2008. április 29., kedd

Epertorta



Epertorta


Hozzávalók:


1 db
6 tojásos piskóta tortalap


Töltelék:


4o dkg eper
25 dkg Ráma margarin
20 dkg porcukor

3 dl tej
1 csomag vaníliás pudingpor

2 dl habtejszín


Tetejére:


10 dkg eper
1 dl habtejszín


Elkészítés:

A margarint habosra keverjük a cukor felével, és hozzáadjuk a tejjel, és a maradék cukorral elkészített, lehűtött pudingot. Jó alaposan kikeverjük, és beleforgatjuk a tejszín keményre vert habját.

A piskótát kettévágjuk, az alsó lapot megtöltjük a krém háromnegyed részével, amelybe előzőleg az eperdarabokat is lazán belekevertük, majd rátesszük a tortalap másik felét. Tetejére rákenjük a maradék krémet, és eperszemekkel díszítjük.

Hűtőbe tesszük, és tálalás előtt tejszínhabbal díszítjük.

2008. április 28., hétfő

Tengerésztorta




Isten éltesse nagyon sokáig, jó egészségben a tengerészeket, akik most ünneplik a születésnapjukat! -, és persze azokat is, akik nem most, hanem az év bármely más napján!

Nálunk ebben a tavaszi időszakban egymást követik a születésnapok, és persze ilyenkor szigorúan házi torta dukál a kedves ünnepeltnek. A tortát az ember lánya megtervezi, majd, ahogyan sikerül, úgy kivitelezi.
Itt-ott vannak ugyan kisebb (?) esztétikai hibák, de hát nem mindenkinek van „cukrászdiplomája”.
A végeredmény pedig mégiscsak a mi kutyánk kölke… Reklamációnak helye nincs, legfeljebb nyelhetjük, mint kacsa a nokedlit…, de szerencsére az ízek összhatása hamar feledteti az esetleges külső hibácskákat.

A soron lévő „áldozat” egy volt tengerészkapitány, aki életének kb. kétharmad részét vízen töltötte. Személyre szabott tortát szerettem volna ajándékozni, valami olyasmit, ami saját ötletem alapján készül, egyedi, alkalmas arra, hogy amatőrként „megalkossam”, és valódi meglepetés legyen.
Tervezgettem egy-két hétig, majd egy-két napig elszuttyogtam rajta, és létrejött a megvalósulás.
Első lépésként kerestem, és találtam egy alkalmas fotót, és egy helyi üzletben készíttettem róla egy ehető, színes ostyaképet, ez lett a torta teteje.
Második lépésként készítettem egy kisméretű, 17 cm átmérőjű, kb. 7 cm magas kupolatortát. Ezt a kis tortát beépítettem egy nagyobb tortába (26 cm átmérőjű). Hát nem mondom, súlya is lett, magassága is, de rendesen.


Tengerésztorta


Hozzávalók:

1 db sárga 5 tojásos piskóta tortalap, gáztepsi méretű
1 db 5 tojásos kakaós, kerek tortalap (két egyforma lapra szelve)

4 evőkanál rum
1 dl tej
1 tojás
15 dkg porcukor
2 evőkanál kakaópor
1 dl kávé (neszkávé)
10 dkg vaj
5 dkg durvára vagdalt, pirított dió
5dkg mazsola
5 dkg lekvár

Krém:

6 dl tejszín (nálam „Hulala” növényi hab)
5 dkg porcukor
0.5 dl kávé
8-10 dkg durvára reszelt étcsokoládé
1 csapott evőkanál zselatin
Tetejére:

10 dkg porcukor
1 tojás fehérje
½ citrom
1 db ostyakép, a hozzá tartozó hideg tortazselével
4 dl tejszín

Elkészítés:


A sárga, vékony piskótalapot akkora hosszúkás háromszögekre szabtam ki, hogy ki tudjak bélelni vele egy gömbölyű aljú tálat (nálam a fém salátástál volt), és a tetejére is vágtam egy oda illeszkedő, kerek lapot.

A szabást szó szerint értem, túl friss volt a tészta, és késsel nehezebben boldogultam, így egy hirtelen ötlettől indíttatva, a jó éles Fiskars ollómmal kiszabtam a cikkeket. Nagyszerűen ment, meg is voltam magammal elégedve, hogy ezt kiadta az agyam, mert ez eddig még nem jutott az eszembe. Na, mondom, vajon egy igazi cukrász vajon mit szólna ilyen módszerekhez? -, lehet, hogy náluk ez már szentségtörésnek számít, ki tudja.
(Fotót is készítettem erről a bélelésről, csak sajnos kissé életlen lett, mert a mobiltelefonnal készült, így azt nem teszem fel, de gondolom, érthető, hogyan csináltam.)

A torta belsejét, és a kerek lapot megöntöztem a tejjel, amibe 2 evőkanál rumot kevertem, ebből jutott még a barna lapokra is valamennyi.
A tojást a cukorral, kakaóval, kávéval gőz fölött összefőztem, míg egyneművé nem vált, s hagytam hűlni.
A vajat csipetnyi sóval habosra kavartam, hozzáadtam 2 evőkanál rumot, a kihűlt kakaós krémet, a tészta összemorzsolt maradékát, a diót, mazsolát, és robotgéppel krémesre kevertem.
Az üreget megtöltöttem a masszával, ráhelyeztem a lekvárral megkent tetejét, erre még egy húsvágó deszkát is, és kissé lesúlyozva, a hűtőben pihentettem másnapig.

A töltelékből maradt kevés felesleg, meglazítottam valamennyi lekvárral, és a barna lapok egyik oldalát megkentem vele, majd az alsót a megkent oldalával felfelé kapcsos tortaformába helyeztem.
A lap köré ajánlatos hajtogatott alufóliát tenni, nekem műanyag tortakarikám van erre a célra, amit oda lehet illeszteni (Dr.Oetker).

A tejszínes krémhez a keményre vert tejszínhabba kevertem a csokoládét, és a kis lángon, kávéban feloldott, már nem meleg, de még folyós zselatint.
Ebből a krémből kentem egy ujjnyi réteget az alapra, szépen ráhelyeztem óvatosan a kupolatortát, és a többi krémmel teljesen bevontam úgy, hogy fölötte is legyen némi réteg. Rátettem a barna lapot a megkent felével lefelé.
Most lett már akkora, hogy a nagyméretű tortatartó dobozom tetejét nem tudtam teljesen ráborítani.

Tetejére cukormázat simítottam, ehhez a porcukrot jól kikevertem a tojásfehérjével, és a citromlével. Ezt a mázat azért készítettem, mert szilárd felületre kell felvinni a képhez tartozó hideg zselét. Betettem a hűtőbe, hogy dermedjen a torta.





Ezután ment rá a zselé, majd a fotó, és tejszínes díszítés.

Nem lett annyira tökéletes, mint ahogy szerettem volna, kicsit egyenetlen maradt a fotó, talán azért, mert a zselé felét használtam csak el, a másik felét félretettem a következő tortámhoz, s gondoltam, jó lesz így is. Korábban már használtam ilyen tortafotót, akkor az egész zselét rákentem, és szép sima lett a felülete.
A másik pedig az, hogy ezek a hobbi csillagcsőrős díszítők olyan szűk kinyomó zacskóval vannak megáldva, hogy mire beletuszkolja az ember a szép gondosan felvert habot, addigra jó alaposan meg is gyapálódik az egész.
A végeredmény azért elég nagy sikert aratott az ünnepelt és a vendégek körében, jó sok dicséretet zsebelhettem be.
Már csak a torta elnevezése maradt hátra, a „Tengerésztorta” címet Ildikó találta ki, és Zsuzsa, Csaba, Zsiga, és a Kapitány Úr jóváhagyta, miután a kóstolóval egybekötött minőség-ellenőrzés is lezajlott.

2008. április 23., szerda

Csokikrémes tekercs



Csokikrémes tekercs


Hozzávalók:


1 db 6 tojásos, gáztepsi méretű piskótalap


Töltelék:


3 dl
tejszín
20 dkg tortabevonó csokoládé
10 dkg mazsola

Elkészítés:

A krémhez a tejszínt felforraljuk, beletördeljük a csokoládét, és állandóan kevergetve addig főzzük, míg a csoki teljesen felolvad. Levesszük a tűzről, kihűtjük, hűtőben megdermesztjük, majd habverővel ismét felverjük.

A tortalapot megkenjük a krémmel, megszórjuk egyenletesen a mazsolával, és feltekerjük. Kívülről is bekenjük, és villával hullámos vonalakkal díszítjük.

2008. április 21., hétfő

Finn almatorta


Finn almatorta

Tészta:


15 dkg Ráma margarin
1 dl cukor
2 tojás
5 dkg darált mandula
3 dl liszt
1 kiskanál őrölt fahéj


Töltelék:

60 dkg szeletelt alma
1 tojás
1 dl tej
1 csomag vaníliás cukor

Elkészítés:


A margarint a cukorral gyorsan kikeverjük, majd a tojásokat egyenként adjuk hozzá. A mandulát, a fahéjat, és a lisztet is hozzáadva összegyúrjuk. Gyors mozdulatokkal, és hideg kézzel dolgozzunk.

A tésztát tegyük hűtőbe kb. fél órára, majd vizes kézzel, sütőpapírral bélelt formába nyomkodjuk úgy, hogy kb. 2 cm magas pereme is legyen. Az almát sűrűn a tésztára rakosgatjuk.

A tojásokat kissé fölverjük, a tejet hozzáadjuk, az almára öntjük.
A vaníliás cukorral meghintjük, és előmelegített sütőben, 190 °C– on, kb.25 percig sütjük.

Langyosan tálaljuk.

2008. április 17., csütörtök

Epertorta joghurtos csokoládéval



Epertorta joghurtos csokoládéval

A receptet a „Tina” magazin egy régebbi kiadásából írtam ki még hajdanán, és mivel az eper miatt kezd aktuálissá válni, ezért most felteszem ezt is.

Hozzávalók:


13 dkg vaj / margarin
1 csomag vaníliás cukor
15 dkg porcukor
2 tojás

0.5 dl tej
20 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
2 tábla joghurtos-epres töltött csokoládé (16 csík)


Töltelék:


1 evőkanál zselatinpor
1 citrom leve

5 dl aludttej
75 dkg eper

5 dl tejszín
10 dkg porcukor


Elkészítés:


A vajat a cukrokkal krémesre kikeverjük, egyenként beledolgozzuk a tojásokat, hozzáadjuk a tejet, és beleszitáljuk a sütőporos lisztet.
9 csík csokoládét durvára aprítunk, és a tésztába forgatjuk.
Kikent, sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformába simítjuk, előmelegített, 180 °C-os sütőben kb. 30 percig sütjük, és kihűtjük.

A zselatint kevés vízbe (fél dl) áztatjuk, kis lángon langyosra oldjuk, az aludttejjel simára keverjük. 20 percre a hűtőbe tesszük.

A megtisztított eperből 9 szemet félreteszünk a díszítéshez, a többit feldaraboljuk.

A tejszín felét kemény habbá verjük a cukorral, a dermedő aludttejbe vegyítjük, hozzáadjuk a citromlevet, és a felaprított epret.

A kihűlt tortalapot kettészeljük, az alsó lapot visszatesszük a formába, rásimítjuk a krémet, és beborítjuk a másik lappal. 2 órára hűtőbe tesszük (de legjobb, ha másnapig érlelődik).

A megmaradt tejszínt is habbá verjük.
A tortakarimát eltávolítjuk, a tortát tálaló tálcára csúsztatjuk, és a hab 1/3-ad részét rákenjük.
A többi habbal, csillagcsőrös nyomózsákkal habrózsákkal díszítjük, és kirakjuk a félretett, félbevágott eperszemekkel.
A maradék csokoládécsíkokat átlósan félbevágjuk, és a tortán ízlésesen eligazgatjuk.
Közepébe citromfű-, vagy mentalevélkét illesztünk.

2008. április 15., kedd

Palacsintatorta



Palacsintatorta

Hozzávalók:


Tészta:

15 dkg liszt
2 tojás
2 evőkanál cukor
2 evőkanál olaj

3 dl tej
1 citrom reszelt héja

Krém:

3 citrom leve és reszelt héja
3 tojás
20 dkg cukor
8 dkg vaj


Elkészítés:

A palacsintatészta hozzávalóit összekeverjük, 30 percig állni hagyjuk, majd a tortaformánk alapjának megfelelő méretű, 12 db palacsintát sütünk.

A krémhez a tojásokat, a cukrot, a citromlevet és reszelt héjat jól elkeverjük. Kis lángon, állandó keveréssel forrpontig főzve besűrítjük, majd a vajjal simára eldolgozzuk.

Kikenjük vajjal a formát, alulra palacsintát illesztünk, krémmel megkenjük, és addig folytatjuk a rétegezést, míg a hozzávalók elfogynak, végül a tetejére palacsinta kerüljön.

Forró sütő tesszük, átsütjük, majd hagyjuk kihűlni, és tálcára borítjuk. Tálaláshoz porcukorral megszórjuk.

2008. április 13., vasárnap

Erdélyi habos almástorta



Erdélyi almás torta

Hozzávalók:


1 db 6 tojásos piskóta tortalap

3 db savanykás alma

2 dl tejszín habja
1 csomag vanília ízű pudingpor

4 dl tej
25 dkg cukor
1 evőkanál zselatinpor
1 csapott evőkanál őrölt fahéj

csipetnyi só


Díszítés:

1 dl tejszín habja


Elkészítés:

A pudingot az előírásnak megfelelően, kb. 5 kanál cukorral és a tejjel felfőzzük, pici sót és a fahéjat hozzáadjuk, majd kevergetve kihűtjük.

A tisztított, gerezdekre vagdalt almát a maradék cukorral és fél dl vízzel kissé megpároljuk.

A tortalapot két részre vágjuk, és egy kapcsos tortaformában töltjük meg. Többrétegű alufóliát tegyünk a lap köré, hogy ne folyjon mellé a krém.
Az alsó lapon elrendezgetjük az almaszeleteket.

Az alma leszűrt levével kis lángon, folyamatos keveréssel feloldjuk a zselatint. A keményre vert tejszínhabból 1-2 kanállal a zselatinhoz keverünk, így adjuk a teljes mennyiségű habhoz.

A kihűlt pudingot robotgéppel krémesre átkeverjük, beleforgatjuk a tejszínhabot. Kétharmad részét rásimítjuk az alma tetejére, a másik lappal befedjük, erre kerül a többi krém.

Hűtőben hagyjuk dermedni, majd tejszínhabbal díszítjük, tetszés szerint.

(Én „Hulala” növényi habbal készítettem, ehhez szerintem elég lett volna összességében 20 dkg cukor is, mert a készítmény eleve édes.)







Ezt a tortareceptet a saját oldalamon kívül kizárólag a No Salty oldalára tettem fel.

2008. április 11., péntek

Lekváros máktorta 2.


Hozzávalók:

15 dkg Ráma margarin
2 20 dkg porcukor
2 2 cl rum
6 6 db tojás
20 20 dkg darált mák
5 dkg liszt
30 3 dkg étkezési keményítő
½ csomag sütőpor
11 db citrom reszelt héja
csipetnyi só


Töltelék: pikáns lekvár

Bevonat: tortabevonó csokoládé

Elkészítés:

Habosra keverjük a margarint a cukorral, hozzáadjuk a tojások sárgáit, ízesítjük a rummal, a sóval. Belekeverjük a sütőporos liszttel elkevert étkezési keményítőt, a mákot, és a citromhéjat.
Végül beleforgatjuk a tojásfehérjék keményre vert habját.

Sütőpapírral bélelt, vagy kikent, lisztezett formába öntjük, és előmelegített, 180 °C-os sütőben kisütjük. Rácson kihűtjük, kettévágjuk, lekvárral megtöltjük.

Olvasztott tortabevonóval bevonjuk.

Lekváros máktorta


Hozzávalók:


15 dkg Ráma margarin
15 dkg cukor
4 tojás
1/2 citrom reszelt héja
1 csomag vaníliás cukor
½ kávéskanál fahéj
15 dkg darált mák
3 evőkanál tej
1 csomag vanília ízű pudingpor
7 dkg liszt
½ csomag sütőpor


Töltelék: bármilyen pikáns lekvár

Máz:

½ citrom leve
1 csomag vaníliás cukor
porcukor


Elkészítés:


A vajat habosra keverjük, hozzáadjuk a cukrot, fehéredésig verjük, majd eldolgozzuk a tojások sárgáival, a vaníliás cukorral, a citromhéjjal, a fahéjjal, a mákkal, a tejjel, és a sütőporral, pudingporral elkevert liszttel. Végül beleforgatjuk a fehérjék keményre vert habját is.

Papírral bélelt, vagy kikent, lisztezett formába simítjuk, és előmelegített, 180 °C-os sütőben sütjük ki, kb. 40 perc alatt.

A tortát rácson hűtjük ki, kettévágjuk, megkenjük lekvárral a tetejét, és az oldalát is.

A mázhoz jól kikeverjük a vaníliás porcukrot a citromlével, és bevonjuk vele a tortát. (Annyi cukrot adjunk hozzá, hogy kissé sűrűbb masszát kapjunk.)

Megszórhatjuk mákkal, darabolt dióval, mandulával, mogyoróval.

2008. április 9., szerda

Túrótorta 3.



Túrótorta 3.


Hozzávalók:


15 dkg lágy Ráma margarin
20 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
4 tojás

1 kg túró
csipetnyi só
reszelt citromhéj
5 evőkanál búzadara
2 evőkanál liszt
1 mokkáskanál szódabikarbóna


Rátét:

1 pohár tejföl
1 evőkanál liszt
1 tojás

Elkészítés:


A margarint habosra keverjük a cukrokkal, hozzáadjuk a tojásokat, a sóval, citromhéjjal ízesített, áttört túrót, végül a szódabikarbónával, és a darával kevert lisztet.

Kikent, lisztezett formába öntjük, rákenjük a tojással, liszttel kikevert tejfölt.

Előmelegített, közepes hőmérsékletű, 180°C-os sütőben sütjük ki, kb. 40 perc alatt.

2008. április 7., hétfő

Barackos, vaníliakrémes torta


Barackos, vaníliakrémes torta


Hozzávalók:


Tészta:

3 tojás
9 dkg cukor
9 dkg liszt
1 dkg vaníliás cukor

késhegynyi sütőpor

Krém:

1 csomag vanília ízű pudingpor

4-5 evőkanál cukor
5 dl tej
darabokra vagdalt barackbefőtt (kb. 15 dkg)


Díszítés:


2 dl habtejszín
barackbefőtt

mogyoró, vagy diótörmelék


Elkészítés:

A tojások fehérjét habosra keverjük, a cukrokkal kemény habbá verjük, egyenként adjuk hozzá a tojások sárgáit, végül a sütőporos, szitált liszttel keverjük el.

Sütőpapírral bélelt formában kisütjük, előmelegített sütőben, 170 °C-on, majd kihűtjük.
A pudingport a cukorral, tejjel a szokásos módon elkészítjük, elkeverjük benne a barackdarabokat, és a tésztára simítjuk.

Hűtőbe tesszük, hogy a krém megdermedjen.

Tálalás előtt a tejszín keményre vert habjával, barackszeletekkel díszítjük, oldalára mogyoró-, (vagy dió) darabkák kerülnek.

2008. április 5., szombat

Karamelles ananásztorta


Karamelles ananásztorta


Hozzávalók:


Karamell:

5 dkg vaj
5 dkg barna, vagy nádcukor
0.5 dl tejszín

Rátét: 1 doboz körszeletes ananászbefőtt


Tészta:

20 dkg cukor
10 dkg vaj
csipetnyi só
4 tojás
15 dkg liszt
½ csomag sütőpor
1 csomag Bourbon vaníliás cukor


Elkészítés:

A karamellhez lassú lángon összeolvasztjuk a vajat, a cukrot és a tejszínt, pár percig forraljuk. Egy kivajazott tortaformába öntjük, (ha kapcsos a tortaforma, kívülről csomagoljuk be alufóliával), és kissé hűlni hagyjuk.

A tésztához a cukrot és a vajat habosra keverjük, egyenként hozzáadjuk a tojásokat, végül belekeverjük a sütőporos, szitált lisztet, a sót, és a vaníliás cukrot.

A cukros alapra rakosgatjuk a leitatott ananászkarikákat, erre öntjük a tésztát, és előmelegített, 180 °C-os sütőben, kb. 40 perc alatt kisütjük.

Hagyjuk pihenni 10-15 percet.

Helyezzünk a tetejére egy tálaló tálcát, és egy gyors mozdulattal fordítsuk meg, hogy a tortát ki tudjuk borítani a formából.

2008. április 4., péntek

Francia gesztenyetorta


Francia gesztenyetorta

Hozzávalók:


Tészta:


1 db 6 tojásos kakaós tortalap
5 dkg baracklekvár
2 evőkanál barackpálinka (mással is pótolható)

Töltelék:

40 dkg gesztenyemassza
0.5 dl rum
3 tojássárgája
8 dkg porcukor
2.5 dl tejszín habja


Tetejére:

10 dkg gesztenyemassza
1.5 dl tejszín habja


Elkészítés:


A piskótát 2 lapra vágjuk, és mindkét lapot megkenjük felforrósított, átszűrt, pálinkával kevert lekvárral, majd hagyjuk kissé megszikkadni.

A krémhez a tojások sárgáit a cukorral gőz fölött összesűrítjük, robotgéppel habosra keverjük a gesztenyemasszával, rummal ízesítjük, végül beleforgatjuk a tejszín keményre vert habját.

Az egyik tortalapot a formába helyezzük a lekváros felével felfelé nézve, rásimítjuk a krém egyharmad részét. Ráfektetjük a másik lapot, szintén felfelé nézzen a lekváros oldala, erre kerüljön a krém másik harmada.

Amikor már hűvös helyen kellőképpen megszilárdult a töltelék (legjobb másnapig pihentetni), levesszük a forma karimáját, tálcára csúsztatjuk a tortát, és az oldalát is megkenjük a maradék krémmel, amelybe előzőleg belekeverünk 2-3 evőkanál tejszínhabot, hogy lazább, kenhetőbb legyen.

Tetejét tejszínhabbal díszítjük gesztenyével, és egy kis csokireszelékkel.

2008. április 3., csütörtök

Spanyol narancstorta


Spanyol narancstorta


Hozzávalók:

Tészta:

22 dkg liszt
5 dkg cukor
csipetnyi só
11 dkg hideg vaj
1 tojássárgája

Krém:

4 db narancs
7 dkg apróra vagdalt kandírozott narancshéj
6 tojássárgája
10 dkg cukor
2 evőkanál narancslikőr

1.5 dl tejszín

Elkészítés:

Az omlós tésztát gyors mozdulatokkal összeállítjuk, fél órára hideg helyre tesszük, majd kinyújtjuk, és egy pitetorta-formába igazítjuk. (Ha nincs ilyen formánk, tortaforma is jó, 2-3 cm-es peremet készítsünk a tésztának.)

A tésztát sütőpapírral kibéleljük, babot szórunk rá (hogy ne púposodjon fel a tészta), és előmelegített sütőben, 180°C-on, 10 percig elősütjük.
A papírt és a babot eltávolítjuk a sütést követően.

A krémhez a tojások sárgáját a cukorral, 1 narancs kifacsart levével, és a likőrrel jól kikeverjük.
A tejszínt ízesítjük két narancs reszelt héjával, hozzáadjuk a kandírozott darabkákat, és elkeverjük az előző tojásos krémmel.

A krémet a tésztára simítjuk, visszatesszük a sütőbe, a hőmérsékletet 160 °C-ra levesszük, és további 45 percig sütjük, míg a massza szépen átsül.

A maradék narancsot lehéjazzuk, cikkekre vágjuk, és körberakosgatjuk a szeletekkel a torta tetejét.

Készíthetjük úgy is, hogy 1-2 evőkanál pirított fenyőmaggal megszórjuk, 2 evőkanál porcukrot szitálunk rá, és pár percre visszatesszük a sütőbe, hogy a cukor karamellizálódjon.

Forrás: Meglepetés képesújság egy régi kiadása (?)

2008. április 2., szerda

Máktorta 3.


Máktorta


Hozzávalók:


16 dkg Ráma margarin

16 dkg cukor
15 dkg mák
6 db tojás
10 dkg reszelt étcsoki


Elkészítés:

A margarint, cukrot és a tojássárgáját habosra keverjük, hozzáadjuk a mákot, a reszelt csokit, végül beleforgatjuk a tojásfehérjék keményre vert habját.

Előmelegített sütőben, közepes lángon, 40-45 percig sütjük.

Tetejét be is vonhatjuk olvasztott tortabevonóval, és meg is tölthetjük pikáns lekvárral.

Szülinapi tortám fotója



Ez a születésnapi ajándék-tortám, a lányomtól, és a párjától. Veresegyházán készült (tudomásom szerint a Gombai cukrászatban), és nagyon, de nagyon finom volt!
Kívül-belül tiszta hab, a belső hab könnyű túróval kombinálva. Alul vékony réteg piskóta van, azon jó vastagon a túrós hab, ismét vékony piskótalap, majd vastag hab.
Hát ennyit a receptről!
(Utólag kiderült: Oroszkrém torta)

2008. április 1., kedd

Vizes piskóta készítése



Vizes piskóta


Hozzávalók:


4 tojássárgája
25 dkg porcukor
8 evőkanál víz
20 dkg liszt
késhegynyi szódabikarbóna

Elkészítése:

A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral, lassacskán beleadagoljuk a vizet, majd a szódabikarbónás, szitált lisztet, s alaposan kidolgozzuk. A végén beleforgatjuk a tojások fehérjének kemény habját is.




Vizes piskóta - másként

Hozzávalók:

4 tojás

25 dkg porcukor

1 citrom leve és héja

4 evőkanál forró víz

20 dkg liszt

1 csomag sütőpor

Elkészítése:

A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a citrom levét, s lassacskán a forró vizet. Végül a sütőporos, szitált lisztet is, amelyben elkevertük a citromhéjat. Jól kidolgozzuk.

A tojások keményre vert habját óvatosan beleforgatjuk a sárga masszába.

Mindkét változattal, minden egyéb tekintetben úgy járunk el, mint a sima piskóta sütésénél.
Leírása: „Piskóta tortalap készítése” címszó alatt.

A 4 tojásos vizes piskóta a 8 tojásos, másik fajta piskóta méretének felel meg.

Related Posts with Thumbnails