Hozzávalók:
4 tojás
30 dkg cukor
20 dkg liszt
1 csomag (12 g) sütőpor
10 dkg darált dió
½ citrom leve és reszelt
héja
10 evőkanál víz
Elkészítés:
A tojások fehérjét kevés
citromlével habosra verjük, a cukrot fokozatosan hozzáadva kemény habot készítünk
belőle.
Egyenként belekeverjük a
tojások sárgáit, majd kis adagokban a maradék citromlével elkevert vizet, végül
óvatosan hozzáadjuk a sütőporral, dióval és citromhéjjal elkevert lisztet.
A masszát egy legalább 26 cm átmérőjű, alul
sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk.
Előmelegített, 180 °C – os sütőben sütjük
ki, kb. 35-40 perc alatt, sütőtől függően.
Tűpróbával ellenőrizzük!
A kisült tésztát a felső
szélén a forma mellett kissé meglazítjuk késsel.
A formában hagyjuk egy
darabig hűlni, majd rácsra borítva hűtjük ki teljesen.
Kb. 5 és fél cm magas
tortalap lett belőle.
11 megjegyzés:
Nagyon sokat válogattam piskóta receptek között végül úgy gondolom hogy ezt a diósat megsütöm.Köszönöm előre is ! Majd beszámolok hogy sikerült.
Kedves Éva, bízom benne, hogy ízleni fog!:-)
AZ anayaghanyad lehet jo de hogy te se halottal meg sorrendrol az biztos .Habba nem keverunk tojasargajat mert osszeesik a hab ..A tojasargajat szoktak osszekeverni cukorral ehez a viz majd a lisztet diot es a sutoport osszekeverjuk majd ha a habot felvertuk akkor keverem a tojassargajat a lisztes mixel majd a tojasfeherjehez adom legvegen es formaban sutom .
Úgy látszik, nem egy és ugyanazon módszerrel dolgozunk. Hallottál már olyanról, hogy egy dolgot többféle módon is el lehet készíteni?
Én így készítem el, a kép alapján nem is rosszul. Ha nem tetszik, senki nem fog megerőszakolni, hogy így készítsd el, ahogy én csinálom, kedves névtelen.
Errefelé mások a szokások....
Tökéletes a recept! :) Köszönöm!
A sorrendről meg csak annyit, hogy anyukám módszerével készítve is tökéletesen sikerült: az egész tojásokat a vízzel, a cukorral habosra vertem azután tettem bele a dióvak összekevert lisztet.
Köszönöm a visszajelzést, örülök, hogy tetszett a recept!:-)
Kipróbáljuk Édesanyád módszerével is!:)
Micsoda modortalan az ilyen hozzászólás ! Ha már nem adja a nevét , kérem pontosan fogalmazzon !
Lányomnak szülinapi tortát fogok késziteni,életem első szülinapi tortája lesz és több emeletesre tervezem,remélem sikerül...kifogom próbálni ezt a dióslapot...majd beszámolok az eredményről...Előre is köszönöm a receptet :)
Isten éltesse kislányodat! :-) Biztosan sikerülni fog, majd küldjél képet a tortádról! :-)
Úgy látszik a kedves hozzászóló még nem ismeri a piskóta elkészítési módját!
Pedig jobb ha utána néz, mert a klasszikus piskótának EZ a sorrendje!
Javaslom az utánaolvasást!!!!!
Ez hulyeseg nem tudom melyik tv musorban vagy fake news oldalon olvasott ilyet hogy a feherjebe nem keverunk.....🤦♀️🤦♀️🤦♀️ a tojas sargajabol es feherjebol all a hejon belul se vesznek ossze ott is a feherjeben van a sargaja. Ha valamirol halvany fingja nincs az embernek minek szol bele?! En ugyan igy csinalom ahogy a receptet megoszto holgy es mindig sikere van es nem vesznek ossze az alapanyagok
Megjegyzés küldése