
Omlós pitetorta tészta
1 kávéskanál só
20 dkg vaj
1 tojássárgája
6-8 evőkanál hideg víz
Kanalanként hideg vizet adunk hozzá, annyit, hogy teljesen összeálljon a tészta.
A tésztát két részre osztjuk, kb. 1/3 és 2/3 arányban, és cipókat készítünk. Lehetőleg hideg kézzel dolgozzunk.
A cipókat fóliába csomagolva egy órára a hűtőbe tesszük pihenni.
Lisztezett deszkán
Nyújtáskor a lap közepétől haladjunk a széle felé, hogy szabályos kör alakzatot kapjunk.
Ha túlzottan ragadna a tészta, még jobban lisztezzünk alá.
A tésztát sodrófa segítségével ráborítjuk a formára, amelyet előzőleg kikentünk, és liszttel meghintettünk. Az anyagot beleigazgatjuk, megnyomkodjuk, hogy az alját, és az oldalát is béleljük ki vele. A kilógó részeket levágjuk, és a receptnek megfelelően megtöltjük.
A másik lapot is kinyújtjuk, akkorára, mint a sütemény felülete.
Középen éles késsel bevagdossuk, akár mintázatot is vághatunk bele (így a gőz szabadon eltávozhat belőle), s letakarjuk vele a tölteléket.
A levagdosott darabokat felhasználhatjuk díszítésre.
Tetejét tojássárgájával kenjük meg.
Előmelegített,
Amint kivettük a sütőből, rácsra helyezve hűtsük le, és hidegen tálaljuk.
Vannak olyan piték, amelyeknek a tölteléke nem igényli a sütést, ezért az alapot előre kisütjük. Ebből a mennyiségből két tortaalap is kijön.
Ekkor a formába igazított tészta alját szurkáljuk meg villával, alufóliát, vagy sütőpapírt fektessünk rá, majd erre egyenletesen terítsünk szárazbabot, vagy lencsét, s így süssük ki 15 perc alatt.
A fóliát a babbal eltávolítjuk, a tésztát ismét megszurkáljuk, és további pár percig (4-5 perc) sütjük még.
Ha netán még így is felpúposodna a kisült tészta, egy kanállal óvatosan egyengessük el a felületét.
Rácsra téve hűtsük ki.
A sütésnek ezt a változatát vaksütésnek nevezzük.
Omlós pitetorták díszítése
A pitetortákat rendkívül változatosan tudjuk díszíteni, sok mindennel tudjuk látványossá tenni süteményünket.
A fedett pitetorta esetén, amikor a tésztát rászabjuk a formára, mindig van némi lehullott tésztamaradvány, amelyből különféle dekorációs elemeket készíthetünk.
Segítségként pár változat leírása:
Cakkos mintázatnál a kilógó részt nem vágjuk le, hanem csak visszahajtjuk. Egyik kezünk mutató-, és hüvelykujjával a külső oldaláról nézve, alulról összecsípjük a tészta szélét, s ugyanakkor belülről a másik kezünk mutatóujjával benyomjuk az összefogott tésztát, s így haladunk körbe, kb. fél cm közöket hagyva. Amennyiben van olyan szaggatóformánk, amelynek hegyes, cakkos széle van, azzal még könnyebben benyomhatjuk az összefogott mintázatot ellenkező oldalról.
Ék alakban kivághatunk szabályosan haladva a torta széléből darabokat, s ezáltal is díszes szélt kapunk, a virág szirmaira emlékeztet.
A torta közepén éles késsel egy 10x10 cm - es X alakzatot vágunk, a cikkeket visszahajtjuk, így ablakszerűen nyitott marad, ahol kilátszik az alatta levő színes, gyümölcsös töltelék.
A torta tetejére virág, vagy nagyobb levélmintákat vágunk, morzsalékkal is megszórhatjuk, vagy darabolt diófélékkel.
Hullámos szél esetén a torta szélét felülről csípjük össze, s alulról nyomjuk vissza az ujjunkkal.
Ha tésztaalapot készítünk, a maradék 1/3 részt használjuk fel a díszítéshez.
Nyújtsuk ki a tésztát
Fonott mintánál a kinyújtott tésztát fél cm széles csíkokra szabjuk, lazán összefonjuk őket, s a nedvesített szélre illesztve kicsit lenyomogatjuk.
Csavart szélnél a hüvelykujjunkat a pite belső széléhez nyomva, az ellenkező oldalról a mutatóujjunkkal rásegítve, csavarunk a tészta szélén. A következő csavarásnál a hüvelykujjunkat abba a mélyedésbe illesztjük, amelyet a mutatóujjunkkal nyomtunk s így haladunk körbe.
Rácsozatot készíthetünk, derelyevágóval szép, cakkos szélű csíkokat is szabhatunk.Ugyanezeket a csíkokat középről kiindulva, sugáralakban is halmozhatjuk a torta tetejére.
A pitetorta alapját gyümölcsökkel, krémekkel is tölthetjük, díszíthetjük tejszínhabbal, mázakkal, öntetekkel. Tehetünk rá keményre vert, cukrozott tojásfehérje habot, amit langyos sütőben kissé megpirítunk.
2 megjegyzés:
Pár hete találtam rá a blogodra és azóta rengeteg sütit-tortát kipróbáltam, mivel mindig akad szülinap vagy valamilyen családi összejövés.
A pitetortának van a legnagyobb sikere, túrós, almás, meggyes, almás-diós, mákos...sorolhatnám hányfélét kértek már. Nagyon jó a tésztája - végülis egy omlós linzertészta cukor nélkül.
Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy itt mazsolázgathatok kedvemre, gyűjtsed csak a finomabbnál finomabb recepteket tovább!
Minden jót: neuhauser szilvi
Szia, Szilvi!
Örömmel hallom, hogy hasznosak lettek a feltett receptek, és hogy nagy sikereket könyvelsz el a sütésükből!
Köszönöm a buzdítást, igyekszem lassacskán a bővítgetésekkel, amennyire tőlem telik.
További jó sütögetést kívánok: Marica
Megjegyzés küldése