
Kakaós piskótalap készítése
Hozzávalók:
15 dkg porcukor
4 dkg kakaópor
15 dkg liszt
½ csomag sütőpor
Minden egyéb tekintetben a piskótasütésre érvényes javaslatok az irányadóak, leírása: „Piskóta tortalap készítése” címszó alatt.
Előmelegített, közepes hőfokú sütőben sütjük ki, egyenletes lángon. Tűpróbával ellenőrizzük.


Vagy másként:
Hozzávalók:
6 tojás
18 dkg porcukor
3 evőkanál étolaj / vagy olvasztott vaj
3 evőkanál víz
15 dkg liszt
3 dkg kakaópor
1 csomag sütőpor
Elkészítés:
A tojások fehérjét felverjük, a cukorral kemény habbá verjük. Egyenként adjuk hozzá a sárgáit, majd az olajat, a vizet adagoljuk a masszához, végül a sütőporral, kakaóval elkevert, szitált lisztet.
A tortaforma alját sütőpapírral béleljük, és előmelegített sütőben, közepes, kb. 180 °C –os hőmérsékleten kisütjük.
A sütés vége felé tűpróbával ellenőrizhetjük.
Csokoládéval:
Hozzávalók:
5 tojás
8 dkg vaj
késhegynyi só
5 dkg tortabevonó csokoládé
10 dkg cukor
8 dkg liszt
½ csomag sütőpor
Elkészítése:
A vajat pici sóval habosra kavarjuk, belecsorgatjuk az olvasztott csokoládét, és addig keverjük, míg a krém egyneművé válik. Egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáit.
A tojásfehérjéket a cukorral felverjük, és óvatosan beleforgatjuk a krémbe, végül a sütőporos, szitált lisztet is beledolgozzuk.
Közepes méretű, sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és előmelegített, kb. 180°C – os sütőben kisütjük.
A piskótát töltetjük krémekkel, lekvárral, stb.
Tekercsnek, vagy gáztepsi méretű lapnak:
Hozzávalók:
4 tojás
8 dkg cukor
6 dkg liszt
2 dkg kakaópor
1 dkg lágy vaj / vagy 1 evőkanálnyi étolaj
Elkészítés:
A tojások fehérjét felverjük, lassan adagolva hozzá a cukrot, kemény habot készítünk.
Egyenként adjuk hozzá a tojások sárgáit, majd a kakaóval együtt átszitált lisztet keverjük óvatosan a masszához, miközben az étolajat is belecsorgatjuk.
Jól előmelegített, majd 180 °C -ra beállított sütőben, sütőpapírral bélelt tepsiben sütjük ki kb. 15 perc alatt.
11 megjegyzés:
Szia!
Nemrég találtam rád. Először készítettem el ezt a kakaós piskótalapot 26 cm-es tortaformában. Tutira mindent úgy csináltam, ahogy írva van, de nagyon lapos lett, csak két lapra lehetett elvágni. Sütnöm kellett még egyet a tortámhoz (de nem mindegy sem pénz, sem idő szempontjából). Amúgy nagyon jó az állaga és nagyon finom. A tiéd a fotón magasabb. Majd' minden receptnél le van írva, hogy kb. hány centi magas lesz, és hogy mekkora formában érdemes sütni, de ennél nincs írva.
Cili
Szia Cili!
Ez egy 26 cm átmérőjű tortánál kb. 4 cm magas lesz, és két lapra vágható. Ha nagyon lapos lett, akkor valószínű a sütés hőfokával volt baj. Sok helyen leírom, hogy minden sütő más, ha nem úgy találjuk el, hát előfordul, hogy nem lesz szép magas.
Ezt a mennyiséget kisebb formában tudod 3 lapra vágni, pl. 18/20 cm átmérőjű formában.
Igyekszem mindenütt minden tekintetben pontosan fogalmazni. Egy gyakorlott háziasszony 2 sorból is ért, egy kezdőnek néha 2 oldal is kevés lehetne, sajnos nem mindig tudok mindenkinek megfelelni, elnézést! :-)
Remélem megnyugtat, ha azt mondom, sokszor fogok mellé, és több időt és költséget fordítok a kiszemelt sütésre, mint ahogy lányos álmaimban elképzelem. :-)
További sikeres sütögetést kívánok.
Köszönöm a gyors választ.
Annyira lapos azért nem lett, de egy szép nagy torta min. 3 lapos. Legközelebb növelem az adagot, és akkor szuper lesz ez a recept, mert különben nagyon finom.
Mégegyszer köszönöm!
Szia!
Szerintem is egy ünnepi tortának kell a 3 réteg legalább, az biztos, ilyenkor én is ráteszek még kb. 1/3-ad rész mennyiséget.
Üdv! Marica
Szerinted ezzel a joghurtos krémmel meg lehet tölteni a sakktábla tortát is?
Szia!
Nem tudom, melyik joghurtos krémre gondolsz, de a joghurtos krémek lágyak, önthetőek, általában formában szokták tölteni, hogy szépen meg tudjon dermedni. A sakktábla tortánál ezt nem biztos, hogy így meg lehet oldani.
Kedves mariam,
pénzken megsütöttem a "Vagy másként" nevű :) tortalapot.Még sosem sikerült piskótám.Ez viszont valami csoda lett.6 tojásból hihetetlen magas,simán tudtam 3 fele vágin,Nagyon köszönöm a receptet.A végeredményről még nem tudok beszámolni mert a kislányom szülinapja( 6. )ma lesz.Majd még visszajövök megírni,hogy milyen lett.
Melinda
Kedves Melinda!
Nagyon örülök, hogy jól sikerült a tortalapod!
Sok boldog szülinapot a kislányodnak!:-)
Üdv!
Szia èn nagyon lelkes kezdökènt èrdeklödöm.szeretnek csokis piskotat késziteni amit egy motor alakú tortaformában kisütnék és ételszinezövel dekorálnèk.Mi erre a legalkalmasahb egyszerü csoki piskota recept?Nagyon köszönöm a választ:)
Szia!
Szerintem az első két recept közül választhatsz, azok a legegyszerűbbek.
Sok sikert!
Üdv!
Megjegyzés küldése