
Piramistorta
3 dkg kakaópor
A tejszínt a likőrrel közepes lángon felmelegítjük, s amikor apró buborékok képződnek a szélén, s elég forró, a csokoládéra öntjük.
Robotgéppel simára keverjük, lefedve hűtőszekrénybe tesszük egy kis időre, s amíg áll, besűrűsödik.
A lehűtött krémet addig keverjük ismét a géppel, míg jól kenhetővé válik, bár sűrű marad továbbra is.
Az egyik sárga tésztacsíkot egy nagy sütőlemezre tesszük, megkenjük 5 evőkanálnyi krémmel, erre pedig egy kakaós lapot illesztünk. Ezt a műveletet megismételjük, felülre kakaós lap kerül.
A maradék krémet félretesszük.
A tortát letakarva 1 órára mélyhűtőbe tesszük, hogy jól megdermedjen a krém.
Az egyik fél hasábot vágott felével kifelé, sík felületű lapra, tálcára helyezzük.
A torta vágatlan felét széles kenőkéssel megkenjük 5 evőkanál krémmel.
A hasáb másik felét, szintén a vágott felével kifelé, az első mellé illesztjük, a két felet összenyomjuk, hogy egyetlen nagy hasábot kapjunk. (Most úgy néz ki, mint egy hosszú háztető.)
A torta oldalait megkenjük a maradék krémmel, s megszórjuk kakaóporral, vagy csokoládémázzal is bevonhatjuk.
Hűtőszekrényben tartjuk tálalásig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése