Hozzávalók: Piskóta: 3 db tojás 9 dkg kristálycukor 6 dkg liszt Krém: 3 pohár natúr joghurt 25 dkg porcukor 5 dl habtejszín 1 doboz őszibarackbefőtt és a leve 1 dl víz 3 dkg zselatinpor Díszítésre: tejszínhab, őszibarack szeletek Elkészítés: A tojásfehérjét habbá verjük a kristálycukorral, hozzákeverjük egyenként a tojássárgáját, majd a szitált lisztet. Tortaforma aljába papírt szabunk, erre öntjük a masszát, s előmelegített sütőben, 180 °C- on, 10 -15 perc alatt kisütjük. Kihűtjük, a formába tesszük vissza. A joghurtot elkeverjük a porcukorral, és az apró kockára vágott barackbefőtt háromnegyed részével. Meleg vízben a 2 dkg zselatint feloldjuk, langyosan belekeverjük a joghurtos krémbe, majd óvatosan beleforgatjuk a tejszínhabot. A krémet ráöntjük a piskótára, hűtőbe tesszük 2 -3 órára, s miután megszilárdult, a torta tetejét a maradék, nagyon vékony cikkekre vágott barackkal kirakjuk. 2 dl befőttlével, 1 dkg zselatinnal, és 6 dkg cukorral zselét főzünk. Langyosra hűtjük, majd egyenletesen bevonjuk vele a gyümölcsöt. Ha a zselé megszilárdult, a tortát a forma oldala mentén éles késsel meglazítjuk, oldalát tejszínhabbal díszítjük. |
19 megjegyzés:
Elkészítettem a hétvégén, és isteni finom!! Ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki!:)
örülök, hogy ízlett! :-)
Azt szeretném tudni h hány szeletes lesz ha a recept alapján teszem hozzá a hozzávalókat??mekkora tortafomra szükséges??
Szia!
Ez egy átlagos nagy torta, kb. 24-26 cm-es formában meg lehet csinálni, és 16 szeletre vágható ebben az esetben.
Szia!
A baracktorta nagyon finom. Ribizlivel is kipróbáltam és azzal is hihetetlen jó.
Klaudia
mekkorak kell legyenek a joghurtos poharak?
175 grammosak
Gyönyörű a torta és biztos nagyon finom is. Szeretném elkészíteni, de nem vagyok valami gyakorlott tortakészítő, ezért lenne néhány kérdésem. A piskótát mikor kihűtöttük ketté kell-e vágni és közé tenni egy réteg krémet, vagy egy rétegű a torta és a tetején lesz krém csak?A barackos díszítés a tetején nagyon szép, de hogy kezdjek hozzá?A szélétől vagy a közepétől kell kezdeni kirakni? Üdv: V.R.
Szia V.R.!
Ez egy vékony tésztalap lesz, így a krémet erre lapra kell simítani.
Kívülről befelé haladva könnyebb a díszítést összerakni.
Sok sikert kívánok!
gratulálok a recepthez
Köszönöm! :-)
Piskóta helyett használhatok háztartási kekszet?
Ha arra gondolsz, hogy kirakod keksszel a forma alját, akkor szerintem az úgy nem lesz jó, kemény marad a krém alatt a keksz.
üdv.
fiú létemre 3x-szor csinálom meg a tortát!
valami eszméletlen finom a krém. Oda kell figyelni, de nem nehéz és tetszetős is.
Köszi a receptet! nagy kedvenc lett, jobban szeretik itthon, hamarabb elfogy mint a 10 ezres cukrász torta.
Nagyon örülök, hogy tetszett!:-)
Gratulálok, hogy fiú létedre ilyen ügyes vagy! :-)
Kedves Receptadó,
kerestem valami könnyű nyári tortát így leltem rá erre az oldalra. Megcsináltam és nagyon finom lett! Köszönet érte! Barbara
Kedves Barbara! Köszönöm a visszajelzést, nagyon örülök, hogy ízlett! :-)
Szia,ma megcsináltam ezt a tortát,még hátra van a díszítés de már most tele van a forma.Járt így más is rajtam kívül?Egyébként hihetetlenül finom,pedig még kész sincs...
Szia!
Egy átlagos 26 cm-es formához való mennyiség ez, ha kisebb a forma, jobban kitölti a mennyiség. Remélem, azért jól sikerült, és ízlett a torta! :-)
Megjegyzés küldése