2010. szeptember 20., hétfő

Larcsika szülinapjára



Larcsika, azaz Laura, a sógornőm négy unokája közül a legkisebb, most töltötte be az első életévét.
Kis Laura, még nagyon sok boldog születésnapot kívánunk!!!
Larcsikáék vendégségben vannak itthon, mivel a szüleivel Amerikában élnek, ő ott is született.
Most szép számmal összejött a család apraja-nagyja, hogy a közeledő hazamenetel előtt még megünnepeljék a kislányt. Mivel nagy családról van szó, ezért jó kiadós tortát kellett készíteni, legalább 30 fős vendégseregnek.
A katicabogár itt is kérésre készült, és mivel az unokám szülinapi tortája is ez volt, így már adott volt a forma.

A Katicabogár elkészítését nem részletezem, itt meg lehet nézni, annyi különbséggel, hogy kb. 2 cm-rel kisebb átmérőjű kerek formában lett összeállítva. A töltelék másfajta krémmel készült.

A töltelék hozzávalói:

15 dkg krémsajt
1 csomag vanília ízű pudingpor
3 dl tej
10-15 dkg cukor
2 dl habtejszín
1 csomag habfixáló

- a pudingot a tejjel és a cukorral jól besűrítve felfőzzük, kavargatva kihűtjük.
A krémsajtot elkeverjük a hideg pudinggal, majd beleforgatjuk a habfixálóval keményre vert tejszínhabot is.

A négyszögletes alapban kétféle tortalap volt a választék kedvéért.
Ezt így oldottam meg:
- a torta egyik fele 3 réteg barna lappal készült csokikrémmel és meggyel,
- a másik fele alul egy réteg sárga lappal, középen barna lap, felül ismét sárga, a töltelék tejszínes-gesztenyés krém volt.

Az alsó négyszögletes torta hozzávalói:

2 db 6 tojásos kakaós piskóta tortalap gáztepsi méretű (33x33 cm)
1 db 6 tojásos sárga piskóta tortalap

A kisült lapokat elfelezzük, szorosan egymás mellé helyezve töltjük meg őket 3-3 sorban úgy, hogy egyforma legyen a szintjük.

A csokis torta töltelékének hozzávalói:

4 tojás
20 dkg kristálycukor
2 csomag vaníliás cukor
20 dkg étcsokoládé
3 dkg vaj
20 dkg szobahőmérsékletű vaj (margarin)
1 üveg meggybefőtt

A tojásokat és a cukrokat gőz fölött összeolvasztjuk (nem szabad nagyon felforrósítani), majd levesszük a tűzről, és habosra verjük úgy, hogy kihűljön közben.

A csokoládét szintén gőz fölött felolvasztjuk, a vajjal egyneműre keverjük. Hagyjuk kissé hűlni, de maradjon folyós állagú.

A vajat kihabosítjuk, hozzáadjuk a csokoládét, majd a lassacskán adagolva hozzá a tojásos masszát is, egynemű krémet keverünk belőle.
Hűtőbe tesszük, és a lapok töltése előtt ismét felverjük.

Gesztenyés tejszínes krém hozzávalói:

1 csomag vaníliás pudingpor
3 dl tej
15 dkg cukor
20 dkg szobahőmérsékletű, puha margarin /vaj
50 dkg gesztenye massza
2.5 dl tejszín keményre vert habja
1 csomag habfixáló

A krémhez a pudingot a szokásos módon sűrűre főzzük a tejjel és a cukorral, majd kevergetve kihűtjük teljesen.
A vajat kihabosítjuk, a kihűlt pudingot kanalanként elegyítjük vele, belekeverjük a kis darabokra vagdalt gesztenye masszát.

Végül a tejszínhabot, amelybe előzőleg belekevertük a habfixálót is, óvatosan beleforgatjuk a gesztenyés masszába.

A katicabogár és az alsó torta is pillecukros bevonóval lett bevonva.
Bevonás előtt a torták felületére vékonyan vajkrém került: 10 dkg vajat és 20 dkg porcukrot jó alaposan kikeverünk.

Az alsó torta oldala durvára darabolt dióval lett díszítve.

(A fotó nem a leglátványosabb, kora reggel készült indulás előtt lámpafénynél, de a lényeg azért látszik.)

8 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagyon szép, igazi gyermekálom

mariam írta...

Köszönöm Bianka! :-)

Stefifáni írta...

Gondolom, nem kis munka volt, de az eredmény megérte. Hol van a maradék? Ha nem maradt, akkor süss egy másikat, de azonnal!
Egy titkos Tortaimádó imádó

mariam írta...

Maradékról nem tudok, szétosztották a vendégek között! :-)

Jutka írta...

Meglepetés nálam, nézz be kérlek üdv. J

mariam írta...

Köszönöm szépen!:-)

Ditta írta...

Szia

Nagyon szépek a tortáid,Gratulálok.

Ditta

mariam írta...

Köszönöm szépen Ditta! :-)