2010. február 21., vasárnap

Angyaltorta 2.

Amikor a tojásfehérje összegyűlik…

Korábban már elkészítettem az Angyaltortát (nem voltam ugyan annyira elvarázsolva tőle…), most itt egy másik recept is ugyanerre a változatra, a „Torták, sütemények, csemegék” c. könyvből:

Hozzávalók:

15 dkg porcukor
12 dkg liszt
3.8 dl tojásfehérje (12-14 db)
3 evőkanál instant kávé granulátum
1.5 evőkanál sütőpor
25 dkg finomított kristálycukor

Tetejére:

1 evőkanál instant kávé
2 evőkanál forró víz
17 dkg porcukor
8 dkg pirított, aprított mandula

Elkészítés:

A tojásfehérjét egy jó nagy tálban robotgéppel a legnagyobb sebességgel elkezdjük felverni, és hozzáadjuk a kávét. Amikor a hab már kissé felverődött, 2 evőkanalanként hozzáadjuk a kristálycukrot, és keményre verjük a habot.
Óvatosan belekeverjük a porcukorral és sütőporral elkevert, átszitált lisztet is.

A masszát egy kb. 25 cm átmérőjű sima falú kuglóf-formába (vagy egy legalább 3.5 literes másfajta sütőformába) simítjuk. A formát nem kell előtte kikenni.
Előmelegített, 190 °C-os sütőben 35-40 percig sütjük addig, míg a teteje nyomásra visszaugrik.
Tölcsérre vagy üvegre húzott (rácsra tett) formában hagyjuk kihűlni. A sütemény teteje lefelé nézzen, hogy ne essen össze a tészta.

Ha minden az elvárásoknak megfelelően zajlik, akkor egy levegős, habkönnyű tésztát kapunk.

Széles, lapos kézzel meglazítjuk a tészta szélét, és a süteményt tálcára borítjuk.

A mázhoz a kávét a forró vízben feloldjuk, simára keverjük az átszitált porcukorral, majd bevonjuk vele a sütemény tetejét, és az aprított mandulával megszórjuk.

Szeletelni fűrészes késsel ajánlatos.

Ennél a receptnél is, a másik leírásnál is azt írja, nem kell a formát kikenni.
Eszerint jártam el múltkor, aztán mégis úgy kellett kivésnem a formából....
De hátha másnak más tapasztalata van....

Ahol még megnézhetjük az angyaltortát: itt és itt.

Nincsenek megjegyzések: