
Ez a tortát úgy találtam ki, hogy azt tartottam szem előtt, hogy már korábban el lehessen készíteni az ünnepek előtt.
Mivel a tésztája mézes lapokból van, annak nem árt, ha kisütjük, és becsomagolva áll a töltésig.
A tölteléket kétféle verzióban készítettem el, az egyik diós grillázskrémmel, lekvárral készült. Nem romlékony, tehát jóval korábban elkészíthető.
A másik tejes krém, ebben az esetben a tészta hamarább elkészülhet, és a töltését hagyhatjuk közvetlenül az ünnepek előtti időszakra.
A torta bevonása tetszés szerint történhet.
Tészta:
Hozzávalók:
20 dkg margarin / vagy vaj
1 dl méz
20 dkg cukor
1/4 kávéskanál őrölt fahéj
1/4 kávéskanál őrölt szegfűszeg
1/4 kávéskanál őrölt gyömbér
2 tojás
55 dkg liszt
1.5 kávéskanál szódabikarbóna
Elkészítés:
A margarint a mézzel, a cukorral, a fűszerekkel felfőzzük. Hagyjuk teljesen kihűlni, és hozzáadjuk a tojásokat, és a szódabikarbónával elkevert lisztet.
Gyúródeszkán alaposan dolgozzuk el a tésztát, osszuk 3 egyenlő részre, az egyikhez adjunk egy csapott evőkanál kakaóport is.
Készítsünk belőlük cipókat, fóliába zárva másnapig hideg helyen tartsuk őket.
(Amennyiben túl lágyra sikerülne a tészta, másnapra megdermed, és akkor gyúrhatóvá, nyújthatóvá válik.)
Lisztes deszkán kb. fél cm vastagságúra nyújtjuk, egyforma kerek lapokat szabunk, és sütőpapíron, előmelegített, 170 °C – os sütőben kb. 12-15 perc alatt külön-külön kisütjük őket. Ne süssük túl, ha a pereme keményedik, akkor már jó.
(A leeső nyers darabokból aprósütemény készülhet.)
Diós karamellkrémmel:
Hozzávalók:
25 dkg cukor
1 teáskanál ecet
½ dl víz
25 dkg durvábbra darált dió
25 dkg Ráma margarin
4 tojás sárgája
30 dkg lekvár (kb.)
Elkészítés:
A margarint és a tojások sárgáit gőz fölött folyamatosan kevergetve összeolvasztjuk.
A cukrot a vízzel és ecettel állandó keveréssel karamellizáljuk.
Először buborékossá válik, majd lassan elpárolog belőle a folyadék, és szép aranybarnára pirul a cukor.
Ekkor hozzáadjuk a diót, majd a tojásos krémet is, és jól elkeverjük.
Hagyjuk a masszát hűlni.
Az alsó mézes lapot megkenjük lekvárral, erre jön a diós krém fele. A következő lap alját is lekvárral kenjük meg, ráhelyezzük az alsóra, megkenjük felülről is, és rákenjük a krém maradékát. A harmadik lap alját szintén lekvárral kenjük meg, és így helyezzük az előzőre. Tetejét ismét lekvárral kenhetjük, akár csoki kerül rá, akár tejszín.
Ennek a tortának a tetején a fotón tejszínhab van (1.5 dl habtejszínből), de csokimáz is jól megy hozzá, ami korábban elkészíthető, míg a tejszínnel a fogyasztás előtt díszítsük.

Tejes krémmel:
5 dl tej
3 evőkanál liszt
20 dkg Ráma margarin
20 dkg cukor
1 evőkanál kakaópor
Elkészítés:
A lisztet kevés tejjel csomómentesre elkeverjük, a felforralt tejjel felöntve, sűrű krémet főzünk folyamatosan kevergetve, majd teljesen kihűtjük.
A margarint habosra keverjük, a cukorral alaposan eldolgozzuk, majd elegyítjük a hideg tejes masszával.
Két egyforma részre osztjuk, egyik felébe a kakaóport dolgozzuk bele.
A krémekkel két rétegben megtöltjük a lapokat.
A csokimázhoz 3 evőkanál cukrot, 3 evőkanál szitált kakaóport, 3 evőkanál meleg vizet kis lángon besűrítünk, levesszük, és 10 dkg vajjal elegyítjük.
Gőz fölött olvasztott fehér csokival díszítjük.
Mindkét esetben forró vízbe mártott, szárazra törölt, éles késsel szeleteljük fel a tortát.
Nekünk a diós variáció jobban ízlett!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése