2009. május 27., szerda

Epres ananászos charlotte


Fotó forrás

Hozzávalók:

30 dkg babapiskóta
1 doboz ananászkonzerv (kb. 25 dkg)
70-80 dkg eper
4 dl habtejszín
10 dkg porcukor

Elkészítés:

Az eper egyharmadát félretesszük díszítéshez.
A maradékot pépesítjük, kikeverjük a cukorral, és a kemény habbá vert tejszínbe forgatjuk.
Hűtőszekrénybe tesszük.

Egy kb. 26 - 28 cm átmérőjű, lehetőleg kapcsos tortaformát fóliával kibélelünk.
Az aljára ananászkarikákat fektetünk, az oldalát körben kirakjuk ananászlében megmártogatott piskótákkal, és az ananászt is betakarjuk piskóta darabokkal.
A megmaradt befőttet felkockázzuk, és belekeverjük az epres habba, amelyet rásimítunk a piskótára. (Az epres habból félretehetünk a tetejének bevonására is egy keveset, mielőtt elkevernénk az egészet a befőttel.)
Ismét piskótasor következik, majd másnapig hűtőbe tesszük.

Tálalás előtt tálcára borítjuk, tetejét bevonjuk a félretett eperkrémmel, tejszínhabbal is díszíthetjük, és eperszemekkel.
Más gyümölcsöket is felhasználhatunk tetszés szerint.

2009. május 26., kedd

Epres tejszínes torta


Fotó

Hozzávalók:

Tészta:

4 tojás
4 evőkanál meleg víz
20 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
csipetnyi só
4 dkg olvasztott, de nem meleg margarin
20 dkg liszt
½ teáskanál sütőpor

Krém:

60 dkg eper
6 dl habtejszín
3 csomag Bourbon vaníliás cukor
2 csomag habfixáló

Elkészítés:

A tojások sárgáját a meleg vízzel, a cukorral és a vaníliás cukorral robotgéppel sűrű krémmé verjük, majd a margarinnal is eldolgozzuk. Ezután beleforgatjuk a tojások fehérjének keményre vert habját is, a pici só hozzáadásával.
Végül elkeverjük a sütőporos, szitált liszttel, és sütőpapírral bélelt formába simítva, előmelegített sütőben, közepes, 180 °C – os hőmérsékleten kisütjük, kb. 50 perc alatt.
Rácsra téve kihűtjük, és 3 lapra szeljük a piskótát.

Az eperből félreteszünk 15-20 darabot, a maradékból 10 dkg – ot pürésítünk.

A tejszínből a vaníliás cukorral és a habfixálóval kemény habot verünk, egyharmadát félretesszük a díszítéshez.

A tortát kapcsos formában legjobb megtölteni, a következő sorrendben: tésztalap eperpürével megkenve, tejszínhab, eperdarabok.
Tetejére a félretett tejszínhab kerüljön, eperszemekkel díszítve, tetszés szerint.

2009. május 24., vasárnap

Papa kedvence (Pehelytorta)



Ezt a receptet az egyik kedves olvasóm, Éva ajánlotta még egy korábbi bejegyzésemnél. Ő Ausztráliából kapta, és azóta is gyakran süti.
Meg is néztem, akkor úgy tűnt, egyezik az egyik általam is ismert, és már többször elkészített süteménnyel, és mivel éppen nem is volt dióm megtörve, elmaradt, hogy kipróbáljam.
Most megint levelet váltottunk, és ismételten kipróbálásra unszolgatott a receptet illetően. Így aztán nem halogathattam tovább, mert mikor jobban megnéztem, akkor láttam, hogy ez bizony nem ugyanaz, mint amire én gondoltam.
Az eredeti recept 4 tojásra szól, Éva már eleve hozzáírta, hogy legalább másfél, kétszeres adagot szokott sütni, így a másfélszeresnél maradtam, és a leírás is annak megfelelően szól.
Nagyon finom lett, a keleti édességekre emlékeztet, ha valaki szereti az édeset, - én szeretem.
Így utólag is köszönöm a receptet!

Hozzávalók:

Tészta:

6 tojásfehérje
18 dkg darált dió
15 dkg porcukor
3 kávéskanál liszt
reszelt citromhéj

Krém:

6 tojássárgája
15 dkg porcukor
0,8 dl erős kávé (Nescafé)
15 dkg Ráma margarin

Tetejére:

1-2 teáskanál margarin
5 dkg cukor
12 dkg durvára vágott dió


Elkészítés:

A keményre felvert tojásfehérjébe óvatosan belekeverjük a többi hozzávalót, majd a masszát a gáz sütőlemezére tett sütőpapíron egyenletesen szétkenjük, és megsütjük. A tésztát, ha kihűlt, 3 csíkra vágjuk.

A krémhez a tojás sárgákat a cukorral és a kávéval gőz fölött állandóan kevergetve sűrűre főzzük.
A margarint habosra keverjük, majd a kihűlt krémmel tovább elegyítjük.

Kevés margarinon a cukrot karamellizáljuk, beleforgatjuk a diót, alufóliára szétterítjük, ha kihűlt összetördeljük.

A lapokat krémmel megkenjük, egymásra tesszük, és a dióval megszórjuk. ( A krémből a tetejére is kentem.)

Kb. 30x10 cm-es, 5 cm magas hasáb lett belőle.
Azt hiszem, a dupla adagot kellett volna választanom!
Amennyiben dupla adag készülne, szerintem a grillázsos dió akkor is elég ebből a mennyiségből.
Ezt azért gondolom, mert a krém kavargatása közben elég jól eleszegettem belőle, és még így maradt jócskán a tetejére.

Időközben belebotlottam ebbe a receptbe az egyik régi receptes könyvemben, amelyik már 20 éve megvan, Pelle Józsefné: Csemegék Könyve c. kiadványában, "Pehelytorta" néven.
A recept csupán annyiban tér el, hogy a krémhez még 0.5 dl tejet és fél rúd vaníliát is ír, tetejére pedig csokidarát ajánl.

2009. május 23., szombat

Epercharlotte


Fotó

Hozzávalók:

25 dkg babapiskóta
1 dl narancslé
60 dkg krémsajt
15 dkg porcukor
10 dkg darált mandula
vanília aroma
1 evőkanál zselatin
kb. 1 dl víz
2.5 dl tejszín habja
50 dkg eper

Elkészítés:

A piskótákat kissé meglocsolgatjuk narancslével.
Egy kapcsos tortaforma (kb. 23 cm) alját kibéleljük a babapiskótával, az oldalát pedig körberakosgatjuk álló piskótákkal. Ha szükséges, törjük félbe a szeleteket.

Az eper kétharmad részét feldaraboljuk.

Összekeverjük a krémsajtot a cukorral, az aromával, a mandulával és a kevés vízben kis lángon feloldott zselatinnal, majd óvatosan hozzákeverjük a tejszínhabbal és az eperdarabkákkal.
A krémet a piskótával bélelt formába öntjük, majd másnapig hűtőbe tesszük.

Levesszük a tortakarikát, a maradék eperrel díszítjük a tortát, vagy tejszínhabot is használhatunk a díszítéshez. Ebben az esetben számítsunk több tejszínt a hozzávalókhoz.

2009. május 20., szerda

Málnás - túrókrémes torta



Hozzávalók:

1 db 3 tojásos kakaós piskóta tortalap

Túrókrém:

1 csomag vaníliás cukor
1/2 citrom reszelt héja
1 evőkanál zselatin
5 dkg mazsola
3 db tojás sárgája
7 dkg porcukor
30 dkg áttört túró
3 dl habtejszín

Málnakrém:

10 dkg málna
3 dkg porcukor
1 evőkanál citromlé
1 dkg zselatin
2 dl habtejszín

Tetejére: 1 csomag piros tortazselé

Elkészítés:

A túrót alaposan kikeverjük a porcukorral, a tojások sárgáival, a reszelt citromhéjjal, a vaníliás cukorral és a mazsolával.
Beleforgatjuk a kemény habbá vert tejszínt is.
A zselatint kevés vízben, kis lángon, folytonos keveréssel feloldjuk, elkeverjük 2-3 kanál krémmel, és úgy adjuk a nagyobb mennyiséghez.

A málnakrémhez a tejszín kemény habjához adjuk a málna kétharmad részét, a porcukrot és a citromlevet, végül szintén elkeverjük feloldott zselatinnal.

A piskótalapra simítjuk a túrókrémet, rá a málnakrém kerül, végül kirakjuk málnaszemekkel, és tortazselével vonjuk be.
A tortát legjobb kapcsos tortaformában megtölteni, és amikor megdermed, akkor vegyük le róla a karikát.

2009. május 19., kedd

Epertorta Mascarpone krémmel


Fotó

Hozzávalók:

1 db 6 tojásos piskóta tortalap

Krém:

25 dkg eper
40 dkg Mascarpone sajt
10 dkg porcukor
1 púpozott evőkanál zselatin
1 dl narancslé
2 dl habtejszín

Díszítés:

25 dkg eper
2 dl habtejszín

Elkészítés:

Az epret átpasszírozzuk, összekeverjük a krémsajttal, hozzáadjuk a cukrot, és jól elkeverjük.
Kevés vízben lassú lángon feloldjuk a zselatint, langyosan elkeverjük a narancslével, és beledolgozzuk a krémsajtos masszába.
A tejszín keményre vert habját óvatosan beleforgatjuk krémbe, és megtöltjük a tortát.
Legjobb, ha kapcsos formában töltjük meg, és amikor már megdermedt a krém (inkább másnap), szépen leválasztjuk róla a karikát.

Tejszínhabbal, és félbevágott eperszemekkel díszítjük.

2009. május 5., kedd

Receptek betűrend szerint




Almahabos torta
Almahabos torta sütés nélkül
Almakrémes torta
Almatorta 1.
Almatorta 2.
Almatorta 3.
Almatorta(gyors)
Almatorta omlós
Almás charlotte
Almatorta fahéjas öntettel
Almás
piskótatorta

Almás pitetorta
Almás túrótorta
Almás – túrós torta
Alvétorta
Amerikai almás pitetorta
Ananászkrémes torta
Ananásztorta
Ananásztorta 1.
Ananásztorta 2.
Ananásztorta 4.
Ananászcharlotte
Ananászos citromos torta
Ananászos joghurttorta
Ananászos répatorta
Angyaltorta
Angyaltorta 2.
Arab kávétorta (különlegesen finom)
Aszalt barackos máktorta
Aszalt gyümölcsös pitetorta
Atomtorta
Babapiskótás joghurttorta
Bajor körtetorta
Banánkrémes habos torta
Banántorta 1.
Banántorta 2.
Banántorta 3.
Banános almatorta
Banános csokitorta
Banános kakaótorta
Banános kiwis torta
Banános őzgerinctorta
Banános pitetorta
Banános túrótorta
Barackos krémes torta
Barackos mousse-torta
Barackos pitetorta
Barackos torta 1.
Barackos torta 2.
Barackos torta 3.
Barackos túrótorta
Barackos vaníliakrémes torta
Bécsi almatorta
Belgrádi torta
Besztercei torta
Borhabos csokitorta
Bounty torta
Brownies
Brüsszeli almatorta
Burgundi torta
Capuccino torta
Charlotte 1.
Charlotte 2.
Citromkrém
Citromtorta 1.
Citromtorta 2.
Citromtorta 3.
Citromtorta 4.
Citromtorta 5.
Citromhabos almakrémes torta
Citromkrémes joghurttorta
Citromkrémes pitetorta
Citromkrémes pitetorta 2.
Citromkrém - tölteléknek
Citromos pitetorta
Citromos túrótorta
Citromos túrókrémes torta
Cukorbevonó, nyújtható – tejporral
Cseresznyetorta
Csokis gesztenyekrémes torta
Csokis - mogyorós fatörzs
Csokikrém – tejszínes
Csokikrémes tekercs
Csokikrémes-kávés torta
Csokikrémes torta
Csokimáz
Csokitorta
Csokitorta 1.
Csokitorta 2.
Csokitorta 3.
Csokitorta 4.
Csokitorta 5.
Csokitorta (Nigella receptje alapján)
Csokitorta kétféle krémmel
Csokikrémes mandulatorta
Csokikrémes piskótatekercs
Csokimáz tortabevonó csokoládéból
Csokis-citromos puncskrémes torta
Csokis-diós torta
Csokis koszorútorta
Csokis koszorútorta 2.
Csokis krém – tölteléknek
Csokis pitetorta
Csokitorta tejszínes túrókrémmel
Csokis tekercs
Csokis trüffeltorta
Csokoládétorta 1.
Csokoládétorta 2.
Csokoládétorta 3.
Csokoládé gyurma (plasztik csoki)
Csokoládé tortakeret/rács készítése
Csokoládés charlotte
Csokoládés habtorta
Csokoládés narancsos mousse torta
Csokoládés pitetorta
Csokoládékrémes piskótatorta
Csokoládékrém – tölteléknek
Csokoládémáz – tejfölös
Csokoládés epertorta
Csokoládés mascarpone torta
Csokoládés pitetorta 3.
Csokoládés tortabevonat
Csokoládétorta túrókrémmel
Csokis-vaníliás krémes csokoládétorta
Daratorta
Datolyatorta
Deáktorta
Diótorta 1.
Diótorta 2.
Diótorta 3.
Diótorta (bögrés)
Diós almatorta
Diós csokikrémes torta
Diótorta gazdagon
Diós grillázsos torta
Diótorta karamellás krémmel
Diókrémes torta 1.
Diókrémes torta 2.
Diós karamellás torta
Diós piskóta tortalap
Diós tortalap
Diós tortalap
Diós tortalap tojásfehérjével
Diós tortalap tojásfehérjével 2.
Diós tortalap - tojásfehérjével
Diós krémek tölteléknek
Diótorta rumos meggyel 
Diplomata torta
Dobos torta
Egzotikus habos torta
Egzotikus kókusztorta
Emeletes gyümölcstorta
Epertorta
Epercharlotte
Epres charlotte
Epres charlotte 2.
Epres csokitorta
Epres ananászos charlotte
Epertorta joghurtos csokoládéval
Epertorta kefires krémmel
Epres koszorútorta
Eperhabos torta
Epertorta Mascarpone krémmel
Epres parfétorta
Epres piskótatekercs
Epres szív-charlotte
Epres szív-charlotte
Epres tejszínes torta
Epres túrókrémes torta
Epres túrótorta
Epres ünnepi torta
Erdélyi habos almástorta
Eszterházy torta
Fagyasztott csokoládétorta
Falusi almatorta
Fatörzs torta
Fedák torta
Fehér bombatorta
Fehér cukormáz
Fehér piskóta (tojásfehérjével)
Fekete erdő charlotte
Fekete erdő torta
Finn almatorta
Finom almatorta
Finom diós torta
Firenzei krémtorta (Zuccotto)
Flódnitorta
Fondant pillecukorból (Marshmallow-fondant)
Fordított ananásztorta
Francia gesztenyetorta
Frankfurti torta
Ganache (csokoládékrém
Gesztenyetorta 1.
Gesztenyetorta 2.
Gesztenyés almatorta
Gesztenyekrémes diótorta 1.
Gesztenyekrémes diótorta 2.
Gesztenyés keksztorta
Gesztenyés torta
Gesztenyés szívtorta
Glazúr
Gyors almatorta
Gyümölcsös joghurt torta
Gyümölcsös joghurtos torta
Gyümölcskrémes torta
Gyümölcsös túrótorta
Gyümölcsös omlós pitetorta
Habos almás torta
Habos szívtorta
Habos torta
Habcsók torta
Hangyaboly torta
"Hello Kitty"-torta
Holland ünnepi meggytorta
Húsvéti nyuszitorta
Húsvéti répatorta
Húsvéti tojástorta
Húsvéti torta
Indonéz lépesméz torta
Ínyenc torta
Ír tejszínkrémes torta
Jogásztorta
Joghurtos őzgerinctorta
Jókai torta
Kakaós piskótalap készítése
Kalaptorta
Kapucíner torta
Karamellkrémes mogyorós torta
Karamellkrémes torta
Karamelltorta
Karamelles ananásztorta
Karácsonyi fenyőfatorta
Karácsonyi torta
Karottás csokitorta
Kastélytorta
Katicabogár torta
Katicabogár torta 2.
Katicabogár torta Virág első születésnapjára
Kávékrémes csokitorta
Kávétorta 1.
Kávétorta 2.
Kávétorta (diós)
Kávés túrótorta
Kinder pingui (Kinder pingvin)
Kinder torta
Kinder torta (mousse torta)
Kivitorta
Kongótorta
Kókusztorta 1.
Kókusztorta 2
Kókusztorta 3.
Kókuszos almatorta
Kókuszos csokitorta
Kókuszos - csokis fatörzstorta
Kókuszos Kinder Pinvin torta
Kókuszos máktorta liszt nélkül
Kókuszos mákos tortalap liszt nélkül
Kókuszos meglepetéstorta
Kókuszkrémes kávétorta
Kókuszos krémes torta
Kókuszos tekercs
Kókuszkrémes torta
Koszorútorta
Krémes csokitorta
Krémes mézestorta
Krémes – torta helyett
Kreol bombatorta
Kugler torta
Kupolatorta
Larcsika szülinapjára
Lekváros máktorta 1.
Lekváros máktorta 2.
Linzertorta
Lúdláb torta
Máktorta citromkrémmel
Malackás torta egy kétéves kislánynak
Malakoff torta
Mandarintorta
Mandarinos csokis charlotte
Mandulatorta
Mandulás sárgarépatorta
Mandulás torta
Mandulahabos ribizlitorta
Mandulahabos torta
Mandulás piskóta tortalap
Mandulás piskóta tortalap 2.
Mandulás répatorta
Mandulás szilvatorta
Mandulás túrótorta
Marcipános álomtorta
Marcipán használata bevonáshoz
Marcipán massza készítése házilag
Marcipános húsvéti tojástorta
Marcipános jogásztorta
Marcipános mandulakrémes csokitorta gazdagon
Marcipános, mandulás töltelék krémek
Marcipántorta (ünnepi)
Mazsolás kakaótorta
Mazsolás túrótorta (alj nélküli)
Mákos-almás torta krémtúrós töltelékkel
Máktorta 1.
Máktorta 2.
Máktorta 3.
Málnatorta
Málnás túrókrémes csokitorta
Málnás túrókrémes torta
Málnás csokitorta
Málnás túrótorta
Márványkrémes torta
Mascarpone tortakrém változatok
Meggyes charlotte
Meggyes csokoládétorta
Meggyes gesztenyekrémes torta
Meggyes habos torta
Meggyes - krémes linzertorta
Meggyes, mandulás krémes torta
Meggyes mákos torta
Meggyes piskótatekercs
Meggyes pitetorta
Meggyes torta 1.
Meggyes torta 2.
Meggyes túrótorta
Mézes alagút
Mézes torta
Mogyorótorta 1.
Mogyorótorta 2.
Mogyorós krémtorta
Mogyorós – nugátos torta
Mokkatorta
Morzsókás gyümölcstorta
Napóleon torta
Narancstorta 1.
Narancstorta 2.
Narancsos almatorta
Narancsos piskótatorta citromkrémmel
Narancs -, vagy citrommáz
Narancsos charlotte
Narancskrémes charlotte
Narancsos csokikrémes torta
Narancsos – diós torta
Narancsos sajttorta
Narancskrém torta
Narancskrémes torta
Narancskrémes mandulás torta
Narancskrémes torta
Narancsos – túrós torta
Narancsos - túrós pitetorta
New York-i sajttorta
Névnapi torta
Nyuszitorta
Nyújtható fondant
Omlós pitetorta tészta
Orosz krémtorta
Orosz krémtorta sütés nélkül
Őrségi tökmagos torta
Őszibarackos joghurt - torta
Palacsintatorta
Pándi meggytorta, Ország Tortája 2009
Papa kedvence (Pehelytorta)
Pavlova torta
Philadelphiai torta
Philadelphiai túrótorta
Piramistorta
Piskótatekercs – lap készítése
Piskóta tortalap készítése
Puncstorta
Puncsos torta
Rigó Jancsi torta
"Red Velvet"- Vörös bársony torta
Reform torta
Répatorta 1.
Répatorta 2.
Répatorta 3.
Répatorta 4.
Répatorta 5.
Részeges csokis-mazsolás koszorú
Ribizlis torta
Ricottás mandarinos túrótorta borhabos tetővel
Rizslisztes piskóta tortalap(gluténmentes)
Rózsás torta
Sacher torta
Somlói torta
Spanyol narancstorta
St. Honore torta
Sütőtök torta 1.
Sütőtök torta 2.
Sütőtökös pitetorta
Sütőtökös torta
Svájci omlós almatorta
Szatmári szilvatorta, az Ország Tortája 2008
Szedertorta
Szilvatorta
Szilvatorta 2.
Szilvatorta 3.
Szilvás pitetorta
Szilvás pitetorta 2.
Szívtorta
Szívtorta 2.
Sztracsatellás csokitorta
Szülinapi Barbie torta és autós torta (fotók)
Születésnapi emeletes torta 1.
Születésnapi emeletes torta 2.
Születésnapi emeletes torta 3.
Szülinapra
Tejberizs torta
Tejszínes epres habtorta
Tejszínhabos karamelltorta
Tejszínkrémes citromtorta
Tengerésztorta
Tiramisu charlotte
Tiramisu torta 1.
Tiramisu torta2.
Tortalap – többféle ízesítéssel
Torta Uraknak
Torta Uraknak 2.
Tökös – aszalt szilvás torta
Trópusi gyümölcstorta
Trüffel torta 1.
Trüffel torta 2.
Trüffel torta 3.
Túrókrémes sakktábla torta
Túrókrémes torta
Túrótorta 1.
Túrótorta 2.
Túrótorta 3.
Túrótorta (kelt tésztával)
Túrós egrestorta
Túrós torta
Túrós barackos torta
Túrótorta gyümölccsel
Túrós – gyümölcsös charlotte
Túrótorta csokis bevonattal
Túrós - narancsos pitetorta
Ünnepi mogyorótorta
Ünnepi narancstorta
Ünnepi torta
Vajkrém (alapkrém)
Vajas alapkrém – tölteléknek, bevonónak
Vakondtúrás torta
Valentin charlotte
Valentin napi torta
Vaníliatorta (tojás nélkül)
Vaníliakrémes csokitorta
Vaníliás kókuszos tekercs
Vaníliás bevonókrém tortához
Vaníliás túrókrémtorta
Virág születésére
Vizes piskóta készítése
Vizes piskóta tortalap 2.
Whiskys torta
Vörösboros puncstorta

Kérlek Benneteket, amennyiben hibás, működésképtelen linket észlelnétek, jelezzétek!
Köszönöm szépen! :- )

2009. május 3., vasárnap

Barackos torta



Hozzávalók:
(18 cm átmérőjű kerek tortaformához)

Tészta:

3 tojás
3 evőkanál hideg víz
csipetnyi só
6 kissé púpozott evőkanál kristálycukor (finom szemcsés)
6 közepesen púpozott evőkanál egyszer fogós liszt
1/2 mokkáskanál sütőpor
1/2 mokkáskanál szalalkáli

Krém:

10 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
25 dkg Mascarpone
2 dl habtejszín
1 csomag habfixáló

Dekoráció:

pár szem darabolt eper
kb. 3 - 4 db felezett, hámozott konzerv őszibarack, vékonyra szeletelve, nagyjából egyforma nagyságúra formázva
a befőtt leve
1 csomag színtelen tortazselé
pirított mandulaszeletek (kb. 5 dkg)

Elkészítés:

Először a krémet készítjük el, amelyhez a vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd beledolgozzuk a Mascarponét, és a végén a habfixálóval jó keményre vert tejszínt adjuk hozzá.
Félretesszük a hűtőbe.

A piskótához a tojások fehérjét kemény habbá verjük.
A tojás sárgáját a sóval és vízzel, valamint a cukorral együtt addig keverjük, amíg jó krémes állagú nem lesz, óvatosan beleszórjuk folyamatos keverés mellett a szalalkálival és sütőporral elkevert és átszitált lisztet, végül a tojáshabot forgatjuk bele.

A masszát sütőpapírral bélelt formába simítjuk, és előmelegített sütőben, közepes hőfokon kb. 35 percig sütjük.
Miután megsült, rácsra tesszük a formában, majd 10 perc elteltével borítjuk ki, leszedjük a sütőpapírt és hagyjuk teljesen kihűlni.

A kihűlés után 3 lapra vágjuk a tésztát, belső oldalukat meglocsolgatjuk a befőtt levével.
A krémmel megtöltjük úgy, hogy maradjon belőle a torta tetejére, oldalára, és a díszítéshez is.
Külső felületének megkenése után egy órára betesszük a hűtőbe.

Ezután először a torta oldalát borítjuk be a pirított mandulával, majd tetszés szerint elrendezzük a gyümölcsöt, és vékonyan bevonjuk zselével.
Ha marad a zseléből, egy lezárt üvegben eláll a hűtőben kb. egy hétig, más sütik díszítésére is használható.
Végül a maradék krémet a nyomózsákba téve díszítjük a torta szélét.

A tortát készítette Viki barátnőm, a Falatozzunk blog gazdája.

2009. május 2., szombat

Torta Uraknak 2.




Hozzávalók:

1 db kakaós piskóta tortalap, 8 tojásos

Krém:

5 dl habtejszín
20 dkg csokoládé
5 dkg cukor
1 csomag habfixáló por
1 üveg meggybefőtt / és lé
rum

Dekoráció:

30 dkg tortabevonó csokoládé (kb.)
Pillecukros fondant, vagy marcipán

Elkészítés:

A piskótát egy közepes méretű (kb.23 x38 cm) formában sütjük ki.

A krémhez a tejszínt forrpontig hevítjük, teljesen feloldjuk benne a cukrot, a csokoládét, levesszük, és időnként megkavargatva kihűtjük.
Hűtőbe tesszük pár órára, de az sem baj, ha már előző nap elkészítjük, és lefedve a hűtőben tartjuk a torta töltéséig.

A tortalapot elfelezzük, a lapok mindkét vágott belső oldalát meglocsoljuk rummal elkevert meggylével.

A csokis tejszínt habosra verjük. Tovább tart felverni, mint a sima tejszínt, a végén hozzáadjuk a habfixáló port.

Az alsó lapot megszórjuk meggyel, rásimítjuk a csokis habot, majd befedjük a másik lappal. Hűtőbe tesszük dermedni.

Amikor a torta megdermed, bevonjuk tortabevonóval, és díszítjük.



A zakó kialakításához előre megrajzoljuk kartonlapra a méretarányos formát teljes részletekig, majd kivágjuk az elemeket.



A hajtókához zsírpapíron (vagy alufólián) vékonyan elsimítjuk a gőz fölött megolvasztott csokoládét, és amikor megdermedt annyira, hogy még könnyen vágható, a forma mentén éles késsel kivágjuk az elemeket.
Ugyanígy a kinyújtott fondantból kiszabjuk a többi részt is, a gallért, masnit, rózsát, stb. előre elkészítjük, hogy legyen ideje megdermedni, és legyen tartása.

A vágott torta :