
Narancsos sajttorta
Hozzávalók:
Tészta:
22 dkg durvára darált háztartási keksz
10 dkg lágy vaj
Töltelék:
50 dkg krémsajt (pl. Philadelphia)
3 egész tojás
2 tojás sárgája
10 dkg porcukor
13 dkg tejföl
1 csomag Bourbon vaníliás cukor
½ citrom leve
1 citrom reszelt héja
csipetnyi só
Szirup:
5 db szép, nagy narancs
4 púpozott evőkanál cukor
Elkészítés:
A kekszet keverjük el a vajjal, egyenletesen nyomkodjuk a tortaforma aljába, és tegyük a hűtőbe min. kb. 5-6 percre, hogy megdermedjen. Kemény tészta lesz belőle.
Kapcsoljuk be a sütőt, hogy mire végzünk, 180-200°C-os legyen.
A narancsokat hámozzuk meg, és a gerezdeket centrikusan filézzük ki, a kicsorgó levet és a filéket egy tálkában fogjuk fel. A narancs héjának nagy részét, fehér rész nélkül vágjuk nagyon vékony csíkokra.
A töltelék hozzávalóit keverjük össze.
A sziruphoz felhevített serpenyőben karamellizáljuk a cukrot.
Amikor már kezd sötétedni, csorgassuk bele a narancslevet (nagyon fog sisteregni!), adjuk hozzá a narancsfilék felét, és a narancshéjat. Ha túl sűrű lenne, egy kis vizet önthetünk hozzá. Amikor kezd beforrni, és már szirupos, akkor tegyük bele a maradék filéket. Most gyorsan vegyük ki a formát a hűtőből, a szirupot egyengessük el a tésztán, és óvatosan simítsuk rá a tölteléket.
Tehetünk a töltelékbe gyümölcsdarabokat vagy mazsolát, kisebb, darabolt aszalványokat, ezeket forgassuk meg előtte lisztben, hogy ne süllyedjenek le a töltelékben.
A sütő aljába tegyünk gáztepsiben jó sok lobogva forró vizet, annyit, hogy nem szabad elforrnia sütés közben.
Süssük kb. 50 percig, vagy amíg a teteje enyhén barnulni nem kezd. A torta szépen meg fog nőni, de ha kivesszük, összeesik egy kicsit.
Legalább 1 napig hagyjuk a tortát pihenni a hűtőben, hogy ízei összeérjenek. Tálaláshoz adhatunk hozzá narancs (vagy amilyen gyümölcsöt még használtunk) öntetet, amit a tányéron a szeletekre rácsorgathatunk.
Az eredeti recept és a fotó forrása: Lakáskínálat/Konyhatündér oldalán található.
Narancsöntet
Hozzávalók:
3 tojás sárgája
3 evőkanál cukor
2 narancs reszelt héja
2 dl tej
1 narancs leve
Elkészítés:
A tojások sárgáját a cukorral fehéredésig, habosra keverjük, hozzáadjuk a narancshéjat, felengedjük meleg tejjel, és gőz fölött addig verjük, míg be nem sűrűsödik.
Levesszük a tűzről, és belekeverjük a narancs szűrt levét.
6 megjegyzés:
Sziasztok !
Azt szeretné megkérdezni, hogy ez mekkora torta alapanyaga ? Anyukámnak szeretnék csinálni, csak kicsi tortaformába, mennyi alapanyag kéne hozzá úgy arányban ?? ( először csinálom ) :D köszi :)
Szia!
Kb. 24-26 cm átmérőjű formához való adag.Ha jóval kisebb a formád, arányítva lehet csökkenteni a mennyiséget,- vagy pedig magasabb torta lesz a végeredmény, ami nem nagy baj.
Sok sikert, és kellemes hétvégét!:-)
Nagyon szépen köszönöm !:) Neked is !Ma megsütöm a végeredményt leírom :D
Hát egy hónappal utána írom elnézést ! :D Fenomenális lett ! :D Nagyon ízlett mindenkinek ! Anyukám nagyon örült neki ! :D
Nagyon szépen köszönöm a receptet ! :D
Örülök, hogy sikered volt vele, és ízlett a családnak!:-)
Megjegyzés küldése