2009. február 6., péntek

Csokikrém-tejszínes



Hozzávalók:

2 dl tejszín
20 dkg felaprított étcsokoládé
2 dkg vaj
aki édesebben szereti, tehet bele cukrot is

Elkészítés:

Először a csokit lassan megolvasztjuk gőz fölött, majd hozzáadjuk a felveretlen tejszínt.
A tejszín szobahőmérsékletű legyen, és lassan, kis adagokban, folytonos keveréssel adjuk a csokihoz.
Addig kevergessük, míg elegyedik a massza
Végül a vajjal is ugyanígy dolgozzuk el.
A sorrendet fontos betartani!

A keverő tálban hűtőbe tesszük kb. 1 órára, majd robotgéppel habosra verjük.
Ebből az adagból vastag krém lesz, lehet csak a felét is készíteni, ha valaki vékonyabban jobban szereti.

Bevonáshoz, töltéshez egyaránt alkalmas piskóta-féleségekhez.

A krém ezen a tortán látható: Diótorta gazdagon

Másik változata:

Hozzávalók:

4 dl habtejszín
5 dkg cukor
10 dkg étcsokoládé

Elkészítés:

Előző nap felforraljuk a tejszínt a cukorral, hozzáadjuk az apróra tördelt csokoládét, és lassú tűzön addig főzzük, míg a csoki teljesen feloldódik, és elegyedik a tejszínnel.
Kihűtjük, lefedjük, és másnapig hűtőben tartjuk.

Másnap, amikor a tortát, süteményt tölteni akarjuk, a csokis krémet robotgéppel jól felverjük, kemény habot készítünk.
Tovább tart felverni, mint a sima tejszínt!
Szintén tölteléknek, és bevonáshoz is alkalmas piskóta jellegű tésztákhoz.

30 megjegyzés:

Lindaanyu írta...

Szia!
Az első féle krémet próbáltam megcsinálni,de mikor a csokira ráraktam a felveretlen habtejszínt és összepróbáltam keverni,de a hideg habtejszínre csak a csoki összeügrott majd a vajjal kikeverve nagyából kaptam egy maszát hűtőbe téve 1óra után sehogyan sem lehet habosra keverni mert tulajdonképpen egy csokidarát kaptam :S Holnap a Férjem szülinapjára csinálnám,de nem tudom mit tegyek azért hogy valóban krémet kapjak ne ezt a valamit????Segítenél???
Köszi:LINDa

Receptgyűjtő írta...

Szia Linda!
Elnézést, csak most tudok reagálni egyéb technikai okok miatt.
A felolvasztott csokoládéhoz lassan, állandó keveréssel, kis adagokban kell a szobahőmérsékletű tejszínt hozzákeverni, és ugyanígy járunk el a vajjal is.
Sajnálom, amennyiben nem sikerült, remélem, megoldódott a probléma.
Mindenesetre a további tévedések elkerülése végett beírom a receptbe is.
Üdvözlettel: Marica

Lindaanyu írta...

Szia Marica!

Semmi gond megoldottam ügyesen és isteni finom krémet csináltam,tettem hozzá még 1 habtejszínt és miután ezzel sem sűrűsödött be rendesen felforraltam és beleraktam egy csokipudingot!Komolyan mondom életembe nem ettem (és nem is csináltam) ilyen finom krémet és a torta is nagyon jó lett tőle!
Szia:Linda

Receptgyűjtő írta...

Szia Linda!
örülök, hogy feltaláltad magad, és minden jó lett a végére, még jobb is, mint ahogy remélted!!! :-)
Üdv: Marica

t3v, az okostojás írta...

Szia!
Én is kipróbáltam: nagy hirtelen olyan krém kellett, amiben nincs tíz kiló vaj, és nem kell főzni (gyorsan elkészüljön, azonnal kenhető legyen).
Egy kevés tejszínt rálöttyentettem a csokira, kb. egy percig mikróztam, aztán átkevertem kézi habverővel, és ment bele a maradék tejszín a vajjal, végül egy kis kávélikőr.
Nem csomósodott, pedig igazán nem óvatoskodtam. Én rögtön kentem a tortába, hiszen szinte fel sem melegedett (felhabosítani a hasonló krémekkel szerzett korábbi tapasztalatok alapján meg sem próbáltam...) Fincsi, jól kezelhető trüffelkrém lett belőle, egy 8 tojásos, háromfelé vágott tortához 30 deka csokit használtam, és nem volt fél centi vastag a krém és a bevonat (ideális!).

Receptgyűjtő írta...

Szia Okostojás!
örülök, hogy ilyen jól sikerült a krémed! :-), és köszi, hogy megosztottad a tapasztalatodat! :-)

Era,Ib, Tralla írta...

Szia!
Nagyon jónak ígérkezik a recept, de lenne kérdésem, mielőtt nekifognék.
Mikor a tejszínt és a vajat elegyítem a csokihoz, az is gőz fölött történik, vagy amint a csoki megolvadt, már nem a gőzön dolgozunk vele?
Köszi a választ előre is!
BÚÉK!
Cserus

Receptgyűjtő írta...

Szia Cserus!
Keverheted a gőz fölött, lényeg, hogy a tejszínt lassan add hozzá.
Üdv: Marica

Névtelen írta...

Szia Marica!
Anyu 50. szülinapjára gondolom, hogy ezzel a krémmel töltöm a szülinapi tortáját, ugyanis a család nem nagyon szereti az ilyen nehéz, margarinos krémeket...Remélem sikerülni fog és tetszeni is fog nekik. Illik ez a krém vajon a sima piskótából készült tortalaphoz? Vagy esetleg te mást ajánlanál hozzá? Jó magas tortát szeretnék amúgy (és 26 cm-es formám van).Ja és a másik és legfontosabb kérdésem, hogy Hulala (nem cukrozott) tejszínt használhatok hozzá???Jó lesz?
Üdv, Réka

Receptgyűjtő írta...

Szia Réka!
Jó lesz ez a krém a piskótához, illik hozzá, és elkészítheted Hulalából is. Nagyon finom a krém.
Ez a recept is 26 cm-es formához van.
Ha még magasabbat szeretnél készíteni, akkor legalább 8 tojásos legyen a tészta, akkor 3 lapra tudod vágni.
A krémnél akár meg is duplázhatod a mennyiséget az első változatnál, a másiknál rátehetsz fél adagot, akkor bőven marad a tölteléknek is, és be is vonhatod vele.
A formába tegyed vissza, és úgy legyen megtöltve, akkor nem folyik el a krém, és szépen köt meg.
Sok sikert! Marica

Krisztina írta...

szia!
ez gyakorlatilag ganache egy kis vajjal, nem?
ott azt írod, fel kell forrpontig hevíteni a tejszínt, és úgy az olvadt csokival keverni, itt meg szobahőjű tejszínt kell bele tenni, mi a különbség köztük? nem lehet ezeknél a krémeknél is felhevíteni a tejszínt és úgy tenni az olvadt csokihoz, hogy könnyebben keveredjenek el?

jól ki lehet ezeket habosítani?
nem baj, hogy a tejszín felhevített majd lehűtött, attól lehet belőle habot verni? félek, hogy nem verődik fel.

nem kell bele habfixáló? nem fog szétfolyni a torta a karima levétele után?

cukrozott hulala jó hozzá? vagy állati tejszín kell hozzá? vagy cukrozatlan hulala meg egy kis cukor? nem tudom, segítsetek lécci, nem akarom elrontani, és 7végére kell sütnöm egy csokis tortát, de a vajas krémeket nem szeretem, ez meg nagyon megtetszett.
köszi a válaszokat!:)

Receptgyűjtő írta...

Szia Kriszta!
Itt a vaj miatt más a sorrend. A tejszínnél nem baj, ha fel lesz hevítve, de utána teljesen le kell hűteni, és akkor átkeverni az egészet ismét.
A Hulala is jó hozzá.
Üdv: Marica

Mariann írta...

Szia!

Kipróbáltam a csokikrémet és meg kell mondjam,isteni finom.Évek óta kerestem egy olyan krémet ami nem émelyítő és végre találtam egyet.A kisfiam szülinapjára csináltam ezt a csokikrémes tortát marcipán bevonattal.Mindenki imádta.Igaz először megijedtem hogy kevés lesz a krém de becsapós.Pont jó a mennyiség.Szeretném megköszönni,hogy megosztottad velünk.Végre jól sikerült a tortám és ezért a buli is.És ha nem bánod tovább terjesztem ezt a csodás receptet. Köszönettel:Mariann

mariam írta...

Szia Mariann!
Örülök, hogy sikere volt a krémnek, mi is nagyon szeretjük.Nyugodtan terjesztheted tovább, ha érdekel másokat is.
Sok boldog szülinapot utólag a kisfiadnak! :-)

Hamucipóka írta...

Szia!
Sajnos nekem sem sikerült. Szoba hőmérsékletű volt a tejszín, amikor pár cseppet ráöntöttem és rögtön összehúzta. Először még sikerült kikevernem de aztán egy nagy gombóc lett belőle. Ezek után mérgemben ráöntöttem az összes tejszínt és lassan feloldódott benne. Utána jött a baj. Kihűtöttem és beraktam a hűtőbe, igaz nem egy órára, hanem egy éjszakára. Lehet, hogy ez volt a baj? Ma reggel megpróbáltam felhabosítani. Semmi eredmény. Sőt mintha még össze is ment volna. Egyenlőre még kenhető állapotban van, vagyis szilárdnak tűnik, de nem tudom meddig marad így, ha betöltöm. Ráadásul nem hiszem, hogy elég lesz a tortára. Kicsit el vagyok keseredve. Biztos én rontottam valahol el. Egy egyszerűen elkészíthető csokis krémet keresek, amit nem lehet elhibázni, de nekem valahogy nem jön össze!

mariam írta...

Nem tudom, miért lett ilyen, talán nagyon fel lett forrósítva a csoki, és azért ugrott össze, esetleg a tejszín nem volt jó.
Én a második verzióját csinálom mindig, nem szigorúan a megadott mennyiséggel, ahogy jön, és mindig sikerül. A felforralt, cukrozott tejszínben felolvasztom a csokit, ha teljesen kihűl, kihabosítom. Sokszor hagyom másnapig a hűtőben, és csak akkor habosítom ki, mindig sikerült. Tényleg egyszerű és nagyon finom, el nem tudom képzelni, miért nem sikerült a Tiéd. Igazán sajnálom! :-(

Névtelen írta...

Szia! Tegnap elkeszitettem a kremet. Egy ejszaka hutoben allt. Reggelre ko kemeny.lett. 200 gr tejszinnel kezitettem. Akkor az gondolom nem 200 ml :-( Hogyan tegyek hozza meg.tejszint? Olvasszam fel a maszat es ugy? Pedig este olyan szep volt. Rita

mariam írta...

Szia Rita!
Ha netán kifejezetten magas kakaótartalmú csokit használtál, akkor előfordulhat, hogy ennyire bekeményedik tőle.Sima csoki kell hozzá. Ha ennyire kemény lett, tedd ismét gőz fölé egy kicsit (ne melegítsd fel, csak hogy kicsit lágyuljon meg), hogy megpuhuljon annyira, hogy verhető kegyen. A tejszín mennyisége jó.
Üdv!

Edit írta...

Még vagytok ugye? Megcsináltam az első krémet, de sajnos nem olvastam el az összes bejegyzést és magas kakaótartalmú csokit használtam, gondolom azért lett kenhetetlenül kemény miután felvertem. Picit beraktam a mikróba, az segített, de gondolom kemény lesz, mire mire felvágják.Vagy a cukor volt a bűnös, amit beletettem... Amúgy finom. Ja és én is úgy jártam, hogy kanalanként adtam hozzá a szigorúan szobahőmérsékletű tejszínt, mégis elkezdett darásodni. Ezen úgy lehet segíteni, hogy az ember fog egy kézi habverőt (azt a spirálisat) és azzal kever, nem kanállal.

mariam írta...

Szia Edit!
Igen, még vagyok.... :-)
Igen, a magas kakaótartalmú csokitól lett kemény.
Üdv!

Névtelen írta...

Hahó! Nem vagyok gyakorlott tortasütő, de a kisfiam szúlinapjára szeretném én elkészíteni a tortát, és erre a krémre gondoltam. Arra lennék kíváncsi, hogy mivel úgy tudom a marcipán bevonat alá mindenképp kell vajkrém, nem lehetne ezzel a krémmel kiváltani? Tehát bevonom a krémmel az egész tortát és arra borítom a marcipánt? Nem szeretem a vajkrémet, mert nagyon csömörré teszi a tortát :-(.
Köszönöm a választ!
Márti

mariam írta...

Szia Márti!
Ha most azt mondom, nyugodtam használj mást vajkrém helyett, akkor utána engem fogsz hibáztatni, hogy rossz tanácsot adtam. :-)
Én azt ajánlom, vajas krémet használj, és vékonyan, úgy, hogy zárja le a nedves réteget.
Üdv!

Boribon írta...

Kedves Mariann!

Azt szeretném kérdezni, hogy jól értem-e, hogy egyik nap megcsinálom a krémet, és másnap, a hűtés után még egyszer felverem habverővel? Nem kell valahogyan hagyni felengedni a hideg után?
A másik kérésem, hogy kérlek, írd meg nekem, hogy mekkora adag vajkrém kell egy 26-cm-s torta bekenéséhez (3 részre szeretném vágni a tortát). Nekem mindig nagyon sok lesz a vajkrém, de aztán nem tudok vele mit csinálni.
Várom válaszod, hogy Húsvétra gyönyörűűűséges torták születhessenek!
Köszönöm!
Erzsébet

mariam írta...

Kedves Erzsébet!

A krémet megfőzöd, hagyod hűlni, hűtőbe teszed, másnap a hideg krémet fel kell verni géppel habosra. Jól értetted. :-)
Ha három részre vágod a lapot, és kicsit vastagabban szeretnéd a krémet, akkor a tejszínből 5 dl-el számolj, és így arányíts. Kétharmad résszel töltsd meg, harmad résszel vond be.
Kellemes ünnepeket kívánok!
Üdv!

Boribon írta...

Kedves Mariann!

Köszönöm, a csokikrémet értem akkor. :)
A vajkrémnél arra gondoltam, amit a marcipán és a torta közé kell kenni, hogy ne engedje ki a nedvességet. Azt mennyit kell csinálni, hogy ne maradjon sok?
Vagy ez a csokikrém is jó vajkrém helyett zárórégetnek?

Köszönöm, és én is kellemes ünnepet kívánok neked!
Erzsébet

mariam írta...

Azt én is mindig csak körülbelül csinálom, pontos adatot erre nehéz mondanom.

Boribon írta...

Kedves Mariann!

Elkészült, és valamelyik másik receptednél találtam egy csoki bevonatot (nagyon egyszerű volt, csak kakaó, porcukor, víz és vaj összekeverve) és igazán finom torta sikeredett mára! :) Tiszta csoki volt, és mellé fehér marcipán nyuszikat alkottam, siker volt! :)
Köszönöm a receptet és a tanácsokat is!
Most még a diótortát készítem el, és remélem holnap azzal is a maihoz hasonló sikert aratunk! :)
Köszönöm!
Erzsébet

mariam írta...

Örülök, hogy szép sikereid vannak ! :-)
További kellemes ünnepeket kívánok!:-)

bettina írta...

Laktozmentes tejszínnel is készíthető?

mariam írta...

Készítheted. Önmagában a laktózmentes tejszínt még sosem sikerült rendesen habra vernem, de így a csokoládé ad neki tartást.