2008. november 28., péntek

Csokitorta tejszínes túrókrémmel




Hozzávalók:

Omlós tésztalap:

25 dkg liszt
13 dkg hideg vaj
7 dkg cukor
1 tojás

Csokis tortalap:

14 dkg étcsokoládé
9 dkg vaj
6 tojás
18 dkg porcukor
15 dkg liszt

Krém:

1.3 dl habtejszín
25 dkg túró
3 evőkanál porcukor
1 csomag vaníliás cukor
½ citrom leve és reszelt héja
1 mokkáskanál kakaópor

Díszítés:

5 dkg tortabevonó csokoládé
5 dkg fehér csokoládé
10 dkg vaj

(2-3 evőkanál lekvár az alaplap kenéséhez)

Elkészítés:

Az omlós tésztához hideg kézzel gyorsan elmorzsoljuk a vajat a liszttel, összedolgozzuk a tojással, a cukorral, cipót formálunk belőle, és hűtőben pihentetjük kb. fél órát.
A tésztát 0.5 cm vastagságra nyújtjuk, egy kb. 26 cm-es, sütőpapírral bélelt kapcsos kerek formába nyomkodjuk, villával megszurkáljuk.
10 percig sütjük előmelegített, 220 °C – os sütőben.
Hűlni hagyjuk, majd a formából kiborítjuk. Ez a tészta lesz a torta alapja.

A csokoládét darabokra tördelve vízfürdőben megolvasztjuk, majd levéve, a vajjal elegyítjük.
A tojások sárgáit a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a még folyós csokoládét, majd a szitált lisztet, és beleforgatjuk a fehérjék keményre vert habját is.

A tortaformát papírral béleljük, a masszát belesimítjuk, és 180 °C – os sütőben kisütjük, kb. 35-40 perc alatt. Tűpróbával ellenőrizhetjük!
Rácsra borítva kihűtjük, és két egyforma vastagságú lapra vágjuk.

A krémhez a túrót jól kikeverjük a cukorral, a vaníliás cukorral, a citrom héjával és levével, majd óvatosan elkeverjük a tejszín kemény habjával.
Ebből a krémből elveszünk 4-5 evőkanállal, és a kakaóporral külön kikeverjük.

A formába visszatesszük az omlós alaplapot, megkenjük bármilyen pikáns lekvárral. Erre tesszük az egyik barna lapot, amelyen elsimítjuk a kakaós krémet, majd ráfektetjük a másik megmaradt lapot is. Tetejére a fehér tejszínes-túrós krém kerül.

A díszítéshez külön-külön megolvasztjuk vízfürdőben a darabokra tördelt csokoládékat, majd levéve, 5-5 dkg vajjal alaposan elkeverjük a masszákat.
A folyékony csokoládékat sima kemény felületre öntjük (pl. a tepsi hátsó oldala) úgy, hogy kissé elterüljön a felületen, majd késsel, vagy zöldséghámozóval, vagy sajtszeletővel forgácsokat készítünk.

A barna forgácsokkal a torta oldalát díszítjük (előtte kenjük meg egy kis maradék krémmel, hogy rá tudjon tapadni), a fehéret a tetejére halmozzuk, óvatosan, hogy ne tördeljük meg őket.

2008. november 26., szerda

Meggyes túrótorta




Hozzávalók:

1 db 3 tojásos kerek piskóta tortalap

Töltelék:

50 dkg túró
2 dl habtejszín
5 evőkanál porcukor
citromlé
5 dkg mazsola
1.5 dl tej
1 evőkanál zselatin

Tetejére:

40 dkg kimagozott meggy /vagy cseresznye befőtt
1 csomag piros tortazselé por
2 evőkanál cukor
2 dl víz

Elkészítés:

A túrót jól kikeverjük (vagy szitán áttörjük), ízesítjük a cukorral, citromlével.
A kemény habbá vert tejszínt egyenletesen beleforgatjuk, végül a mazsolát adjuk hozzá (aki nem szereti a mazsolát, ki is hagyható belőle).

A zselatint a tejben kis lángon langyosra feloldjuk, kevés krémmel elkeverjük, és így adjuk a nagyobb mennyiségű túrókrémhez.

A kihűlt tortalapot a formába visszatesszük, azonnal ráöntjük a krémet, hideg helyre tesszük dermedni 1-2 órára.

A tortazselét elkeverjük a cukorral és a vízzel, kis lángon kevergetve felforraljuk, majd langyosra hűtjük időnként megkavarva (maradjon a zselé folyós állagú).

A töltelék tetejét megrakjuk gyümölccsel, és a zselét ráöntjük. Tovább hűtjük, hogy megdermedjen.

Forró vízbe mártott, szárazra törölt, vékony pengéjű éles késsel szeleteljük.

2008. november 25., kedd

1 éves a Tortaimádó!




1 éves lett a Tortaimádó!
Ezzel együtt a látogatók létszáma túllépte a 250 ezer főt!

Ezúton szeretném megköszönni minden kedves érdeklődőnek, hogy megtisztelték jelenlétükkel oldalamat, és köszönök minden hozzászólást, észrevételt, biztatást, amit kaptam a blogtársaktól, és más látogatóktól!
Továbbra is szeretettel várok mindenkit!
Marica



A szülinapi torta fotóját a Pinkcakebox oldaláról vettem „kölcsön”!

2008. november 24., hétfő

Oroszkrémtorta sütés nélkül




Hozzávalók:

10 dkg mazsola
1 dl rum
15 dkg cukor
1 tojássárgája
1 dl tej
1 csomag vaníliás cukor
10 dkg vaj
5 dl tejszín
1 evőkanál zselatin
fél dl víz
25 darab babapiskóta
20 dkg cukrozott gyümölcs
1 csomag habfix
1 evőkanál porcukor

Elkészítés:

A mazsolát leöblítjük, rumba áztatjuk, majd leszűrjük.

A cukrot a tojássárgájával alaposan kikeverjük, a tejjel felengedjük, és gőz fölött, folyamatosan kevergetve sűrű krémmé főzzük. A gőzről levéve vaníliás cukorral ízesítjük, és ha kihűlt, a vajjal habosra keverjük.
A mazsolát és a rumot is a krémbe dolgozzuk.

A zselatint a fél deci hideg vízben simára keverjük, kevergetve lassú tűzön feloldjuk, majd langyosra hűtve a krémmel eldolgozzuk. (Először egy kevés krémet keverjünk a zselatinhoz, és úgy adjuk a nagyobb mennyiségű krémhez.)
A tejszín felét habbá verjük, és ezt is lazán a krémbe forgatjuk.

Egy 22 cm átmérőjű tortaformát sütőpapírral kibélelünk, hideg vízzel kiöblítünk. Az aljára egy sor babapiskótát fektetünk, az apró kockákra vagdosott cukrozott gyümölccsel és mazsolával megszórjuk. Erre krémet simítunk, majd ismét babapiskóta, cukrozott gyümölcs, mazsola kerül rá. Ezt addig folytatjuk, amíg a hozzávalókból tart, a tetejére babapiskóta kerüljön.

Két órára hűtőszekrénybe tesszük, majd a tortát tálra borítjuk, a papírt lehúzzuk róla. A maradék tejszínt habbá verjük, habfixálóval kemény habot készítünk, porcukorral ízesítjük, és a tortát bevonjuk vele.
Tálalásig hűtőszekrényben tartjuk.

A torta eredeti receptje a Mindmegette oldalán található.

2008. november 23., vasárnap

Banános őzeginctorta




Hozzávalók:

15 dkg vaj
8 dkg porcukor
3 tojás
3 db banán
3 evőkanál kakaópor
18 dkg liszt
1 csomag sütőpor
7 dkg durvára reszelt csokoládé

Tetejére csokimáz:

3 evőkanál cukor
3 evőkanál kakaópor
3 evőkanál víz
1 szelet csokoládé
5 dkg vaj

Dekoráció:

1 dl habtejszín

Elkészítés:

A vajat csipetnyi sóval habosra keverjük, hozzáadjuk a cukrot, jól kikeverjük, majd a tojásokat adjuk hozzá egyenként.
A banánokat villával áttörjük, így keverjük az előbbi masszához, ezután a szitált sütőporos, kakaós liszt következik, végül a csokoládé reszelék.
Nagyobb méretű kikent, lisztezett őzgerinc formába simítjuk a masszát, és előmelegített, 180 °C – os sütőben kb. 45 perc alatt kisütjük. Tűpróbával ellenőrizhetjük.
Rácson kihűtjük, majd csokival bevonjuk.
A csokimázhoz a vaj kivételével összeolvasztjuk az adalékokat, majd a vajjal elegyítjük a krémet.
A tejszínből kemény habot verünk, és tetszőlegesen díszítjük.


2008. november 22., szombat

Linzertorta




Hozzávalók:

Tészta:

30 dkg darált mogyoró / vagy dió
35 dkg liszt
½ kávéskanál sütőpor
30 dkg fagyos vaj / vagy margarin
20 dkg porcukor
1 tojás
1 tojás sárgája
1 csipetnyi só
1 csomag vaníliás cukor
1/2 citrom reszelt héja
1 késhegynyi őrölt fahéj
1 késhegynyi őrölt szegfűszeg

Rátét:

2 evőkanál zsemlemorzsa
20 dkg málna-, vagy ribizlilekvár

Kenéshez:

1 tojás sárgája
1 evőkanál tejszín



Elkészítés:

A mogyorót (diót), a lisztet, és a sütőport elkeverjük, összemorzsoljuk a felkockázott fagyos vajjal, gyors mozdulatokkal. Hozzáadjuk a porcukrot, a vaníliás cukrot, a sót, a tojást, a tojás sárgáját, a fűszereket, és a reszelt citromhéjat.
Összegyúrjuk, két cipót formálunk belőle, és letakarva hideg helyre tesszük 30 percre.

Az egyik cipót kerekre nyújtjuk, és egy kb. 24 cm átmérőjű, kikent, lisztezett formába igazítjuk. Ha nincs pitetorta formánk, kapcsos tortaforma is jó, ebben az esetben készítsünk 3-4 cm – es peremet a tésztának.
A tésztát megszurkáljuk villával, zsemlemorzsával megszórjuk, és a lekvárt rásimítjuk.

A másik cipót is kinyújtjuk, csíkokra szabjuk (vagy vékony rudakat sodrunk a tésztából).
Az alsó tészta peremét körbekenjük a tejszínnel elkevert tojássárgájával, átlósan rányomkodjuk a tésztacsíkok végét, majd a rácsot is megkenegetjük.

Előmelegített, 180 °C – os sütőben 1 órán át sütjük.
Kihűlés után szeletelve kínáljuk.

2008. november 21., péntek

Narancs -, vagy citrommáz




Hozzávalók:

15 dkg porcukor
1-2 evőkanál finomra reszelt narancs -, vagy citromhéj
1-2 evőkanál narancs-, és citromlé
1 dkg vaj
2 kiskanál tej

Elkészítés:

Az összetevőket gőz fölött, folyamatos keveréssel besűrítjük.

Fehér cukormáz




Hozzávalók:

1 tojásfehérje
kb. 12 dkg porcukor

Elkészítés:

A tojásfehérjét kissé felverünk, hozzáadjuk a porcukrot, s alaposan kikeverjük.(A tojásfehérje nagyságától függően a cukor mennyiségét növelhetjük, akár 20 dkg is lehet.)
Nem habot készítünk belőle, állaga jó sűrű massza legyen!
Amikor már nem folyik szét, egy műanyag zacskóba töltjük, a sarkát picit levágjuk, s így mintákat rajzolhatunk a tortákra, süteményekre,formákra.

Fekete erdő charlotte






Hozzávalók:

Alaplap:

1 db vékony, kb. 2 tojásos kakaós tortalap

Töltelék:

5 dl habtejszín
5 evőkanál porcukor
1 csomag vaníliás cukor
1 csapott evőkanál zselatin
1 dl víz
1 üveg kimagozott cseresznye vagy meggy befőtt
3 cl cseresznye pálinka
25 szál roletti (hengeres ostyarudacska)
1-2 szelet csokoládéból csokiforgács


Elkészítés:

A tejszínt felverjük, fokozatosan hozzáadva ízesítjük a vaníliás porcukorral, és kemény habot készítünk belőle.
A zselatint a vízzel lassú tűzön, folyamatos keveréssel feloldjuk, majd amikor már langyosra hűlt, pár kanál tejszínt hozzáadva, óvatosan a teljes mennyiségű habhoz keverjük habverővel.
A pálinkát kevés befőttlével elkeverjük.
A tortalapot kapcsos formába illesztjük, kissé meglocsolgatjuk a pálinkás sziruppal, úgy, hogy azért ne áztassuk el a tésztát.
A forma oldala mentén szorosan egymáshoz rakosgatjuk a rolettiket. Az ostyarudacskák mennyisége függ attól, milyen nagyságú a formánk.(A Lidl-ben 40 dkg -os, zacskós kiszerelésben 60 db van.)
A tejszínhabba forgatjuk a befőttet is, és a formába simítjuk a krémet.
Hűtőbe tesszük a krém teljes dermedéséig.
Díszíthetjük csokiforgáccsal, tejszínhab rózsákkal is, félretehetünk a befőttből is a díszítéshez, vagy vásárolhatunk hozzá külön koktélcseresznyét egy kis üveggel.

2008. november 18., kedd

Philadelphiai túrótorta





Philadelphiai túrótorta

Hozzávalók:

25 dkg babapiskóta
18 dkg puha vaj
1 csomag citrom ízű tortazselé por
2.5 dl hideg víz
2 csomag vaníliás cukor
25 dkg sovány túró
20 dkg krémtúró
1 db citrom leve, és vékony csíkokra vágott héja
10 dkg porcukor
3 dl habtejszín
1 csomag habfixáló por
1 evőkanál cukor

Elkészítés:

A piskótát eltördeljük, durván szétmorzsoljuk, és a vajjal összegyúrjuk.
A masszát egy tortaformába nyomkodjuk.
A zseléport elkeverjük a vaníliás cukorral, és a vízzel felmelegítjük állandó kevergetéssel. Hagyjuk kihűlni.
A túrókat a porcukorral, a citrom levével kikavarjuk, és hozzáadjuk a zselét is.
A tejszínt habosra verjük, a habfixálóval kemény habot készítünk belőle.
A túrókrémbe forgatjuk, és rásimítjuk az alapra.
Fóliával letakarjuk, hideg helyen hagyjuk dermedni, legalább 2-3 órán keresztül álljon így.
A citromhéjat (amelyből pár darabot félreteszünk díszítésre) 1 evőkanál cukorral, kevéske víz hozzáadásával felforraljuk, és lehűtjük.
A torta tetejére kenjük, és a citromhéj-darabkákkal díszítjük.

2008. november 17., hétfő

Mióta főzök, és miért? - körkérdés

Még október közepén kaptam egy körkérdést Szazala oldaláról, Zsuzsától: Mióta főzök, és miért?
Sajnos, most jutottam el odáig, hogy válaszolhassak, tehát bepótolom az elmaradásomat!
30 éve főzök, akkor mentem ugyanis férjhez. Mégpedig úgy, hogy semmit sem tudtam főzni. Talán ez volt a legelső információ, amit szüleim szemlesütve, pirongva bevallottak a jövendőbelim családjának.
Ez persze azért történhetett meg, mert nagyanyám sokáig jó erőben uralta a konyhát Édesanyámmal együtt, én pedig úgy éreztem, kis helyen két ember társaság, azon felül tömeg. Mellébeszélni sem akarok, ráadásul, a főzés cseppet sem érdekelt!
A sütés sem izgatta a fantáziámat, gyerekként az az emlék él bennem, hogy amikor piskótát készítettek, mindig nekem kellett habot vernem, és a sárgáját a cukorral habos-krémesre kavarni. A folyamatot úúútáltam, rémesen untam az egészet, és ugye még nem volt robotgép!
A végeredmény kárpótolt valamelyest, amikor a tálban maradt krémet kinyalogathattuk. Így, többes számban, a bátyámmal. Látjátok, ez mindig is így ment minden téren, kicsiben-nagyban egyaránt, dolgozol valamivel, aztán járandóságodnak legalább a felét lenyúlják!
Már voltam vagy 16 éves, amikor legelőször próbálkoztam sütéssel. A klasszikusokkal: Linzerkarika, és Kekszes rumosgolyó. A golyókkal az volt a baj, hogy pillanatok alatt elfogyott. Nyaralt nálunk a Gigi barátnőm, ketten hozzáláttunk, megnöveltük az adagot, nem emlékszem, hányszorosára. Ehhez a rumosüveget időnként meghúztuk, vidámabban teljen a munka. (Először ittunk alkoholt….)
Szegény Anyám, amikor előkerült a kertből, az egész házban mindenfelé golyók voltak tálcákon, mi meg folyamatosan viháncoltunk, az üvegben pedig csak mutatóban maradt a rumból.
Hát, egész életében emlegette……
Jött a házasság.
A kényszer nagy úr, megvettem az első szakácskönyvemet, és próbáltam okosodni. Ez elég nehéz volt, mert már eleve olyanoknak írják ezeket, akikről feltételezik, minden alapkérdéssel tisztában vannak. Rólam ezt hiába feltételezték. Semmivel sem voltam tisztában.
Az élet nagy tanítómesterének, a Tapasztalatnak a folyamatos megszerzése később átsegített az egyéb nehézségeken.
Így kezdődött…
Azóta főzök is, és sütök is, bár sütni a mai napig sokkal, de sokkal jobban szeretek. Főzni akkor főzök, ha muszáj, sütni pedig, amikor muszáj, és amikor éppen úgy szottyan a kedvem!

Ezt a körkérdést nem továbbítom, mert szerintem már olyan sok idő eltelt, mióta Zsuzsa elküldte, hogy valószínűleg már mindenki kapott belőle.
Ha netán mégis bárki úgy gondolja, szívesen elfogadja a kérdést, jelezze felém, és máris küldöm tovább, nehogy valaki kimaradjon!

2008. november 16., vasárnap

7 dolog magamról....

Kaptam egy megtisztelő, játékra való felkérést Süthetek-főzhetek gazdájától.

A játék szabályai szerint:

Leírok magamról 7 dolgot, amit még nem tudnak rólam a többiek.
Kiválasztok 5 embert, akikre kíváncsi vagyok, belinkelem azokat, és értesítem őket erről.

Íme a 7 dolog magamról:

1./Korom szerint 50 feletti vagyok (de csak alig 3 évvel!).
Több, saját gyártmányú receptes „könyvem” van, magazinokból kiollózott, gondosan beragasztgatott leírásokból.
Éveken keresztül ez volt a kedvenc elfoglaltságom.

2./2006 óta munkanélküli vagyok, hogy hasznossá tegyem magamat, elkezdtem a Hoxa oldalára recepteket felvinni, vegyesen. Kb. 140-ig jutottam el, meglehetősen jó volt a nézettségük. Ezért úgy gondoltam, lehetne nekem akár saját receptes oldalam is.

3./Minden vágyam egy honlap volt.
Hozzáfogtam egy sütemény-receptes honlap tervezéséhez. Ez a munka egy teljes évet vett igénybe, így született meg a Nassoljunk.
Sajnos a kivitelezése óta nincs frissítve (legnagyobb bánatomra!), mert én nem értek hozzá, az anyagi hátterem pedig nem olyan azóta, hogy mást alkalmazzak erre a célra.

4./Javasolták, készítsek blogot.
Kíváncsiságból, találomra rámentem a blogspot kezdő oldalára, csak mert meg szerettem volna nézni, hogyan is készül egy blog. Ehhez persze lépésről lépésre ki kellett tölteni minden oldalt, a végén ott tartottam, hogy írjam be a címét, hasraütés-szerűen írtam be a Tortaimádó nevet. Így kezdődött…. Meg is lepődtem! Van egy blogom!

5./Valahányszor eszem a finomabbnál finomabb krémes-habos sütiket, megmozdul a lelkiismeretem, hogy ettől azért egészségesebb desszerteket kellene csipegetnünk.
Ugyanis hiszem, és vallom, hogy az egyik legnagyobb kincsünk az egészségünk!
Ilyenkor kerül elő a reform jellegű receptgyűjteményem…, és így készült el a Reformnasik oldalam.

6./Amikor sütök, az háromféleképpen történhet.
Alkalomra: alapos böngészéssel, teljes megfontolással, minden apró részletig megtervezve és kivitelezve. Mindent bele, ami tőlem telik!
Sietősen: valamelyik jól bevált, egyszerű, és finom recept alapján, gyorsan összecsapva, ahogy sikerül, úgy puffan!
Nincs türelmem receptek válogatásával: egy alaptésztához saját elképzelés alapján rögtönzöm a többi hozzávalót. Magyarul: kitalálok valamilyen süteményt.
Ezekkel egész szép sikereket érek el házon belül, ilyenkor mindig megfogadom, hogy leírom a részleteket, ami persze utána vagy eszembe jut, vagy nem.

7./A blogok az utóbbi fél évben eléggé el voltak hanyagolva.
Ennek nyomós oka volt, súlyosan beteg Édesanyámat ápoltam tavasz óta, aki sajnos okt. 22-én örökre itthagyott bennünket.
Tavaly a 75. születésnapjára készült a legnézettebb tortám, a Születésnapi emeletes torta.
Neki már nem készül több torta…...


A játékról a következő blogtársakat értesítem:

Eperlány, Csokiimádók klubja,No salty,Kricso kanala,
Diaboszi konyhája

Igyekeztem utánajárni, hogy a megjelöltek részt vettek-e már a játékban, ha elkerülte volna a figyelmemet, akkor elnézést kérek!

2008. november 14., péntek

Csokis koszorútorta 2.





Csokis koszorútorta 2.


Hozzávalók:

4 tojás
25 dkg Ráma margarin
20 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
2 dl száraz vörösbor
30 dkg liszt
1/2 csomag sütőpor
1 csapott evőkanál kakaó
1 kávéskanál őrölt fahéj
10 dkg mazsola
1 csomag csokoládés tortadara

Elkészítés:

A tojások fehérjét csipetnyi sóval habbá verjük.
A margarint habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tojások sárgáit, a cukrokat, és egyneművé elegyítjük.
Ehhez lassacskán adjuk a bort, a sütőporos, kakaós, fahéjas szitált lisztet, és a mazsolát.
Lazán beleforgatjuk a tojáshabot, és legvégén jön hozzá a tortadara, hogy ne töredezzen össze.
Kikent, lisztezett formában sütjük kb. 20 percig előmelegített, forró sütőben, majd a hátralevő időre csökkentsük le a hőt lassúbb sütésre. Kb. 50 perc alatt készül el, sütőtől függően, tűpróbával ellenőrizhetjük.
Akkor finom, ha szép lazára sikerül sütnünk a tésztát.
Porcukorral szórhatjuk, vagy akár csokimáz, cukormáz is mehet rá, vagy tejszínhabbal is kínálhatjuk, idénygyümölccsel, stb.

2008. november 13., csütörtök

Csokimáz tortabevonó csokoládéból




Csokimáz tortabevonó csokoládéból

Hozzávalók:

10 dkg csokoládé
5 dkg vaj
pár csepp olaj

Elkészítés:


A csokoládét megpuhítjuk gőz fölött.
Mindig jó minőségű csokoládét használjunk, kakaótartalma 50 % felett legyen, és az olvasztásához tördeljük össze kis darabokra.
Lassan történjen az olvasztás, ugyanis ha túlhevítjük, összecsomósodhat (már testhőmérsékleten, 36°C – on olvad), vagy nem lesz szép fényes a felülete, matt lesz.
Teljesen száraz edényt használjunk fedő nélkül, mert ha a gőz lecsapódik, vagy csak egy csepp víz kerül bele, már tönkreteszi a csokoládénkat.

A vajat felolvasztjuk, óvatosan kissé lesütjük, hogy a víz eltávozzon belőle. A két anyagot egyneművé keverjük, hozzáadjuk az olajat,lassan ráöntjük a tortára, hogy egyenletesen fedje be, és csak az oldalát szabad késsel eligazgatni.

Vaj helyett keverhetünk a csokoládémasszához 2 evőkanál étolajat is.
Forró vízbe mártott, vékony pengéjű, éles késsel szeleteljük a tortát.

Csokimáz



1./ Csokimáz

10 dkg puha vaj
10 dkg porcukor
3 enyhén púpozott evőkanál kakaópor
3 evőkanál víz (csak akkor, ha szükséges lenne az összeolvasztásnál)

Elkészítés:

A mázhoz az adalékokat összeolvasztjuk kis lángon, állandó keveréssel.
Amennyiben szükségesnek ítéljük meg, adunk hozzá egy kis vizet, hogy le ne égessük, de a víz elhagyható, és jobb is nélküle.
Amikor már nem érezni a cukorszemcséket és egyenletes krémet kaptunk, akkor ráöntjük a tészta tetejére, és gyorsan elsimítjuk.
Vajjal a legcélszerűbb elkészíteni.

Nagyon szép testes bevonatot ad, a megfelelő szilárdságúra dermed, jól szeletelhető a sütemény, nem törik, és nem mázolódik.
Szeletelni legjobb forró vízbe mártott, vékony pengéjű, éles késsel.
Ezt a bevonatot szeretem a legjobban.
Könnyen, gyorsan elkészíthető, és nem okoz csalódást.
(alul a képen)



2. / Csokimáz

Hozzávalók:

3 evőkanál szitált kakaópor
5 evőkanál cukor
5 evőkanál víz
10 dkg vaj

Elkészítés.

A cukrot elkeverjük a kakaóporral, hozzáadjuk a vizet, s lassú tűzön besűrítjük.
Levesszük, és simává elegyítjük a vajjal.
Rögtön a tésztára öntjük, széles pengéjű késsel gyorsan elegyengetjük, majd hagyjuk megdermedni.

3./ Csokimáz

Hozzávalók:

15 dkg porcukor
3 evőkanál kakaópor
3 evőkanál meleg víz
3 evőkanál étolaj

- olvadásig felmelegítjük, és amikor elegyednek az összetevők, ráöntjük a tésztára, és gyorsan elterítjük a felületen.Szép fényes lesz.

4./ Csokimáz

Hozzávalók:

12 dkg cukor
4 evőkanál kakaópor
4 evőkanál víz
1-2 dkg margarin / vaj

Elkészítés:

A cukrot, a kakaót, és a vizet összekeverjük, kis lángon kevergetve addig főzzük, amíg a cukor el nem olvad, majd azonnal belekeverjük a margarint.
(Amennyiben több zsiradékot teszünk hozzá, lágyabb, krémszerű bevonót kapunk, és nem fog teljesen megszilárdulni.)
A folyékony masszát a tésztára terítjük, és hűvös helyen hagyjuk megkötni.

5./ Csokimáz pudingporral

Hozzávalók:

1 csomag főzős csokoládé ízű pudingpor
2,5 dl tej
20 dkg margarin
20 dkg porcukor
2 púpozott evőkanál kakaópor
kevés rum aroma - elhagyható

Elkészítés:

A pudingport cukor nélkül megfőzzük a tejjel, kevergetve kihűtjük, hogy ne bőrösödjön meg a teteje.
A margarint a porcukorral, az aromával és a kakaóporral habosra keverjük, majd a kihűlt pudinggal jól kikeverjük.
Szép fényes lesz a felülete, és jól kenhető a tésztára.

6./ Csokimáz pudingporral

Hozzávalók:

8 dkg vaj
8 dkg porcukor
2 evőkanál kakaópor
1 evőkanál pudingpor (csokis, vagy akár vaníliás is lehet)
1 evőkanál tej
- felolvasztjuk kis lángon, hogy elegyedjenek az adalékok, majd a tésztára simítjuk.

2008. november 12., szerda

Diótorta 3.




Diótorta 3.


Hozzávalók:

Tortalap:

4 db tojásfehérje
12 dkg porcukor
12 dkg őrölt dió
1 kávéskanál vanília aroma
csipetnyi só

Töltelék:

2 dl tejszín
10 dkg cukor
15 dkg őrölt dió
1 kávéskanál fahéj
½ narancs reszelt héja

Tetejére:

Tortabevonó csokoládé vagy csokimáz
Egészben hagyott diószemek

Elkészítés:

A tojásfehérjét csipetnyi sóval kemény habbá verjük, hozzáadjuk a vanília aromát, és a cukorral elkevert diót.
Kisebb formában ( kb. 20 cm átmérőjű) 3 lapot sütünk, előmelegített, kb. 180 °C-os sütőben, 15-20 perc alatt. A lapokat hagyjuk kihűlni.

A forrpontig felmelegített tejszínhez adjuk a cukorral, fahéjjal, és narancshéjjal elkevert diót, és kevergetve sűrűre főzzük. Időnként megkavargatva kihűtjük, és a lapokat megtöltjük.
Tortabevonóval vagy csokimázzal bevonjuk, és dióval díszítjük.

Máz:

3 evőkanál kakaópor
10 dkg porcukor
10 dkg vaj
Az adalékokat összeolvasztjuk.