
Hozzávalók:
1 kerek , 6 tojásos piskótalap
Töltelék:
1 evőkanál zselatin
1/2 citrom
2.5 dl száraz vörösbor
7 dkg cukor
3 evőkanál rum
2 adag forraltboros fűszerkeverék
25 - 30 dkg bármilyen fanyar lekvár, vagy befőtt pl. ribizli, áfonya, stb.
6
1 csomag habfixáló
1 teáskanál őrölt fahéj
Elkészítés:
A zselatint hideg vízbe áztatjuk.
A citrom sárga héját vékonyan levágjuk, levét kinyomjuk.
A bort 1 evőkanál rummal, a cukorral, a fűszerkeverékkel, citromlével s héjával együtt felforraljuk.
A tűzről levéve, még 5 percig állni hagyjuk, s leszűrjük.
A zselatint a forró borban feloldjuk. Először csak 2-3 evőkanál bort adunk a zselatinhoz, majd az egész mennyiséggel elkeverjük, s lehűtjük.
A piskótát 3 lapra szeljük.
Az alsó lapot a maradék rummal meglocsoljuk, egy kapcsos tortaformába tesszük.
Megkenjük lekvárral, vagy befőttel beborítjuk, rátesszük a második lapot.
A kemény habbá vert tejszín felét a dermedő puncszseléhez keverjük, ezt rásimítjuk a második lapra.
A harmadik lapot is rátesszük, s 5-6 órán keresztül hűtjük.
A megmaradt tejszínt kis cukorral kemény habbá verjük, habfixálót adunk hozzá.
A tortát bevonjuk, habrózsákkal díszítjük, tetszés szerint gyümölcsöt teszünk rá, s ha szeretjük, megszórhatjuk fahéjjal is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése