2010. március 7., vasárnap

Diótorta karamellás krémmel



Hozzávalók:

1 db diós tortalap tojásfehérjével
(itt hozzá van adva 2 evőkanál szentjánoskenyér por a tésztához úgy, hogy a liszt és a keményítő mennyiségét is ugyanúgy meghagytam, azért ilyen sötét)

Krém:

10 dkg cukor
2 dl tej
2 csomag vanília ízű pudingpor
6 evőkanál cukor
4 dl tej
10 dkg puha vaj
10 dkg darabolt, pörkölt dió

Elkészítés:

A 10 dkg cukrot egy száraz edényben kis lángon addig kavargatunk, míg a cukor felolvadva megbarnul.
Állandó kevergetés mellett lassan hozzácsorgatjuk a tejet, és a cukor teljes oldódásáig főzzük.
Vigyázzunk, hogy a cukrot ne égessük meg pirításkor, mert keserű lesz a krém!

A 4 dl tejet a cukorral és a pudingporral a szokásos módon besűrítjük, a karamellás tejet azonnal óvatosan hozzáöntjük, és most együtt főzzük fel a masszát. Hagyjuk kihűlni, miközben időnként átkevergetjük.

A vajat csipetnyi sóval jól kihabosítva kikeverjük, majd kanalanként belekeverjük a pudingos krémet.
A krémből egy keveset félreteszünk, amit a tetejére is kenünk a tortának, a maradékhoz hozzáadjuk a darabolt diót is.

A tortalapot két részre vágjuk, megtöltjük a krémmel, és tetszés szerint díszítjük.
Itt kakaóporral van megszórva.

9 megjegyzés:

Stefifáni írta...

Ha nem lenne ez a 160 valahány kilométer távolság, már nem lett volna időd a fotózásra.

mariam írta...

Az is biztos.... :-)

Muffinműhely Anna írta...

Fú, de jól hangzik! A diótorta is finom, a karamellás is, együtt meg nagyon különleges!:)
Azt hiszem jövő héten ki is próbálom majd.

mariam írta...

Tényleg nagyon finom lett!

Emese írta...

Kedves Receptgyűjtő!
megcsináltam a tortát ( a tésztát nem pont így) de krémet igen és nagyon finom, sokkal finomabb, mint a sima diós krém, amivel annyi gondom van csak, hogy ikezdi az epémet, no ez nem okozott gondot:) még válogatós fiamnak is ízlett..:)
Köszönöm a receptet!

mariam írta...

Kedves Emese, Örülök, hogy epekímélő lett a krém, és mindenki megvolt elégedve a végeredménnyel! :-)

Silvia írta...

Fantasztikus a krém, bár én a tésztát más recept szerint csináltam.

Silvia írta...

Fantasztikus a krém, én egyébként a vaníliapudingpor helyett karamellásat tettem bele(azt az igazi intenzív karamell ízű pudingport), és a tetejét TOFFIFE-vel díszítettem.

mariam írta...

Szia Szilvi!
Örülök, hogy ízlett! :-)
A krémet én is szoktam a karamella ízű pudingporral használni, mert valóban intenzívebb az íze, csak most nem volt kéznél.