2008. november 13., csütörtök

Csokimáz



1./ Csokimáz

10 dkg puha vaj
10 dkg porcukor
3 enyhén púpozott evőkanál kakaópor
3 evőkanál víz (csak akkor, ha szükséges lenne az összeolvasztásnál)

Elkészítés:

A mázhoz az adalékokat összeolvasztjuk kis lángon, állandó keveréssel.
Amennyiben szükségesnek ítéljük meg, adunk hozzá egy kis vizet, hogy le ne égessük, de a víz elhagyható, és jobb is nélküle.
Amikor már nem érezni a cukorszemcséket és egyenletes krémet kaptunk, akkor ráöntjük a tészta tetejére, és gyorsan elsimítjuk.
Vajjal a legcélszerűbb elkészíteni.

Nagyon szép testes bevonatot ad, a megfelelő szilárdságúra dermed, jól szeletelhető a sütemény, nem törik, és nem mázolódik.
Szeletelni legjobb forró vízbe mártott, vékony pengéjű, éles késsel.
Ezt a bevonatot szeretem a legjobban.
Könnyen, gyorsan elkészíthető, és nem okoz csalódást.
(alul a képen)



2. / Csokimáz

Hozzávalók:

3 evőkanál szitált kakaópor
5 evőkanál cukor
5 evőkanál víz
10 dkg vaj

Elkészítés.

A cukrot elkeverjük a kakaóporral, hozzáadjuk a vizet, s lassú tűzön besűrítjük.
Levesszük, és simává elegyítjük a vajjal.
Rögtön a tésztára öntjük, széles pengéjű késsel gyorsan elegyengetjük, majd hagyjuk megdermedni.

3./ Csokimáz

Hozzávalók:

15 dkg porcukor
3 evőkanál kakaópor
3 evőkanál meleg víz
3 evőkanál étolaj

- olvadásig felmelegítjük, és amikor elegyednek az összetevők, ráöntjük a tésztára, és gyorsan elterítjük a felületen.Szép fényes lesz.

4./ Csokimáz

Hozzávalók:

12 dkg cukor
4 evőkanál kakaópor
4 evőkanál víz
1-2 dkg margarin / vaj

Elkészítés:

A cukrot, a kakaót, és a vizet összekeverjük, kis lángon kevergetve addig főzzük, amíg a cukor el nem olvad, majd azonnal belekeverjük a margarint.
(Amennyiben több zsiradékot teszünk hozzá, lágyabb, krémszerű bevonót kapunk, és nem fog teljesen megszilárdulni.)
A folyékony masszát a tésztára terítjük, és hűvös helyen hagyjuk megkötni.

5./ Csokimáz pudingporral

Hozzávalók:

1 csomag főzős csokoládé ízű pudingpor
2,5 dl tej
20 dkg margarin
20 dkg porcukor
2 púpozott evőkanál kakaópor
kevés rum aroma - elhagyható

Elkészítés:

A pudingport cukor nélkül megfőzzük a tejjel, kevergetve kihűtjük, hogy ne bőrösödjön meg a teteje.
A margarint a porcukorral, az aromával és a kakaóporral habosra keverjük, majd a kihűlt pudinggal jól kikeverjük.
Szép fényes lesz a felülete, és jól kenhető a tésztára.

6./ Csokimáz pudingporral

Hozzávalók:

8 dkg vaj
8 dkg porcukor
2 evőkanál kakaópor
1 evőkanál pudingpor (csokis, vagy akár vaníliás is lehet)
1 evőkanál tej
- felolvasztjuk kis lángon, hogy elegyedjenek az adalékok, majd a tésztára simítjuk.

25 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!
Először is azt szeretném mondani, hogy nagyon jók a receptjeid!
A tortáid mesésen néznek ki!
Én nem vagyok még valami gyakorlott a tortasütésben, de most szeretnék egy szép tortát sütni húgom diplomaosztójára.
Olvastam itt a fondant, a marcipánmassza, és a csokigyurma készítéséről is, és az lenne a kérdésem, hogy Te melyiket ajánlanád?(bevonáshoz, és díszítéshez) Melyikkel egyszerűbb dolgozni?
Válaszodat előre is köszönöm!
Anita

mariam írta...

Köszönöm szépen Anita! :-)
Én a pillecukros változatot szeretem a legjobban, mert könnyű vele dolgozni, tudom ajánlani.
Sok sikert!
Üdv:Marica

Varga írta...

Szia!
Nemrég találtam rá a blogodra, és nagy segítség volt a torták megtervezéséhez, díszítéséhez.

Most lenne egy kérdésem: a csokimázak közül az, amelyik a kedvenced (ahogy írtad is), mennyire szilárdul meg? Kicsit félek tőle, még sohasem vontam be csokival tortát, és nem szeretném, ha rosszul sikerülne, ráadásul szállíthatónak is kéne lennie.

Előre is nagyon köszönöm a segítségedet!

Julia

mariam írta...

Szia Júlia!
Amennyiben vajjal készíted, és nem margarinnal, akkor szépen megköt, és szállítható is lesz.
A szállítást mindenképpen úgy kell megoldanod, hogy a felületét ne érje semmi sem, még akkor is, ha jól megköt a máz.
Üdv: Marica

Varga írta...

Nagyon szépen köszönöm a választ. Mondjuk nem most fogom megsütni, hanem egy kicsit később, de már most tervezem:)
Tpvábbi sok sikert és szép tortákat!
Julia

mariam írta...

Köszönöm szépen, Neked is sok sikeres sütögetést! :-)

Névtelen írta...

Csokimaz 1/ megcsinaltam! Pont ilyet szerettem volna! Koszonoooooooooooooooooom!!!!
Zsuzsu

mariam írta...

Örülök, hogy tetszett Zsuzsu!:-)

Józsáné Kati írta...

Szia!
Azt szeretném kérdezni,hogy házi szaloncukor leöntéséhez te melyiket ajánlanád. A receptek olvasztott vsojit írtak,de amikor megemlíteztem a házi Gombóc Artúromnak(a középső gyermekem) a szívéhez kapott,hogy a hűtőben tartott csokikat ő,nem adja. :-)

mariam írta...

Szia!
Készítheted így is: 5 evőkanál kakaó, 5 evőkanál víz, 5 evőkanál cukor összeolvasztva, + 5 dkg vaj, és valamennyi felaprított étcsokoládé hozzá, hogy kicsit keményítse meg a bevonatot.
Üdv!

Józsáné Kati írta...

Köszönöm szépen. Az eredményről írok majd.
Ja még annyi,hogy befolyásolja az állagát,ha nem cukorral csinálom?
Mert a család nagy része cukor és liszt mentes diétán van. Ezt elfelejtettem mondani.

mariam írta...

Valamivel csak kell édesítened, xilittel, vagy más hasonló édesítővel.

Unknown írta...

Köszönöm a választ. Bocsánat,de a karácsinyi hajtás miatt nem volt időm válaszolni.

Most egy más kérdésem lenne.
Januárban rétes fesztivál lesz nálunk. El szeretnénk indulni a verdenyen valami különleges rétessel. Van valami szupi, különleges töltelék recepted? Perdze mellette csinálunk hagyományosat is,de valami extrát is szeretnénk.
Várom válaszod. Köszönöm előre is.

mariam írta...

Szia!
Sajnos nincs semmi jó ötletem rétesre. Rétest nagyon ritkán sütök. :-)
Üdv!

Józsáné Kati írta...

Köszönöm.
Mi kiötlöttünk hatot már Anyum la a nagynéném segítségével :-)

mariam írta...

Sok sikert Kati! :-)

Névtelen írta...

hát nekem sajnos nem sikerült, pedig a képen lévő nagyon bejött volna. pedig végig kevertem, mégis összetúrósodott (nem tudok jobb szót rá). lehet túl forró volt? vagy fogalmam sincs, mit szúrtam el.

mariam írta...

Nem tudom, mi lehetett a baj. Ha hirtelen magas hőfokon készül az nem jó. A kakaók között is van különbség, azért írtam, hogy vízzel lehet kicsit segíteni az összeolvasztásnál, mert besűrítheti jobban, még mielőtt összeolvadna.
Sajnálom, hogy nem sikerült! Talán majd máskor...
Üdv!

zsuzsa írta...

Cukrászként sokféle csokimázt kipróbáltam,de amit itt találtam,az nagyon szuper,köszönöm szépen.

mariam írta...

Örülök, hogy tetszett!:-)

Fejesnè Kalla Mária Katalin írta...

Üdvözlöm!
Meggcsináltam az elsőt a csokimázra gondolok!
Nagyon jó lett..örülök nagyon:)

Köszönöm Neked
Fejesnè Kalla Mária Katalin

mariam írta...

Örülök, hogy tudtam segíteni! :-)

Névtelen írta...

Kedves Mariam!

Szerettem volna egy szép nem törős csokimázat, még az sem lenne baj, ha ragad, mert kókusz megy a tetejére.
Először egy olyan recept szerint próbáltam, ami hasonló az itteni 1./Csokimázhoz, de kristálycukorral készült és abba beledobtam 2 kocka 70%-os csokit is. Majd megpróbáltam porcukorral, kis lángon, a Te első csokimázad receptje szerint. Mindkettőnél ugyanaz történt: 10 perc után sem olvadt el a porcukor (érezhetőek voltak a cukorszemcsék) és végül kivált a vaj és a kakaós massza pedig nyúlós lett és kenhetetlen :( Mit csinálok rosszul?
Köszönöm segítségedet előre is!

mariam írta...

Szia!
Próbáld meg úgy, hogy kristálycukorral elkeverve a kakaópor, hozzáadva a víz, ezt addig melegíteni kevergetve kis lángon, míg egyneművé válik. Ha sűrű lenne a massza, összeálló (kakaótól is függ), akkor apránként lehet adni egy kis vizet, de tényleg csak kis mennyiségben. Amikor folyékony, egynemű, akkor hozzáadni a vajat, folytonos kavarással.
Remélem sikerülni fog!
Kellemes ünnepeket kívánok!

Névtelen írta...

Harom evokanal viz hozza es csodasan szep simava valik!