2009. november 24., kedd

Kávékrémes csokitorta



Hozzávalók:

1 db 8 tojásos barna piskóta tortalap (24-26 cm)

Krém:

5 dl habtejszín
1 púpozott evőkanál zselatinpor
3 púpozott mokkáskanál neszkávé
1 evőkanál kakaópor
10 dkg porcukor

Kenéshez: sárgabaracklekvár

Bevonáshoz: csokimáz /vagy 20 dkg tortabevonó csokoládé + 3 evőkanál olaj

Elkészítés:

A neszkávét kevés forró vízben feloldjuk, éppen csak annyival, hogy krémes masszát kapjunk, majd hagyjuk kihűlni.
A zselatint kb. fél dl vízbe áztatjuk, és lassú tűzön, állandó keveréssel áttetszőre feloldjuk.

A habbá vert tejszínből 2-3 kanállal elveszünk, a zselatinnal elkeverjük, majd a nagyobb mennyiségű habhoz adjuk.
A porcukorral elkevert kakaóport és a neszkávét szintén hozzáadjuk lassan a tejszínhez, és jó kemény habot verünk belőle.

A három lapra vágott torta lapjait lekvárral megkenjük, megtöltjük arányosan elosztva a tejszínes krémmel (legjobb a kapcsos formába visszatenni, és úgy megtölteni).
Miután megdermedt a krém, tetejét olvasztott csokoládéval vagy csokimázzal vonjuk be.

Tejszínrózsákkal is díszíthetjük, ebben az esetben 1 dl habtejszínt verünk fel 1/2 csomag habfixálóval, vagy megszórhatjuk pirított szeletelt mandulával, kinek tetszése szerint.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Köszönöm a receptet! Eddig ez volt a legfinomabb kávés torta, amit ebben a műfajban kóstoltam :)

mariam írta...

Örülök,hogy ízlett!:-)