2013. március 17., vasárnap

Epres ünnepi torta




Hozzávalók 28 cm-es tortaformához:

Piskóta:

9 tojás
18 dkg liszt
27 dkg cukor
1 evőkanálnyi citromlé

Krém:

7.5 dl habtejszín
10-15 dkg porcukor
7.5 dl epres joghurt
50 dkg fagyasztott eper (szezonban friss gyümölcs)
1.5 evőkanálnyi zselatinpor


Díszítés:

15-20 dkg friss eper
5-10 dkg étcsokoládé


Elkészítés:

A tortalaphoz a tojások fehérjét felverjük a citromlével, a cukrot kisebb adagokban hozzáadva, kemény habot készítünk. A sárgákat egyenként adjuk hozzá, végül a szitált lisztet kavarjuk el a masszában.
Sütőpapírral bélelt formába simítjuk, előmelegített 200 °C-os sütőbe tesszük, és levesszük a hőt 180 °C-ra. Kb. 40 perc alatt kisütjük, tűpróbával ellenőrizhetjük.
A formában hagyjuk kicsit hűlni, majd lisztezett felületre borítjuk.
Kihűlés után 3 egyforma lapra vágjuk.

A fagyasztott epret hagyjuk kiengedni, leszűrjük, a lecsorgott léhez 1 evőkanálnyi cukrot adunk, és összeforraljuk. A lapokat a sziruppal megöntözzük.

A krémhez a zselatint kb. 1 dl vízbe áztatjuk, majd kis lángon folytonos keveréssel áttetszőre feloldjuk (nem forraljuk fel!).

A habtejszínt kemény habbá verjük a cukorral, és a joghurtot lassan hozzáadjuk.
A masszából 2-3 evőkanálnyit elkeverünk a langyos zselatinnal, és így adjuk a nagyobb mennyiséghez.

Az alsó tortakarikát tálcára helyezzük, egy tortakarikát köré illesztünk úgy, hogy maradjon egy kis hézag a forma és a lap között, így a krém a torta oldalára is kerül.
A két alsó lapot kirakjuk eperrel, és egyenlő arányban elosztva töltjük meg a tortát a krémmel.

Ez egy születésnapra készült torta, jó kiadós súlyra és magasságra is, kb. 10 cm magas lett. Sajnos itt sem készült kép a szeletről, amit igazán sajnálok, mert nagyon mutatós volt szeletelve.


2013. március 14., csütörtök

Kinder torta (mousse torta)




Hozzávalók 28 cm-es kapcsos tortaformához:

42 db Kinder csokoládé szelet

Piskóta tortalap:

3 tojás
3 evőkanálnyi cukor
3 evőkanálnyi forró víz
3 evőkanálnyi liszt
1 púpozott evőkanálnyi kakaópor
½ csomag (6 g) sütőpor

Töltelék:

1 liter habtejszín
15 dkg étcsokoládé
15 dkg fehér csokoládé
30 dkg tejcsokoládé

Tetejére: csokireszelék kb. 5 dkg étcsokiból

Elkészítés:

A krémet előző nap kezdjük el készíteni, vagy pedig hagyjunk neki időt, hogy néhány órát hidegben tudjuk pihentetni.

A tésztához a tojások fehérjét habosra verjük, fokozatosan hozzáadva a cukrot, kemény habot készünk. Egyenként adjuk hozzá a sárgákat, lassan a meleg a vizet, végül az előzőleg egymással elkevert, átszitált kakaóport, lisztet és sütőport keverjük a masszához.
A masszát sütőpapírral bélelt formába simítjuk
Előmelegített, 200 °C-os sütőbe tesszük, majd levesszük a hőt kb. 180 °C-ra, és kisütjük a tésztát.

Előző este a krémhez 2.5 dl tejszínt állandóan kevergetve felfőzünk az étcsokival úgy, hogy a csoki teljesen csomómentesen feloldódjon.
Ugyanígy járunk el a fehér csokival.
2.5-2.5 dl tejszínben pedig a 15-15 dkg tejcsokoládét oldjuk fel.
A krémeket hideg helyre tesszük el másnapig.

Másnap tálcára helyezzük a lehűlt tortalapot, a tortakarikát köré fogjuk.
Először az egyik tejcsokoládés krémet keverjük ki habosra robotgéppel, és rásimítjuk a tésztára. Hidegre tesszük, hogy kissé meg tudjon kötni.
A következő réteg a fehér krém lesz, utána a tejcsokis, végül az étcsokis.
A rétegek között mindig pihentessük hideg helyen, hogy az alsó rétegre egyenletesen rá tudjuk kenni a következő réteget.

Amikor teljesen megköt a torta, a karimát óvatosan levesszük róla.

A csokiszeleteket szépen körbe rátapasztjuk, majd a  tetejére csokireszeléket szórunk.





Ez egy születésnapi tortának készült, kicsit munkás volt ugyan, de megérte a fáradságot.
A tejszín helyett nálam édesített növényi hab volt a laktóz miatt. Akit ez nem érint, érdemes állati eredeti valódi tejszínt használni, finomabb lesz, bár így is nagyon ízlett mindenkinek.
Ebben az esetben adhatunk hozzá kb. 5-5 dkg cukrot is ízlés szerint.
A csokoládét ajándékba kaptuk, így jött az ötlet, hogy felhasználjuk a tortához, nagyon mutatós lett.
3 rétegben is elkészíthetjük a krémet, át kell arányítani csak a hozzávalókat, de az 1 liter tejszín mindenképpen kell hozzá, hogy kitöltse a magasságot.
Sajnos a vendégségben a szeletelt tortáról nem tudtam készíteni fotót.