2008. január 31., csütörtök

Citromos túrótorta


Citromos túrótorta
Hozzávalók:
1 db 6 tojásos kakaós piskóta tortalap

Töltelék:

25 dkg áttört túró
10 dkg porcukor
1 csomag Bourbon vaníliás cukor
5 db citrom reszelt héja
2 dkg margarin
2.5 dl tejszín kemény habja
1 dl tej
1 dkg zselatinpor

Díszítés:

2 dl tejszín habja
citromhéj, vagy citromszeletek

Elkészítés:

A túrót jól kikeverjük a cukrokkal, a margarinnal, és ízesítjük a citromhéjjal. Kis lángon feloldjuk a tejben a zselatint, adunk hozzá a túrós masszából egy-két kanállal, és így elkeverve adjuk a nagyobb mennyiséghez, majd beleforgatjuk a tejszínhabot is.

A piskótalapot kettévágjuk, az egyik lapot kis kockákra aprítjuk, és óvatosan a krémbe keverjük.

A másik lapot egy kapcsos tortaformába illesztjük, ráöntjük a krémet, és a hűtőszekrénybe tesszük dermedni.
Tálalás előtt levesszük a formát, tetejét vékonyra vágott citromhéjjal, vagy citromszeletekkel és tejszínhabbal díszítjük.

Sütőtök torta


Sütőtök torta

Hozzávalók:

Tészta:
20 dkg liszt
1/2 teáskanál só
8 dkg hideg margarin
3 teáskanál hideg víz


Töltelék:
25 dkg sült sütőtök
10 dkg cukor
1/2 teáskanál őrölt fahéj
1/2 teáskanál őrölt gyömbér
1/4 teáskanál őrölt szerecsendió
2 tojás
0.8 dl tejföl
0.5 dl tej

Elkészítés:

A megsózott liszttel elmorzsoljuk a margarint gyors mozdulatokkal, annyi vizet adunk hozzá, hogy a tésztát össze tudjuk gyúrni. Hideg helyen pihentetjük fél órát, majd nyújtsuk ki, és kikent, lisztezett formába illesszük bele.

A töltelék hozzávalóit alaposan keverjük össze a pürésített tökkel, majd öntsük a tészta tetejére. Előmelegített sütőben, 190 °C- on süssük ki. Tűpróbával ellenőrizzük, ha hirtelen kezdene pirulni, takarjuk le alufóliával.

2008. január 30., szerda

Csokikrémes piskótatekercs


Csokikrémes piskótatekercs

Hozzávalók:

1 db 6 tojásos kakaós piskótalap, gáztepsi méretű (a kisült piskótalapot konyharuhára fektetjük, és még melegen föltekerjük.)

Krém:

4 dl tej
4 evőkanál liszt
4 evőkanál kakaópor
15 dkg Ráma margarin
20 dkg porcukor
rum / vagy aroma
lekvár a kenéshez

Elkészítés:

A tejet elkeverjük csomómentesen a liszttel, sűrűre főzzük, kihűtjük.
A margarint fehéredésig keverjük a porcukorral, eldolgozzuk a kakaóval, rummal, s elegyítjük a lisztes masszával.

Kigöngyöljük a tésztát, megkenjük pikáns lekvárral, majd a csokis krémmel, és szorosan feltekerjük. Kívülről is krémmel vonjuk be, villával megcifrázzuk.
Hűtőben megdermesztjük, szeletelve kínáljuk.

Csokitorta 3.


 

Csokitorta 3.


Tészta:

20 dkg liszt
20 dkg porcukor
1 csomag sütőpor
1 csomag Bourbon vaníliás cukor
1,5 dl tejföl
17 dkg puha vaj
10 dkg kakaópor
2 tojás

Krém:

20 dkg étcsokoládé
7 dkg vaj

1 dl tejföl

lekvár a kenéshez

Elkészítés:

A vajat habosra keverjük csipetnyi sóval, a cukrokkal simára keverjük, hozzáadjuk egyenként a tojásokat, majd a sütőporos, kakaós, szitált lisztet a zsíros tejföllel együtt. (Jobb, ha a vaj helyett nem használunk margarint.)

Előmelegített sütőben, papírral bélelt formában, alacsony hőfokon, kb. 160 °C-on kisütjük. Rácson kihűtjük, és félbevágjuk.

A krémhez a csokit a vajjal gőz fölött felolvasztjuk, majd belekeverjük a tejfölt.

A piskótát megkenjük pikáns lekvárral, a krém felét rásimítjuk, a többit a tetejére kenjük.


2008. január 29., kedd

Burgundi torta


Burgundi torta

Tészta:

4 tojás
10 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
8 dkg liszt
1 kávéskanál sütőpor
1 csomag csokoládés pudingpor

Töltelék:

1 csomag zselatin
2,5 dl vörösbor (burgundi)
12 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
1/2 citrom leve

2,5 dl tejszín habja

Elkészítés:

A tojások fehérjét habosra verjük, a cukorral kemény habot készítünk, a sárgákat egyenként adjuk hozzá, végül a sütőporos, pudinggal elkevert, szitált liszttel keverjük el.
Papírral bélelt tortaformába öntjük, előmelegített sütőben, 180 °C- on 35-40 percig sütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.

A zselatint a borral, cukorral, vaníliás cukorral és a citromlével addig melegítjük gyenge lángon, amíg a zselatin feloldódik, majd hagyjuk langyosra kihűlni. Amikor kezd zselésedni, pár kanál tejszínhabbal elkeverjük, s így adjuk a teljes mennyiségű habhoz. 

Megtöltjük a tortát, hűtőben hagyjuk megszilárdulni, tetejét csokimázzal bevonjuk, tejszínhabbal díszítjük.

2008. január 28., hétfő

Almás piskótatorta


Almás piskótatorta

Hozzávalók:

5 dkg margarin
5 dkg cukor
2 db tojás
1 csomag sütőpor
1 csipetnyi só
25 dkg liszt

3 dl tej
3 db alma
fahéj, cukor

Elkészítés:

A margarint habosra keverjük a sóval, a cukorral, a tojásokkal, majd felváltva adagoljuk hozzá a tejet és a sütőporos, szitált lisztet.
A tészta kétharmad részét kikent, lisztezett tortaformába öntjük.
 
Tisztított almaszeletekkel körberakjuk, fahéjas cukorral megszórjuk, majd a maradék tésztával befedjük.
Előmelegített, 200 °C – os sütőben aranybarnára sütjük.

Mandarintorta


Mandarintorta

Hozzávalók:

4 tojás
12 dkg porcukor
8 dkg liszt
késhegynyi sütőpor
1 mandarin reszelt héja

Öntet:


15 dkg cukor
3 tojássárgája
0.5 dl mandarinlikőr
1 dl tejszín


Elkészítés:

A tojások fehérjét felverjük, a cukorral kemény habot készítünk, a sárgákat egyenként beledolgozzuk, majd hozzáadjuk a lisztet, s a reszelt mandarinhéjat.
Egy kerek tortaformát papírral bélelünk, a masszát beleöntjük, és 180 °C- ra előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt kisütjük. Rácson hagyjuk kihűlni.

Az öntethez a cukrot habverővel 2 kiskanál hideg vízzel addig keverjük, amíg sziruposra feloldódik. Kis lángon, állandóan kevergetve pár percig főzzük, de vigyázva, mert a cukor könnyen odakaphat. A tűzről lehúzva kissé hűlni hagyjuk. 

A tojások sárgájához folyamatos keveréssel adagoljuk a cukorszirupot és a likőrt. A tejszínt nem túl kemény habbá verjük, és a likőrös öntetbe forgatjuk.
A kínáló tálra borított torta tetejére csorgatjuk, és így tálaljuk.

2008. január 26., szombat

Almatorta


Almatorta 2.

Hozzávalók:

1 pohár joghurt
1 dl étolaj
2 tojás
3 dl cukor
4 dl liszt
½ csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
3 db tisztított, cikkekre vágott alma
rum
citromlé

Elkészítés:

A tojást a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a sütőporos, szitált lisztet, a joghurtot, végül az olajat.
Egy sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és a citromlében és rumban megforgatott almacikkekkel kirakjuk, a cikkek domború oldala nézzen felfelé.
Előmelegített, forró sütőbe toljuk, pár percig erős, majd mérsékelt, 170 °C - os hőmérsékleten tűpróbáig sütjük.

Vaníliatorta (tojás nélkül)


 

 

Hozzávalók:

15 dkg liszt
1 késhegynyi sütőpor
8 dkg cukor
1 csomag vanília cukor
15 dkg vaj / margarin
Szóráshoz:
8 dkg cukrozott, apróra vagdalt (vagy őrölt) mandula

Elkészítés:

A hozzávalókat jól eldolgozzuk, három egyforma kerek lapra nyújtjuk, a torta karikája mentén egyenletesre vágjuk.
Előmelegített sütőben, közepes lángon, kb. 20 perc alatt kisütjük a lapokat, a tepsi hátán, sütőpapíron.
A lapokat megkenjük lekvárral, a legfelsőt megszórjuk cukrozott mandulával, majd ezt a mandulás réteget még vaníliás porcukorral is meghintjük.

2008. január 24., csütörtök

Barackos túrótorta



Barackos túrótorta

Hozzávalók:


15 dkg liszt
késhegynyi sütőpor
csipetnyi só
1 tojás
7 dkg cukor
10 dkg hideg vaj
1 csomag vaníliás cukor


Töltelék:

50 dkg áttört túró
20 dkg cukor

0.5 dl olaj
2 tojás
10 dkg vaníliás pudingpor

1.5 dl tej
1.5 dl tejszín
1 csomag vaníliás cukor
reszelt citromhéj


Tetejére:

10 dkg barackbefőtt / idényben friss gyümölcs
5 dkg szeletelt mandula


Elkészítés:

A sóval, sütőporral kevert szitált lisztet a vajjal gyorsan összemorzsoljuk, tojással, cukorral összeállítjuk, fél órára hidegre tesszük.
Kikent, lisztezett tortaforma aljába igazgatjuk a tésztát, majd megszurkáljuk villával.
Előmelegített, sütőben, 200 °C- os sütőben 10 percig sütjük.


Közben a túrót elkeverjük az olajjal, a tojások sárgájával, a pudingporral, a cukrokkal, hozzáadjuk a tejet, a citromhéjat, majd óvatosan, hogy ne törjük, beleforgatjuk a tojásfehérjék, és a tejszín keményre vert habját.

A krémet az elősütött tésztára simítjuk, tetejét kirakjuk barackokkal, és megszórjuk mandulaforgáccsal. Visszatesszük a sütőbe, s valamivel mérsékeltebb lángon, 180 °C – on, kb. 60 percig sütjük. 
Ha megsült, kapcsoljuk ki a sütőt, és nyitott ajtónál tartsuk benn a süteményt még 20 percen keresztül, s csak akkor vegyük ki a formából.




Sütőtökös pitetorta


Sütőtökös pitetorta

Hozzávalók:

Tészta:

3 tojásfehérje
10 dkg darált háztartási keksz
12 dkg barnacukor
10 dkg darált dió

Töltelék:

1 kg sütőtök
2 dl barnacukor
2 tojás
2 evőkanál tej
1/2 - 1/2 kávéskanál só, szegfűszeg, szerecsendió, fahéj, őrölt bors
3 cl rum / konyak

Elkészítés:

A megtisztított, héjas, nagyobb kockákra vagdosott sütőtököt sütőlapra rakosgatva, közepes lángú sütőben megsütjük, majd kihűtjük. A tököt megtisztítjuk a héjától, áttörünk belőle annyit, hogy 5 dl mennyiséget adjon ki. Ehhez a püréhez adjuk a többi hozzávalót, s jól kikeverjük.

A tésztához tojásfehérjét felverjük, majd a cukrot is hozzáadva, kemény habot készítünk. A kekszet és a diót beleszórjuk, majd egy kikent, morzsával meghintett pitetorta - formába simítjuk.

Előmelegített, forró, 220 °C - os hőmérsékleten 15 percig sütjük, kivesszük, ráöntjük a tökpürés masszát. Visszatesszük a sütőbe, s most már közepesre csökkentett, 170 °C - on kb. 45 percig sütjük.

2008. január 23., szerda

Banános kakaótorta



Banános kakaótorta

Hozzávalók:

25 dkg Ráma margarin
15 dkg cukor
3 tojás

1.5 dl tej
18 dkg liszt
½ csomag sütőpor
3 dkg kakaópor
3 banán

Elkészítés:

A vajat habosra kavarjuk, a cukrot hozzáadva tovább habosítjuk, majd a tojásokkal eldolgozzuk.
Belecsorgatjuk a tejet is, és elkeverjük az áttört banánokkal. Ezután adjuk hozzá a sütőporral, kakaóporral elkevert, szitált lisztet.

Sütőpapírral bélelt tortaformába öntve, előmelegített, közepes hőmérsékletű sütőben kisütjük. (Tűpróba!)
Ha kihűlt, vaníliás porcukorral hintve tálaljuk.

Csokimázzal is bevonhatjuk.

Túrótorta 2.


Túrótorta 2.

Hozzávalók:


15 dkg liszt
késhegynyi sütőpor
csipetnyi só
1 tojás
7 dkg cukor
10 dkg hideg vaj
1 csomag vaníliás cukor


Töltelék:

75 dkg áttört túró
10 dkg puha margarin
3 tojás
30 dkg cukor
2 csomag vaníliás cukor

5 dl tej
2 csomag vaníliás pudingpor


Elkészítés:

A sóval, sütőporral kevert szitált lisztet a vajjal gyorsan összemorzsoljuk, a tojással, cukorral összeállítjuk, fél órára hidegre tesszük.
Kikent, lisztezett tortaforma aljába igazgatjuk a tésztát, majd megszurkáljuk villával.
Előmelegített, sütőben, 200 °C- os sütőben 10 percig sütjük.


Közben a túrót elkeverjük a lágy margarinnal, a tojások sárgájával, a pudingporral, a cukrokkal, hozzáadjuk lassan a tejet, majd óvatosan, hogy ne törjük, beleforgatjuk a tojásfehérjék keményre vert habját.

A krémet az elősütött tésztára simítjuk, visszatesszük a sütőbe, s valamivel mérsékeltebb lángon, kb. 60- 70 percig sütjük. Ha megsült, kapcsoljuk ki a sütőt, és nyitott ajtónál tartsuk benn a süteményt még 20 percen keresztül, s csak akkor vegyük ki a formából.



2008. január 22., kedd

Banános almatorta


Banános almatorta

Hozzávalók:

Tészta:

1 tojás
6 dkg cukor
csipetnyi só
25 dkg liszt
13 dkg vaj

Töltelék:

5 db savanykás alma
4 db banán
5 dkg cukor


Elkészítés:

A tésztához a hozzávalókat gyúrjuk össze, majd egy kivajazott tortaformát béleljünk ki vele.
3 db almából a cukorral főzzünk kompótot, majd amikor megfőtt, szűrjük le, és keverjünk hozzá 2 db, villával összetört banánt.
 
A tölteléket kenjük egyenletesen a tésztára, a maradék banánt és almát karikázzuk fel, és borítsuk be velük a tészta tetejét.

Szórjuk meg cukorral, és előmelegített, forró sütőben süssük kb. 30 percig.

Túrós-gyümölcsös charlotte


Túrós-gyümölcsös charlotte

Hozzávalók:

1 db 6 tojásos piskóta, gáztepsi méretű
lekvár


Töltelék:

0,5 kg túró
3 dl tejszín habja
20 dkg porcukor
1,5 dl langyos tej
1 csomag zselatin
őszibarack befőtt, vagy más gyümölcs


Elkészítés:

A kisült piskótát még melegen egy vizes konyharuhára borítjuk, feltekerjük tekercsnek. Ha kicsit kihűlt, lekvárral megkenjük, kb.1 cm szélesre szeleteljük. Egy mélyebb kerek tálat folpackkal kibélelünk, a szeletekkel körberakjuk.

Az áttört túrót porcukorral alaposan kikeverjük, hozzáadjuk a zselatinos tejszínhabot. Ehhez a zselatint a tejben óvatosan, langyosra melegítve feloldjuk, elkeverjük 2-3 kanál habbal, s így adjuk a teljes habmennyiséghez. A tejszínes túróhoz darabolt befőttet keverünk.

A krémet ráöntjük a piskótára, hűtőbe tesszük dermedni, és kb. 20 perc múlva a tetejét is kirakjuk tekercsekkel. 
Másnap tálcára borítjuk, a fóliát lehúzzuk, s szeleteljük, mint a tortát.

2008. január 20., vasárnap

Gesztenyés keksztorta



Gesztenyés keksztorta
(sütés nélkül)

Hozzávalók:

50 dkg darált keksz
10 dkg Ráma margarin, vagy vaj
10 dkg porcukor

Töltelék:

meggylekvár
15 dkg meggybefőtt
25 dkg gesztenyemassza
2 evőkanál tej
5 dkg vaj

Tetejére:
Tortabevonó

Elkészítés:

A kekszet a vajjal, a porcukorral összedolgozzuk.
Kapcsos tortaformába vizes kézzel belenyomkodjuk a masszát, lekvárt kenünk rá, kirakjuk meggyszemekkel.
 
A gesztenyepürét a vajjal és a langyos tejjel habosra keverjük, s ezt a réteget is rátesszük.
Hűtőben megdermesztjük, majd a formából tálcára téve, olvasztott tortabevonóval leöntjük úgy, hogy az oldalára is jusson.
Tejszínhabbal is díszíthetjük.

Almás charlotte


Almás charlotte

Hozzávalók:
5 dkg mazsola
3 evőkanál almabor
3 evőkanál méz
1,5 kg alma
15 dkg vaj
fél kávéskanál őrölt fahéj
2 evőkanál sárgabaracklekvár
4 briós
mandulaforgács, a díszítéshez

Elkészítés:

A tisztított, szeletelt almát a mézzel, 5 dkg vajjal és a fahéjjal puhára pároljuk. Hozzáadjuk a lekvárt, a borba áztatott mazsolát, és maradék bort.

A briósok héját levágjuk, 4-5 háromszög alakú szeletre vágjuk, és a maradékot vékonyan felszeleteljük. A háromszögeket mindkét oldalukon vajjal megkenjük, majd ezekkel kirakunk egy kivajazott formát, a szélekre igazítva.

A középső üreget az almakompóttal kitöltjük, a maradék háromszögekkel befedjük, és forró sütőben készre sütjük.

Teljesen kihűtjük, és legalább 4-5 órára hűtőbe tesszük.
Tálaláskor a formából tálcára borítjuk, és mandulaforgáccsal díszítjük.

2008. január 19., szombat

Vaníliakrémes csokitorta


Vaníliakrémes csokitorta
Hozzávalók:
Piskóta:

3 evőkanál kakaó
3 evőkanál étolaj
1 csomag sütőpor
5 evőkanál liszt
1 csomag vaníliás cukor
5 evőkanál kristálycukor
5 db tojás

Cukorszirup:

6 evőkanál kristálycukor
6 evőkanál víz

Krém:

15 dkg Ráma margarin
10 dkg porcukor
2 csomag vaníliás pudingpor
4-5 evőkanál kristálycukor
5 dl tej

Bevonat:

3 dkg margarin
3 evőkanál tej
10 dkg étcsokoládés tortabevonó

Elkészítése:

A tésztához habosra keverjük a tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral, hozzáadjuk az olajat, a sütőporos, szitált lisztet, és a kakaót.

Kikent tortaformában, 180 °C- os előmelegített sütőben, kb. 20 perc alatt kisütjük.

A sziruphoz a cukrot a vízzel 10 percig forralva besűrítjük, lehűtjük, majd a még meleg, félbevágott piskótalapot meglocsolgatjuk vele.
A tejjel, a pudingporral és a cukorral sűrű krémet főzünk, és időnként megkevergetve kihűtjük.
 
A margarint a porcukorral habosra keverjük, majd a pudinggal simára elegyítjük.
A krémmel megtöltjük a tortát.

A bevonáshoz a csokoládét felolvasztjuk a margarinnal és a tejjel, s egyenletesen elosztjuk a torta tetején, és oldalán.

Barackos torta


Barackos torta

Hozzávalók:

1 db 3 tojásos piskóta tortalap

Krém:

2 csomag tejszín ízű pudingpor
15 dkg cukor

6 dl tej
15 dkg Ráma margarin
1 doboz őszibarackbefőtt
 
tortazselé

Elkészítés:

A krémhez a pudingot a tejjel és a cukorral sűrűre főzzük, időnként kevergetve kihűtjük.
A margarint habosra keverjük, és a pudinggal jól eldolgozzuk.

A tortalapot egy kapcsos tortaformába helyezzük, megöntözzük a befőtt levével, rásimítjuk a krémet, tetejét jó alaposan megrakjuk barackszeletekkel, majd tortazselével leöntjük.

2008. január 18., péntek

Csokis koszorútorta


Csokis koszorútorta

Hozzávalók:

14 dkg étcsokoládés tortabevonó (olvasztásra)
8 tojás
14 dkg puha vaj
1 teáskanál vaníliás cukor
14 dkg porcukor
6 dkg zsemlemorzsa
18 dkg darált mogyoró
10 dkg étcsokoládé (apró darabokra vagdalt)

Bevonásra:

7 dkg étcsokoládés tortabevonó
7 dkg fehér csokoládé

Elkészítés:

A 14 dkg tortabevonót összetördelve, vízfürdőben felolvasztjuk.
A vajat csipetnyi sóval, a cukor felével, a vaníliás cukorral krémesre keverjük, és egyenként adjuk hozzá a tojások sárgáját. Végül az olvasztott csokoládéval dolgozzuk el.
 
A tojások fehérjét habosra keverjük, a maradék cukrot hozzáadva, kemény habbá verjük, s egyharmadát a csokis masszába forgatjuk.
 
A többi tojáshabhoz adjuk a zsemlemorzsát, a mogyorót, az aprított csokoládét, majd ezt is a csokis masszához keverjük.

Kivajazott, liszttel megszórt koszorúformába töltjük a tésztát, és előmelegített, 160 °C – os sütőben, kb. 1 óra alatt kisütjük.

10 percig hagyjuk hűlni a formában, borítsuk ki, és a kétféle, külön-külön felolvasztott csokoládét csorgassuk a tetejére.

Narancsos-túrós pitetorta


Narancsos- túrós pitetorta
Hozzávalók:
Tészta:
15 dkg liszt
8 dkg Ráma margarin
8 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
1 mokkáskanál sütőpor
1 tojás
1-2 evőkanál tejföl
Töltelék:
50 dkg túró
10 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
4 tojás
1 nagy narancs
Elkészítés:
A tésztához valókat annyi tejföllel gyúrjuk össze, hogy rugalmas tésztát kapjunk. 1 órát pihentetjük hideg helyen, majd kinyújtjuk, és egy gyümölcspite formát kibélelünk vele.
200 °C - ra előmelegített sütőben 10 percig sütjük.

A krémhez a túrót szitán áttörjük, a cukorral, a vaníliás cukorral és a tojások sárgájával összekeverjük. A narancs levével és reszelt héjával ízesítjük, majd a kemény habbá vert tojásfehérjéket is beleforgatjuk. (A fehérjékhez hozzáadhatjuk a tésztánál maradt egy fehérjét is.)
Ezután a túrókrémet rásimítjuk a tésztára, és 15 percre a sütőbe visszatoljuk.

Ha kihűlt, tejszínhabbal kínálhatjuk.

2008. január 17., csütörtök

Diós almatorta


Diós almatorta

Hozzávalók:

3 db tisztított alma vékony szeletekre vágva
1 evőkanál citromlé
4 tojás
1 csomag Bourbon vaníliás cukor
5 evőkanál méz
4 evőkanál liszt
10 dkg durvára vagdalt dió
1 mokkáskanál fahéj
7 dkg mazsola

Elkészítése:

Az almát meglocsoljuk citromlével.
A tojásfehérjét kemény habbá verjük, hozzákeverjük a vaníliás cukrot, 3 evőkanál mézet, a tojássárgáját, végül a lisztet. A piskótatésztát kikent, lisztezett formába öntjük, megszórjuk a dió felével, a fahéjjal és 5 dkg mazsolával.
Az almaszeleteket a süteményre rakosgatjuk, a maradék mézzel meglocsoljuk, majd a többi diót és mazsolát rászórjuk.
Előmelegített sütőben, közepes, 180°C - os hőmérsékleten, kb. 25-30 perc alatt kisütjük.

2008. január 16., szerda

Meggyes-krémes linzertorta


Meggyes- krémes linzertorta

Hozzávalók:

Tészta:

15 dkg liszt
késhegynyi szódabikarbóna
10 dkg vaj

5 dkg cukor
0,5 dl fehérbor
1 tojás

Krém:

3 dl tej
20 dkg cukor
10 dkg főzőcsokoládé
3 tojássárgája
5 dkg kakaó
5 dkg liszt
25 dkg puha vaj / vagy margarin

0,5 dl rum
50 dkg meggy


Elkészítés:

A lisztet a szódabikarbónával elkeverjük, átszitáljuk, s a vajjal, cukorral, tojással, borral gyorsan összegyúrjuk. Hideg helyen fél órát pihentetjük.
Lisztezett deszkán vékony lapra nyújtjuk, kicsit nagyobbra, mint egy tortaforma. A forma karimájával kiszúrunk belőle egy kerek lapot, a lehullott darabokból kb. 1 cm -es karimát készítünk rá. Előmelegített, közepes hőmérsékletű sütőben (180 °C-on) kisütjük, kb. 35 perc alatt.

A töltelékhez a tejet 5 dkg cukorral felforraljuk.
Gőz fölött felolvasztjuk a csokoládét.
A tojások sárgáit habosra keverjük a többi cukorral, hozzáadjuk a kakaóport, a lisztet, és csomómentesre, simára dolgozzuk. Elegyítjük a csokoládéval, majd lassan belecsorgatjuk a forró tejet, s közben habverővel kevergetjük. Mérsékelt tűzön, forrpontig hevítve, folyamatosan kevergetve besűrítjük a krémet. 
Vigyázzunk, hogy ne főzzük túl, mert összeugrik a tojásos krém.
Többször megkavargatva kissé lehűtjük, majd robotgéppel a vajjal jól kidolgozzuk, s a rummal ízesítjük.
 
Megtöltjük a krémmel a tésztát, tetejét meggyel rakjuk ki jó sűrűn.
Hűtőszekrényben dermesztjük, majd cikkekre szeleteljük.

Krémes mézes torta


Krémes mézes torta
Hozzávalók:
Tészta:

10 dkg Ráma margarin
reszelt citromhéj
2 kiskanál szódabikarbóna
50 dkg liszt
6 evőkanál tej
10 dkg kristálycukor
2 db tojás
3 evőkanál méz

Töltelék:

25 dkg Ráma margarin
5 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
20 dkg porcukor
5 evőkanál búzadara
7.5 dl tej
rum
Bevonat:

15 dkg margarin
2 evőkanál tej
15 dkg tortabevonó étcsokoládé

Elkészítése:

A margarint habosra kikeverjük, beleszórjuk a szódabikarbónás, szitált lisztet, a cukrot és a reszelt citromhéjat. Hozzáadjuk a tojásokat, a tejet, az olvasztott mézet, és gyors mozdulatokkal összeállítjuk a tésztát. 3 cipóra osztva 1 órára hideg helyre tesszük.

Kinyújtjuk a cipókat, a tortaforma méretének megfelelő köröket vágunk ki, és egy tepsi hátoldalán, sütőpapíron, előmelegített, 180 °C- os sütőben 6-8 perc alatt egyenként kisütjük, és kihűtjük a lapokat.

A krémhez a cukrozott tejben megfőzzük a búzadarát, és időnként megkevergetve, hagyjuk kihűlni.
A margarint, a porcukrot és a vaníliás cukrot habosra keverjük, hozzáadjuk a kihűlt búzadarát, egy kis rumot, és sima krémmé elegyítjük.
 

A lapokat megtöltjük a krémmel, a tetejére is kerüljön belőle.
A margarint a csokoládéval és a tejjel gőz fölött felolvasztjuk, majd bevonjuk a mázzal a tortát.

2008. január 15., kedd

Citromos pitetorta

A
Citromos pitetorta

Hozzávalók:

30 dkg liszt
10 dkg porcukor
20 dkg hideg vaj
1 dkg vaníliás cukor
1 csomag sütőpor
reszelt citromhéj
1 tojássárgája
1-2 evőkanál tejföl

Töltelék:

4 tojás
4 tojássárgája
17 dkg cukor

1.7 dl frissen facsart citromlé
2 citrom reszelt héja

Elkészítés:

 A porcukorral, sütőporral kevert lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a citromhéjat, és egy csipetnyi sóval ízesítjük. Összegyúrjuk a tojások sárgájával, és ha szükséges, akkor még javítunk az állagán a tejföllel.
Hűtőbe tesszük legalább fél órára a tésztát.

Egy pitetorta formát kibélelünk a kinyújtott tésztával. (Kerek tortaformába is tehetjük, ekkor 2-3 cm magas peremet készítsünk a tésztából.)
Előmelegített, 180 °C – os sütőben megsütjük, és hagyjuk teljesen kihűlni.

A töltelékhez a tojásokat és a tojássárgákat alaposan elkeverjük a cukorral, adagolva adjuk hozzá a citromlevet, és ízesítjük a citromhéjjal.
Lassú tűzön, kevergetve besűrítjük, de csak forrpontig. Felforralni nem szabad, mert összeugrik a tojás!
 

Beleöntjük a kihűlt tésztába, tetejét elsimítjuk, és 5-6 órára hűtőbe tesszük.
Idénygyümölcsöt kínálhatunk hozzá, vagy befőttet.
(A leírás egy régebbi Nők Lapjából származik, Bereznay Tamás receptje alapján.)

Diótorta (bögrés)


Diótorta (bögrés)

Hozzávalók:

Tészta:

5 tojássárgája
1 bögre cukor
5 evőkanál víz
½ bögre darált dió
½ bögre liszt
½ csomag sütőpor

Töltelék:

1 csomag vaníliás pudingpor
5 dl tej
2 csomag vaníliás cukor
1 bögre darált dió
20 dkg Ráma margarin
20 dkg porcukor
3-4 evőkanál rum

Díszítéshez: diógerezdek, vagy durvára darált/ vagdalt dió

Elkészítés:

A tojások sárgáját fehéredésig keverjük a cukorral, hozzáadjuk a sütőporos, szitált lisztet, a diót, s lazán beleforgatjuk a tojások fehérjének keményre vert habját.
Sütőpapírral bélelt formában, előmelegített sütőben, 180 C°-on kisütjük, tűpróbáig.
Rácson hűtjük ki, majd 3 lapra szeljük.

A pudingot a szokásos módon megfőzzük, levesszük a tűzről, és még melegen adjuk hozzá a vaníliás cukrot, és a diót.

A margarint robotgéppel habosra keverjük, a cukorral elegyítjük, és a kihűtött pudingos krémet kanalanként adagolva hozzá, egyneművé dogozzuk el. Keverés közben rummal is ízesítjük.

A tortát megtöltjük a krémmel, kívülről is bevonjuk.
Díszíthetjük egész diógerezdekkel, durvára darált dióval, vagy tejszínnel, csoki reszelékkel, mázzal, stb., tetszés szerint.

2008. január 14., hétfő

Túrótorta



Túrótorta

Hozzávalók:

15 dkg liszt
késhegynyi sütőpor
csipetnyi só
1 tojás
7 dkg cukor
10 dkg vaj
1 csomag vaníliás cukor


Töltelék:

75 dkg túró
4 tojás sárgája
1 teáskanál citromlé
5 dkg étkezési keményítő
15 dkg cukor

2 dl tejszín kemény habja
4 tojásfehérje kemény habja


Elkészítés:

A sóval, sütőporral kevert, szitált lisztet a vajjal, tojással, cukorral gyorsan összeállítjuk, s kikent, lisztezett tortaforma aljába beleigazgatjuk a tésztát úgy, hogy kb. 3 centi magas pereme legyen, majd megszurkáljuk villával.
Előmelegített, sütőben, 200 °C-os sütőben 10 percig sütjük.

A túrót elkeverjük a tojások sárgájával, citromlével, a keményítővel, s a cukorral, majd óvatosan, hogy ne törjük, beleforgatjuk a tojásfehérje és a tejszín keményre vert habját. A krémet az elősütött tésztára simítjuk, visszatesszük a sütőbe, s valamivel mérsékeltebb lángon kb. 60- 70 percig sütjük. 

Ha megsült, kapcsoljuk ki a sütőt, és nyitott ajtónál tartsuk benn a süteményt még 20 percen keresztül, s csak akkor vegyük ki a formából.
Ha kihűlt, tetejét tejszínhabbal is bevonhatjuk.




Mazsolás kakaótorta


Mazsolás kakaótorta

Hozzávalók:

Tészta:

1.5 dl tej
1 tojás
15 dkg porcukor
3 dkg vaj
3 dkg kakaópor
15 dkg liszt
2/3 csomag sütőpor
1 evőkanál mazsola

fanyar lekvár, rum

Tetejére:

tejszínhab, kb. 2 dl

Elkészítés:

A margarint a cukorral, tojással habosra keverjük, majd a tejjel is jól kidolgozzuk.
A sütőporos, kakaós lisztet átszitáljuk, hozzáadjuk az előbbi masszához, a legvégén pedig a mazsola megy bele.
 
A tortaforma alját kikenjük, sütőpapírt teszünk rá, azt is megkenjük, s beleöntjük a keveréket. (Így nem ragad rá a tészta, és könnyen le tudjuk húzni sütés után a papírt).
Előmelegített sütőben, mérsékelt lángon kisütjük.

Ha kihűlt, picit meglocsoljuk rummal, lekvárral megkenjük, a tejszínnel öntjük le, vagy nyomózsákkal visszük fel a habot, tetszés szerint habrózsákkal díszítve a tortát.
Szépen meghinthetjük szűrő segítségével egy picit kakaóporral is, csak a díszítés kedvéért.

2008. január 13., vasárnap

Tökös aszalt szilvás torta


Tökös, aszalt szilvás torta

Hozzávalók:
 
25 dkg Ráma margarin
2 dl porcukor
3 tojás
1 narancs leve

2 dl hideg sütőtök püré
10 dkg aszalt szilva

4 dl liszt
kevés tej
1 csomag sütőpor
1 kiskanál reszelt narancshéj

Elkészítés:

A margarint a porcukorral habosra keverjük, majd a tojásokat egyenként hozzáadva tovább verjük.
A narancs levét a narancshéjjal, a tökkel, és a vízben megáztatott, lecsöpögtetett, apróra vagdosott szilvával elkeverjük.
 
A sütőporos, szitált lisztet, és a tejet felváltva, lassanként adjuk hozzá. Annyi tejet csorgatunk hozzá, hogy kissé lágy masszát kapjunk, de ne legyen folyékony.
Kikent, lisztezett koszorú formába töltjük (tortaforma is jó), és előmelegített sütőben, mérsékelt lánggal, kb. 180 °C - on egy, másfél óráig sütjük. 
Tűpróbával ellenőrizzük!

Rácson hűtjük ki, vaníliás porcukorral megszórjuk, vagy karamell öntettel vonjuk be.

Karamell öntet:

Három evőkanál kristálycukrot barnára pirítunk, hozzáadunk mogyorónyi vajat, felengedjük 2 dl tejjel vagy főzőtejszínnel, melyet elkevertünk egy evőkanál karamell ízű, vagy vaníliás pudingporral.

Vaníliás túrókrém torta


Vaníliás túrókrém torta

Hozzávalók:

Omlós tészta:

5 dkg cukor
10 dkg vaj
15 dkg liszt
1 tojássárgája
1/2 citrom reszelt héja
1 /2 csomag sütőpor

Piskóta:

5 tojás
10 dkg liszt
15 dkg porcukor
késhegynyi sütőpor

Töltelék:

4 db 10 dkg – os vaníliás krémtúró
1/2 citrom reszelt héja
10 dkg porcukor
1 púpozott evőkanál zselatinpor
5 dl habtejszín

Kenéshez: baracklekvár

Elkészítés:

A piskótához felverjük a tojásfehérjét, beleszórjuk a cukrot, kemény habot készítünk. Hozzáadjuk egyenként a sárgáit, végül a sütőporos, szitált lisztet.
Tortaformában, sütőpapíron kisütjük, előmelegített sütőben, 180 °C - on, kb. 25 perc alatt, tűpróbáig.
Rácson kihűtjük, és két lapra vágjuk.

Az omlós tésztát gyorsan összeállítjuk, fél órára hidegre tesszük, majd egy kerek tortalapot sütünk belőle kb. 20 perc alatt, változatlan közepes ( 200 °C -os) lángon, jól előmelegített sütőben.

A töltelékhez a túrókrémet robotgéppel alaposan kikeverjük, ízesítjük a citromhéjjal, eldolgozzuk a cukor felével.
1 dl vízben a zselatint feloldjuk, kevergetve, langyosra melegítve.
A tejszínt kemény habbá verjük a maradék cukorral, 2-3 kanállal a zselatinhoz keverünk belőle. Ekkor a zselatint a többi habhoz adjuk, és az egészet óvatosan beleforgatjuk a túrós masszába.

Kapcsos tortaformában töltjük meg a tortát.
Alul omlós tészta, lekvárral kenve, erre piskóta kerül, majd a túrókrém, és piskótalap.
5-6 órát dermesztjük hűtőben, majd a forma karimája mentén éles késsel, vigyázva elválasztjuk a tortát a formától, és tálcára csúsztatjuk.

Tetejét porcukorral szórjuk meg, vagy tejszínhabbal is díszíthetjük. Ebben az esetben számoljunk még kb. 2 dl habtejszínt a hozzávalókhoz.


2008. január 12., szombat

Gyors almatorta


Gyors almatorta

Hozzávalók:

25 dkg liszt
½ csomag sütőpor
20 dkg cukor
4 tojás
1 csomag vaníliás cukor
10 dkg olvasztott vaj

Töltelék:

4 db tisztított, reszelt alma
1 evőkanál cukor
1 kávéskanál fahéj

Elkészítés:

A sütőporos, szitált lisztet keverjük el a cukorral, a vaníliás cukorral, az olvasztott, langyos vajjal, a tojásokkal, s jól dolgozzuk ki.
A massza felét öntsük kivajazott, lisztezett formába.
 
Nyomkodjuk ki a reszelt almát, egyenletesen terítsük el a tészta tetején, majd fedjük be a massza másik felével.
 
Előmelegített sütőben, erős lángon kb. fél óra alatt sütjük ki.
Kihűlés után szórjuk meg vaníliás porcukorral.

Alvétorta


Alvétorta


Hozzávalók:

5 tojás fehérjének kemény habja
25 dkg porcukor
15 dkg méz
15 dkg darált, darabolt dió

2 db ostyalap ( a tortaforma nagyságának megfelelően kerek lapra szabva)

Tortabevonó étcsokoládé

Elkészítés:

A cukrot, a mézet jól felforraljuk, hozzáadjuk a diót, majd óvatosan a tojások fehérjének kemény habját, és hűlni hagyjuk.
A kapcsos tortaforma aljára fektetjük az egyik ostyalapot, ráöntjük a krémet, erre tesszük a másik lapot.
Tortabevonóval vonjuk be.

2008. január 11., péntek

Almatorta fahéjas öntettel


Almatorta fahéjas öntettel

Hozzávalók:

20 dkg vaj /margarin
15 dkg cukor
5 tojás
20 dkg liszt
½ csomag vaníliás cukor
½ citrom reszelt héja
2 db tisztított, kockázott alma

Ízesítéshez: fahéj

Öntethez:

5 dl tej
1 csomag vanília ízű pudingpor
2 evőkanál cukor
1 mokkáskanál fahéj

Elkészítés:

A vajat habosra kavarjuk, a cukorral simára habosítjuk, s eldolgozzuk a tojások sárgáival.
Hozzáadjuk a lisztet, a fahéjat, a citrom héját, és a vaníliás cukrot.
Beleforgatjuk az almát, és a tojásfehérjékből vert kemény habot.
Kikent, lisztezett tortaformába öntve sütjük ki, előmelegített sütőbe téve, közepes hőmérsékleten, tűpróbáig, kb. 40 perc alatt.
Az öntetet a hozzávalókkal felfőzzük, s ezzel kínáljuk a tortát, kihűlés után.

Túrókrémes torta

Túrókrémes torta


Hozzávalók:

Omlós tészta:

5 dkg cukor
10 dkg vaj
15 dkg liszt
1 tojássárgája
1/2 citrom reszelt héja
1 /2 csomag sütőpor

Piskóta:

2 tojás
2 csapott evőkanál cukor
2 evőkanál liszt
1 kiskanál kakaópor
késhegynyi sütőpor

Töltelék:

6 - 8 dkg mazsola
30 dkg túró
1/2 citrom reszelt héja
2 - 3 evőkanál porcukor
1 csomag vaníliás cukor
1 púpozott evőkanál zselatinpor
6 dl tejszín

Kenéshez: 1 púpozott evőkanál baracklekvár

Elkészítés:

A piskótához felverjük a tojásfehérjét, beletesszük a cukrot, aztán hozzáadjuk a sárgáit, végül a sütőporos, kakaós, szitált lisztet. Tortaformában, sütőpapíron kisütjük, előmelegített sütőben, kb.15 perc alatt.
Az omlós tésztát gyorsan összeállítjuk, kicsit hűtjük, majd egy kerek tortalapot sütünk belőle kb. 20 perc alatt, változatlan közepes ( 200 °C -os) lángon, előmelegített sütőben.

A töltelékhez való adalékokat összekeverjük, a zselatin, és a tejszín kivételével.
1 dl vízben a zselatint feloldjuk, kevergetve, langyosra melegítve.
A tejszínt kemény habbá verjük, 2-3 kanállal a zselatinhoz keverünk belőle. Ekkor a zselatint a többi habhoz adjuk, egyharmad részét a díszítéshez félretesszük, a többit óvatosan beleforgatjuk a túrós masszába.

Tortaformában töltjük meg a tésztát, alul omlós tészta, lekvárral kenve, túrókrém, piskóta, túrókrém.
2-3 órát dermesztjük hűtőben, tetejére, oldalára tejszínhab kerül, amelyet ízesíthetünk egy kis citromlével, és a citrom reszelt héjával.



Almatorta

Almatorta

Hozzávalók:

2 tojás
13 dkg cukor
16 dkg liszt

1 dl olaj
1 csapott mokkáskanál szódabikarbóna
1 teáskanál őrölt fahéj
4 alma

vaj a forma kenéséhez

Elkészítés:

A tojásokat lazán felverjük, belekeverünk 1 dl cukrot, hozzáadjuk az olajat, és a szódabikarbónás, szitált lisztet. Simára dolgozzuk, közben fahéjjal ízesítjük, és beleforgatjuk 2 db tisztított alma apróra vagdosott darabjait.

Egy tortaformát kikenünk vajjal, jó alaposan, vastagon megszórjuk az alját kristálycukorral. Kirakjuk a másik két alma tisztított, vékonyra szelt cikkeivel, és a tésztamasszát rásimítjuk.
A forma akkora legyen (közepes méretű), hogy ha a tésztát rátesszük, ne legyen túl vastag a tésztaréteg.
Közepes lángon, előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt kisütjük.

Amikor kivesszük a sütőből, várunk pár percet, majd késsel meglazítjuk a forma széle mentén a tésztát, kissé megmozgatjuk, és tálaló tálcára borítjuk.

A tortát nem szabad hirtelen sütni, mert a közepe nyers marad.
A tészta ne legyen vastag, mert nem sül át rendesen, és csak a cukor pirul meg a külső részén.