
1 db citrom héja
1 késhegynyi sütőpor

Tetejére:

50 dkg cseresznye
20 dkg cukor
3 tojás fehérje
1 csomag vaníliás cukor

Elkészítése:

A vajat habosra keverjük, hozzáadjuk a cukrokat, jól kikeverjük, majd a tojások sárgáival is eldolgozzuk, végül a sütőporral kevert, szitált liszttel, és a citromhéjjal.
Előmelegített sütőben, közepes hőfokon, kikent, lisztezett tortaformában kisütjük.

A cseresznyét a cukorral addig főzzük kevergetve, míg a leve elfő.

A tojások fehérjét a vaníliás cukorral kemény habbá verjük.
A cseresznyés masszát rásimítjuk a tortalap tetejére, erre a tojáshabot halmozzuk, és még egy kis időre visszatesszük a lecsökkentett hőfokú sütőbe.

2009. június 10., szerda

Ribizlis torta


Fotó

Hozzávalók:

1 db 6 tojásos piskóta tortalap

Krém:

25 dkg ribizli
2 dl víz
12 dkg cukor
1 csomag vanília ízű pudingpor
25 dkg vaj/ margarin
½ citrom leve

Tetejére:

1.5 dl habtejszín
ribizli

Elkészítés:

A krémhez a ribizlit felfőzzük a vízzel és a cukorral, lassan hozzáadjuk a kevés hideg vízzel csomómentesre kevert pudingot, majd robotgéppel krémes állagúra verjük, és még egyszer felforraljuk.

A vajat csipetnyi sóval habosra keverjük, és apránként a kihűlt gyümölcsös krémhez adjuk. Hozzáadjuk a citromlevet, és jó alaposan kihabosítjuk.

A tésztát 2 lapra vágjuk, és megtöltjük a krémmel. Tetejére tejszínhabot halmozunk, és megmosott, leszárított, szép ribizli fürtökkel díszítjük.

Amennyiben nem szeretjük a vajas krémet, készíthetjük 3 dl felvert tejszín habjával, amelyhez hozzáadtunk 1 csomag habfixálót, vagy zselatin fixet. Ekkor a citromlevet elhagyjuk.

A krémet kapcsos tortaformában legcélszerűbb a tortalapok közé tölteni, és úgy megdermeszteni hűtőben tálalásig.

2009. június 5., péntek

Epres túrókrémes torta




Hozzávalók:

1 db 4 tojásos sárga piskóta tortalap
1 db 4 tojásos barna piskóta tortalap
(kb. 26 cm átmérőjű formában készítve)

Eperkrém:

5 dl epres joghurt
25 dkg kis darabokra vagdalt eper
2.5 dl habtejszín
7 dkg porcukor
1 evőkanál zselatinpor

Túrókrém:

25 dkg túró
10 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja
1 evőkanál zselatinpor
2.5 dl habtejszín

Kenéshez: eperlekvár
Locsoláshoz: tetszés szerint likőr, vagy befőttlé

Díszítésre:

20 dkg eper
1 csomag tortazselé por
1.5 dl habtejszín

Elkészítés:

Az epres krémhez a zselatint kevés vízben, kis lángon, folytonos keveréssel langyos, áttetsző állagúra oldjuk, hozzáadunk 2 -3 evőkanállal a tejszín keményre vert habjából, majd így adjuk a nagyobb mennyiséghez.
Óvatosan összekeverjük a joghurttal és az eperrel.

A túrót kikeverjük a cukrokkal és a citromhéjjal, majd lazán elkeverjük a tejszín keményre vert habjával, amit az előző módon a zselatinnal már eldolgoztunk.

A kakaós tortalapot visszatesszük a kapcsos formába, és abban töltjük meg a tortát.
A lapot először kissé meglocsoljuk likőrrel, megkenjük lekvárral, és rásimítjuk a túrókrémet.
Befedjük a sárga tortalappal, amit szintén lekvárral kenünk meg, erre pedig az epres habos krém kerül.

Hűtőbe tesszük dermedni, és amikor megköt a krém teljesen, eperrel kirakjuk a tetejét, zselével bevonjuk.
Levesszük a tortakarikát, és az oldalát tejszínhabbal díszítjük.

Szép magas, kiadós tortát kapunk!

2009. május 27., szerda

Epres ananászos charlotte


Fotó forrás

Hozzávalók:

30 dkg babapiskóta
1 doboz ananászkonzerv (kb. 25 dkg)
70-80 dkg eper
4 dl habtejszín
10 dkg porcukor

Elkészítés:

Az eper egyharmadát félretesszük díszítéshez.
A maradékot pépesítjük, kikeverjük a cukorral, és a kemény habbá vert tejszínbe forgatjuk.
Hűtőszekrénybe tesszük.

Egy kb. 26 - 28 cm átmérőjű, lehetőleg kapcsos tortaformát fóliával kibélelünk.
Az aljára ananászkarikákat fektetünk, az oldalát körben kirakjuk ananászlében megmártogatott piskótákkal, és az ananászt is betakarjuk piskóta darabokkal.
A megmaradt befőttet felkockázzuk, és belekeverjük az epres habba, amelyet rásimítunk a piskótára. (Az epres habból félretehetünk a tetejének bevonására is egy keveset, mielőtt elkevernénk az egészet a befőttel.)
Ismét piskótasor következik, majd másnapig hűtőbe tesszük.

Tálalás előtt tálcára borítjuk, tetejét bevonjuk a félretett eperkrémmel, tejszínhabbal is díszíthetjük, és eperszemekkel.
Más gyümölcsöket is felhasználhatunk tetszés szerint.

2009. május 26., kedd

Epres tejszínes torta


Fotó

Hozzávalók:

Tészta:

4 tojás
4 evőkanál meleg víz
20 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
csipetnyi só
4 dkg olvasztott, de nem meleg margarin
20 dkg liszt
½ teáskanál sütőpor

Krém:

60 dkg eper
6 dl habtejszín
3 csomag Bourbon vaníliás cukor
2 csomag habfixáló

Elkészítés:

A tojások sárgáját a meleg vízzel, a cukorral és a vaníliás cukorral robotgéppel sűrű krémmé verjük, majd a margarinnal is eldolgozzuk. Ezután beleforgatjuk a tojások fehérjének keményre vert habját is, a pici só hozzáadásával.
Végül elkeverjük a sütőporos, szitált liszttel, és sütőpapírral bélelt formába simítva, előmelegített sütőben, közepes, 180 °C – os hőmérsékleten kisütjük, kb. 50 perc alatt.
Rácsra téve kihűtjük, és 3 lapra szeljük a piskótát.

Az eperből félreteszünk 15-20 darabot, a maradékból 10 dkg – ot pürésítünk.

A tejszínből a vaníliás cukorral és a habfixálóval kemény habot verünk, egyharmadát félretesszük a díszítéshez.

A tortát kapcsos formában legjobb megtölteni, a következő sorrendben: tésztalap eperpürével megkenve, tejszínhab, eperdarabok.
Tetejére a félretett tejszínhab kerüljön, eperszemekkel díszítve, tetszés szerint.

2009. május 24., vasárnap

Papa kedvence (Pehelytorta)



Ezt a receptet az egyik kedves olvasóm, Éva ajánlotta még egy korábbi bejegyzésemnél. Ő Ausztráliából kapta, és azóta is gyakran süti.
Meg is néztem, akkor úgy tűnt, egyezik az egyik általam is ismert, és már többször elkészített süteménnyel, és mivel éppen nem is volt dióm megtörve, elmaradt, hogy kipróbáljam.
Most megint levelet váltottunk, és ismételten kipróbálásra unszolgatott a receptet illetően. Így aztán nem halogathattam tovább, mert mikor jobban megnéztem, akkor láttam, hogy ez bizony nem ugyanaz, mint amire én gondoltam.
Az eredeti recept 4 tojásra szól, Éva már eleve hozzáírta, hogy legalább másfél, kétszeres adagot szokott sütni, így a másfélszeresnél maradtam, és a leírás is annak megfelelően szól.
Nagyon finom lett, a keleti édességekre emlékeztet, ha valaki szereti az édeset, - én szeretem.
Így utólag is köszönöm a receptet!

Hozzávalók:

Tészta:

6 tojásfehérje
18 dkg darált dió
15 dkg porcukor
3 kávéskanál liszt
reszelt citromhéj

Krém:

6 tojássárgája
15 dkg porcukor
0,8 dl erős kávé (Nescafé)
15 dkg Ráma margarin

Tetejére:

1-2 teáskanál margarin
5 dkg cukor
12 dkg durvára vágott dió


Elkészítés:

A keményre felvert tojásfehérjébe óvatosan belekeverjük a többi hozzávalót, majd a masszát a gáz sütőlemezére tett sütőpapíron egyenletesen szétkenjük, és megsütjük. A tésztát, ha kihűlt, 3 csíkra vágjuk.

A krémhez a tojás sárgákat a cukorral és a kávéval gőz fölött állandóan kevergetve sűrűre főzzük.
A margarint habosra keverjük, majd a kihűlt krémmel tovább elegyítjük.

Kevés margarinon a cukrot karamellizáljuk, beleforgatjuk a diót, alufóliára szétterítjük, ha kihűlt összetördeljük.

A lapokat krémmel megkenjük, egymásra tesszük, és a dióval megszórjuk. ( A krémből a tetejére is kentem.)

Kb. 30x10 cm-es, 5 cm magas hasáb lett belőle.
Azt hiszem, a dupla adagot kellett volna választanom!
Amennyiben dupla adag készülne, szerintem a grillázsos dió akkor is elég ebből a mennyiségből.
Ezt azért gondolom, mert a krém kavargatása közben elég jól eleszegettem belőle, és még így maradt jócskán a tetejére.

Időközben belebotlottam ebbe a receptbe az egyik régi receptes könyvemben, amelyik már 20 éve megvan, Pelle Józsefné: Csemegék Könyve c. kiadványában, "Pehelytorta" néven.
A recept csupán annyiban tér el, hogy a krémhez még 0.5 dl tejet és fél rúd vaníliát is ír, tetejére pedig csokidarát ajánl.

2009. május 23., szombat

Epercharlotte


Fotó

Hozzávalók:

25 dkg babapiskóta
1 dl narancslé
60 dkg krémsajt
15 dkg porcukor
10 dkg darált mandula
vanília aroma
1 evőkanál zselatin
kb. 1 dl víz
2.5 dl tejszín habja
50 dkg eper

Elkészítés:

A piskótákat kissé meglocsolgatjuk narancslével.
Egy kapcsos tortaforma (kb. 23 cm) alját kibéleljük a babapiskótával, az oldalát pedig körberakosgatjuk álló piskótákkal. Ha szükséges, törjük félbe a szeleteket.

Az eper kétharmad részét feldaraboljuk.

Összekeverjük a krémsajtot a cukorral, az aromával, a mandulával és a kevés vízben kis lángon feloldott zselatinnal, majd óvatosan hozzákeverjük a tejszínhabbal és az eperdarabkákkal.
A krémet a piskótával bélelt formába öntjük, majd másnapig hűtőbe tesszük.

Levesszük a tortakarikát, a maradék eperrel díszítjük a tortát, vagy tejszínhabot is használhatunk a díszítéshez. Ebben az esetben számítsunk több tejszínt a hozzávalókhoz.

2009. május 20., szerda

Málnás - túrókrémes torta



Hozzávalók:

1 db 3 tojásos kakaós piskóta tortalap

Túrókrém:

1 csomag vaníliás cukor
1/2 citrom reszelt héja
1 evőkanál zselatin
5 dkg mazsola
3 db tojás sárgája
7 dkg porcukor
30 dkg áttört túró
3 dl habtejszín

Málnakrém:

10 dkg málna
3 dkg porcukor
1 evőkanál citromlé
1 dkg zselatin
2 dl habtejszín

Tetejére: 1 csomag piros tortazselé

Elkészítés:

A túrót alaposan kikeverjük a porcukorral, a tojások sárgáival, a reszelt citromhéjjal, a vaníliás cukorral és a mazsolával.
Beleforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt is.
A zselatint kevés vízben, kis lángon, folytonos keveréssel feloldjuk, elkeverjük 2-3 kanál krémmel, és úgy adjuk a nagyobb mennyiséghez.

A málnakrémhez a tejszín kemény habjához adjuk a málna kétharmad részét, a porcukrot és a citromlevet, végül szintén elkeverjük feloldott zselatinnal.

A piskótalapra simítjuk a túrókrémet, rá a málnakrém kerül, végül kirakjuk málnaszemekkel, és tortazselével vonjuk be.
A tortát legjobb kapcsos tortaformában megtölteni, és amikor megdermed, akkor vegyük le róla a karikát.

2009. május 19., kedd

Epertorta Mascarpone krémmel


Fotó

Hozzávalók:

1 db 6 tojásos piskóta tortalap

Krém:

25 dkg eper
40 dkg Mascarpone sajt
10 dkg porcukor
1 púpozott evőkanál zselatin
1 dl narancslé
2 dl habtejszín

Díszítés:

25 dkg eper
2 dl habtejszín

Elkészítés:

Az epret átpasszírozzuk, összekeverjük a krémsajttal, hozzáadjuk a cukrot, és jól elkeverjük.
Kevés vízben lassú lángon feloldjuk a zselatint, langyosan elkeverjük a narancslével, és beledolgozzuk a krémsajtos masszába.
A tejszín keményre vert habját óvatosan beleforgatjuk krémbe, és megtöltjük a tortát.
Legjobb, ha kapcsos formában töltjük meg, és amikor már megdermedt a krém (inkább másnap), szépen leválasztjuk róla a karikát.

Tejszínhabbal, és félbevágott eperszemekkel díszítjük.

2009. május 5., kedd

Receptek betűrend szerint




Almahabos torta
Almahabos torta sütés nélkül
Almakrémes torta
Almatorta 1.
Almatorta 2.
Almatorta 3.
Almatorta(gyors)
Almatorta omlós
Almás charlotte
Almatorta fahéjas öntettel
Almás
piskótatorta

Almás pitetorta
Almás túrótorta
Almás – túrós torta
Alvétorta
Amerikai almás pitetorta
Ananászkrémes torta
Ananásztorta
Ananásztorta 1.
Ananásztorta 2.
Ananásztorta 4.
Ananászcharlotte
Ananászos citromos torta
Ananászos joghurttorta
Ananászos répatorta
Angyaltorta
Angyaltorta 2.
Arab kávétorta (különlegesen finom)
Aszalt barackos máktorta
Aszalt gyümölcsös pitetorta
Atomtorta
Babapiskótás joghurttorta
Bajor körtetorta
Banánkrémes habos torta
Banántorta 1.
Banántorta 2.
Banántorta 3.
Banános almatorta
Banános csokitorta
Banános kakaótorta
Banános kiwis torta
Banános őzgerinctorta
Banános pitetorta
Banános túrótorta
Barackos krémes torta
Barackos mousse-torta
Barackos pitetorta
Barackos torta 1.
Barackos torta 2.
Barackos torta 3.
Barackos túrótorta
Barackos vaníliakrémes torta
Bécsi almatorta
Belgrádi torta
Besztercei torta
Borhabos csokitorta
Bounty torta
Brownies
Brüsszeli almatorta
Burgundi torta
Capuccino torta
Charlotte 1.
Charlotte 2.
Citromkrém
Citromtorta 1.
Citromtorta 2.
Citromtorta 3.
Citromtorta 4.
Citromtorta 5.
Citromhabos almakrémes torta
Citromkrémes joghurttorta
Citromkrémes pitetorta
Citromkrémes pitetorta 2.
Citromkrém - tölteléknek
Citromos pitetorta
Citromos túrótorta
Citromos túrókrémes torta
Cukorbevonó, nyújtható – tejporral
Cseresznyetorta
Csokis gesztenyekrémes torta
Csokis - mogyorós fatörzs
Csokikrém – tejszínes
Csokikrémes tekercs
Csokikrémes-kávés torta
Csokikrémes torta
Csokimáz
Csokitorta
Csokitorta 1.
Csokitorta 2.
Csokitorta 3.
Csokitorta 4.
Csokitorta 5.
Csokitorta (Nigella receptje alapján)
Csokitorta kétféle krémmel
Csokikrémes mandulatorta
Csokikrémes piskótatekercs
Csokimáz tortabevonó csokoládéból
Csokis-citromos puncskrémes torta
Csokis-diós torta
Csokis koszorútorta
Csokis koszorútorta 2.
Csokis krém – tölteléknek
Csokis pitetorta
Csokitorta tejszínes túrókrémmel
Csokis tekercs
Csokis trüffeltorta
Csokoládétorta 1.
Csokoládétorta 2.
Csokoládétorta 3.
Csokoládé gyurma (plasztik csoki)
Csokoládé tortakeret/rács készítése
Csokoládés charlotte
Csokoládés habtorta
Csokoládés narancsos mousse torta
Csokoládés pitetorta
Csokoládékrémes piskótatorta
Csokoládékrém – tölteléknek
Csokoládémáz – tejfölös
Csokoládés epertorta
Csokoládés mascarpone torta
Csokoládés pitetorta 3.
Csokoládés tortabevonat
Csokoládétorta túrókrémmel
Csokis-vaníliás krémes csokoládétorta
Daratorta
Datolyatorta
Deáktorta
Diótorta 1.
Diótorta 2.
Diótorta 3.
Diótorta (bögrés)
Diós almatorta
Diós csokikrémes torta
Diótorta gazdagon
Diós grillázsos torta
Diótorta karamellás krémmel
Diókrémes torta 1.
Diókrémes torta 2.
Diós karamellás torta
Diós piskóta tortalap
Diós tortalap
Diós tortalap
Diós tortalap tojásfehérjével
Diós tortalap tojásfehérjével 2.
Diós tortalap - tojásfehérjével
Diós krémek tölteléknek
Diótorta rumos meggyel 
Diplomata torta
Dobos torta
Egzotikus habos torta
Egzotikus kókusztorta
Emeletes gyümölcstorta
Epertorta
Epercharlotte
Epres charlotte
Epres charlotte 2.
Epres csokitorta
Epres ananászos charlotte
Epertorta joghurtos csokoládéval
Epertorta kefires krémmel
Epres koszorútorta
Eperhabos torta
Epertorta Mascarpone krémmel
Epres parfétorta
Epres piskótatekercs
Epres szív-charlotte
Epres szív-charlotte
Epres tejszínes torta
Epres túrókrémes torta
Epres túrótorta
Epres ünnepi torta
Erdélyi habos almástorta
Eszterházy torta
Fagyasztott csokoládétorta
Falusi almatorta
Fatörzs torta
Fedák torta
Fehér bombatorta
Fehér cukormáz
Fehér piskóta (tojásfehérjével)
Fekete erdő charlotte
Fekete erdő torta
Finn almatorta
Finom almatorta
Finom diós torta
Firenzei krémtorta (Zuccotto)
Flódnitorta
Fondant pillecukorból (Marshmallow-fondant)
Fordított ananásztorta
Francia gesztenyetorta
Frankfurti torta
Ganache (csokoládékrém
Gesztenyetorta 1.
Gesztenyetorta 2.
Gesztenyés almatorta
Gesztenyekrémes diótorta 1.
Gesztenyekrémes diótorta 2.
Gesztenyés keksztorta
Gesztenyés torta
Gesztenyés szívtorta
Glazúr
Gyors almatorta
Gyümölcsös joghurt torta
Gyümölcsös joghurtos torta
Gyümölcskrémes torta
Gyümölcsös túrótorta
Gyümölcsös omlós pitetorta
Habos almás torta
Habos szívtorta
Habos torta
Habcsók torta
Hangyaboly torta
"Hello Kitty"-torta
Holland ünnepi meggytorta
Húsvéti nyuszitorta
Húsvéti répatorta
Húsvéti tojástorta
Húsvéti torta
Indonéz lépesméz torta
Ínyenc torta
Ír tejszínkrémes torta
Jogásztorta
Joghurtos őzgerinctorta
Jókai torta
Kakaós piskótalap készítése
Kalaptorta
Kapucíner torta
Karamellkrémes mogyorós torta
Karamellkrémes torta
Karamelltorta
Karamelles ananásztorta
Karácsonyi fenyőfatorta
Karácsonyi torta
Karottás csokitorta
Kastélytorta
Katicabogár torta
Katicabogár torta 2.
Katicabogár torta Virág első születésnapjára
Kávékrémes csokitorta
Kávétorta 1.
Kávétorta 2.
Kávétorta (diós)
Kávés túrótorta
Kinder pingui (Kinder pingvin)
Kinder torta
Kinder torta (mousse torta)
Kivitorta
Kongótorta
Kókusztorta 1.
Kókusztorta 2
Kókusztorta 3.
Kókuszos almatorta
Kókuszos csokitorta
Kókuszos - csokis fatörzstorta
Kókuszos Kinder Pinvin torta
Kókuszos máktorta liszt nélkül
Kókuszos mákos tortalap liszt nélkül
Kókuszos meglepetéstorta
Kókuszkrémes kávétorta
Kókuszos krémes torta
Kókuszos tekercs
Kókuszkrémes torta
Koszorútorta
Krémes csokitorta
Krémes mézestorta
Krémes – torta helyett
Kreol bombatorta
Kugler torta
Kupolatorta
Larcsika szülinapjára
Lekváros máktorta 1.
Lekváros máktorta 2.
Linzertorta
Lúdláb torta
Máktorta citromkrémmel
Malackás torta egy kétéves kislánynak
Malakoff torta
Mandarintorta
Mandarinos csokis charlotte
Mandulatorta
Mandulás sárgarépatorta
Mandulás torta
Mandulahabos ribizlitorta
Mandulahabos torta
Mandulás piskóta tortalap
Mandulás piskóta tortalap 2.
Mandulás répatorta
Mandulás szilvatorta
Mandulás túrótorta
Marcipános álomtorta
Marcipán használata bevonáshoz
Marcipán massza készítése házilag
Marcipános húsvéti tojástorta
Marcipános jogásztorta
Marcipános mandulakrémes csokitorta gazdagon
Marcipános, mandulás töltelék krémek
Marcipántorta (ünnepi)
Mazsolás kakaótorta
Mazsolás túrótorta (alj nélküli)
Mákos-almás torta krémtúrós töltelékkel
Máktorta 1.
Máktorta 2.
Máktorta 3.
Málnatorta
Málnás túrókrémes csokitorta
Málnás túrókrémes torta
Málnás csokitorta
Málnás túrótorta
Márványkrémes torta
Mascarpone tortakrém változatok
Meggyes charlotte
Meggyes csokoládétorta
Meggyes gesztenyekrémes torta
Meggyes habos torta
Meggyes - krémes linzertorta
Meggyes, mandulás krémes torta
Meggyes mákos torta
Meggyes piskótatekercs
Meggyes pitetorta
Meggyes torta 1.
Meggyes torta 2.
Meggyes túrótorta
Mézes alagút
Mézes torta
Mogyorótorta 1.
Mogyorótorta 2.
Mogyorós krémtorta
Mogyorós – nugátos torta
Mokkatorta
Morzsókás gyümölcstorta
Napóleon torta
Narancstorta 1.
Narancstorta 2.
Narancsos almatorta
Narancsos piskótatorta citromkrémmel
Narancs -, vagy citrommáz
Narancsos charlotte
Narancskrémes charlotte
Narancsos csokikrémes torta
Narancsos – diós torta
Narancsos sajttorta
Narancskrém torta
Narancskrémes torta
Narancskrémes mandulás torta
Narancskrémes torta
Narancsos – túrós torta
Narancsos - túrós pitetorta
New York-i sajttorta
Névnapi torta
Nyuszitorta
Nyújtható fondant
Omlós pitetorta tészta
Orosz krémtorta
Orosz krémtorta sütés nélkül
Őrségi tökmagos torta
Őszibarackos joghurt - torta
Palacsintatorta
Pándi meggytorta, Ország Tortája 2009
Papa kedvence (Pehelytorta)
Pavlova torta
Philadelphiai torta
Philadelphiai túrótorta
Piramistorta
Piskótatekercs – lap készítése
Piskóta tortalap készítése
Puncstorta
Puncsos torta
Rigó Jancsi torta
"Red Velvet"- Vörös bársony torta
Reform torta
Répatorta 1.
Répatorta 2.
Répatorta 3.
Répatorta 4.
Répatorta 5.
Részeges csokis-mazsolás koszorú
Ribizlis torta
Ricottás mandarinos túrótorta borhabos tetővel
Rizslisztes piskóta tortalap(gluténmentes)
Rózsás torta
Sacher torta
Somlói torta
Spanyol narancstorta
St. Honore torta
Sütőtök torta 1.
Sütőtök torta 2.
Sütőtökös pitetorta
Sütőtökös torta
Svájci omlós almatorta
Szatmári szilvatorta, az Ország Tortája 2008
Szedertorta
Szilvatorta
Szilvatorta 2.
Szilvatorta 3.
Szilvás pitetorta
Szilvás pitetorta 2.
Szívtorta
Szívtorta 2.
Sztracsatellás csokitorta
Szülinapi Barbie torta és autós torta (fotók)
Születésnapi emeletes torta 1.
Születésnapi emeletes torta 2.
Születésnapi emeletes torta 3.
Szülinapra
Tejberizs torta
Tejszínes epres habtorta
Tejszínhabos karamelltorta
Tejszínkrémes citromtorta
Tengerésztorta
Tiramisu charlotte
Tiramisu torta 1.
Tiramisu torta2.
Tortalap – többféle ízesítéssel
Torta Uraknak
Torta Uraknak 2.
Tökös – aszalt szilvás torta
Trópusi gyümölcstorta
Trüffel torta 1.
Trüffel torta 2.
Trüffel torta 3.
Túrókrémes sakktábla torta
Túrókrémes torta
Túrótorta 1.
Túrótorta 2.
Túrótorta 3.
Túrótorta (kelt tésztával)
Túrós egrestorta
Túrós torta
Túrós barackos torta
Túrótorta gyümölccsel
Túrós – gyümölcsös charlotte
Túrótorta csokis bevonattal
Túrós - narancsos pitetorta
Ünnepi mogyorótorta
Ünnepi narancstorta
Ünnepi torta
Vajkrém (alapkrém)
Vajas alapkrém – tölteléknek, bevonónak
Vakondtúrás torta
Valentin charlotte
Valentin napi torta
Vaníliatorta (tojás nélkül)
Vaníliakrémes csokitorta
Vaníliás kókuszos tekercs
Vaníliás bevonókrém tortához
Vaníliás túrókrémtorta
Virág születésére
Vizes piskóta készítése
Vizes piskóta tortalap 2.
Whiskys torta
Vörösboros puncstorta

Kérlek Benneteket, amennyiben hibás, működésképtelen linket észlelnétek, jelezzétek!
Köszönöm szépen! :- )